2018. február 20., kedd

Kritika- Kötődés




Sziasztok! :) Egy hosszabb kihagyás után, ismét kritikával érkeztem, amit még tavaly kért tőlem Summerrose, innen is sajnálom, hogy ennyit kellett rá várnod! Nem hiszitek el, de egy hete olvasom a Kötődést, és nagyon megbántam, amiért első nekifutásra, csak a harmadik fejezet feléig jutottam el. Ebből a háromból mostanra negyven lett, így már bővebb véleményt tudok róla alkotni. Remélem, kielégítőnek tartod majd, Summerrose, hiszen azt írtad, hogy fejlődni szeretnél :)

Kinézet: Rettentően megnehezítette az olvasást a világos design, főleg, hogy szemüveges vagyok. Négy-öt óra után már eléggé elfáradt a szemem, megfájdult a fejem, ráadásul túl kicsik a betűk :/ Észrevettem, hogy a fejezetek fülecske nincs frissítve, így a történet már 55 fejezetnél jár, ami a fülben leragadt a 44-nél. A szereplőknél tetsztettek az érdekességek, amiket az egyes karakterekhez írtál :)

Történet: Itt ugrik a majom a vízbe, elég mélyre. Először azért jutottam el a harmadik fejezetig, mert halálosan untam az alap felállást, ráadásul elkapkodottnak éreztem az egészet. Úgy indul a történet, ahogy minden második: a főszereplőnk, jelen esetben Effie Lockhart, új lányként költözik Angliából Amerikába. Azonnal megismerkedik a szembe szomszéddal, J. J.-jel, aki segít neki behordani a cuccaikat a házba. Megtudjuk, hogy Effie szülei meghaltak egy autóbalesetben, és a bátyja, George a gyámja. A második fejezetben gyorsan ledaráltál egy hónapot. Nem villanyozott fel túlságosan, érthető módon. Ha nem kellett volna róla kritikát írnom, valószínűleg tovább sem jutok ennél.
Nagy nehezen átrágtam magamat az elején. Itt még igen bizonytalannak tűntek a karakterek, Effie-t sem lehetett ismerni, J. J.-ről is csak annyit, hogy tizennyolc éves kora ellenére úgy viselkedett, mint egy gyerek, George és a barátnője, Julie pedig hozták a jófej gyám szerepét, ők szimpatikusak voltak. Túl gyorsan pörögtek az események, minden átmenet nélkül, hamar belecsöppenünk egy buli kellős közepébe, megismerünk négy random embert, J. J. barátait. Bevallom, meg sem tudtam jegyezni, hogy ki kicsoda, azt meg pláne nem, hogyan néznek ki. Lelombozott. Felbukkan a J. J. által sokat emlegetett Lucas Bailey, akiről valamiért azt hittem az elején, hogy lány, mivel csak Baileyként utaltak rá mindig, és automatikusan társítottam hozzá egy női arcot (:D). Bailey és Effie első találkozása is súrolja a klisé határát. Ennél már csak az lett volna a jobb, ha véletlenül összekoccannak a suli folyosóján.
Telnek a hetek, Effie lassan megszokja az új barátait, majd elkezdődik a suli. Itt válik érdekessé a történet, és külön díjaztam, hogy nem csak a szerelem a fő szál benne, hanem megtaláltad az egyensúlyt közötte, és a hétköznapi dolgok között. Tanulni kell, órákra járni, idegeskedni a tanárok miatt, nyöszörögni a rengeteg házi miatt, egyszóval zajlik az élet.
Azt hinné az ember, hogy aki a menő focicsapat tagjaival spanol, az majd szintén menővé válik, ám nem ez történik. Effie-t azonnal kiközösítik a pompomos lányok, és az ellenséges focicsapat fiúi, pusztán irigységből. Elkezdik terjeszteni róla, hogy a lány a haverjai közül mindegyikkel lefeküdt. Az sem javít Effie helyzetén, hogy lányokkal egyáltalán nem barátkozik, mert a srácokkal jobban kijön. (Annyira meg tudom érteni, én is így vagyok vele!)
Az ötödik fejezetnél már belelendültem az olvasásba. Ráéreztem a karakterekre, Effie abszolút a szívemhez nőtt, imádtam a társaságot, ami körbevette, és rohadtul tetszett a fejezet végén a rajz! *.* Egészen addig élveztem, amíg le nem törted a kedvemet.
Ugye, te is láttad a The first time című filmet? (Költői kérdés volt.) Évekkel ezelőtt néztem meg, és odáig voltam érte, mert abban az időben nagy Dylan O’brien rajongó voltam, ahogy sokan mások. Dylan első filmje, kötelező jelleggel mélyedtem el benne. Ha nem így tettem volna, valószínűleg észre sem veszem a hasonlóságot, ám kiszúrtam, nem volt nehéz. Komplett jeleneteket vették ki a filmből, és ültetted át a saját sztoridba. Még mondatokat is felismertem, csupán a neveket cserélted ki. („Aki azt mondta, hogy mindig légy önmagad, nyilvánvalóan még nem találkozott Reeddel.”) Őszinte értetlenkedéssel kérdezem: Miért? Miért nem gondoltad úgy, hogy a te fantáziád is van olyan erős, mint másé? Ráadásul elütöttek a párbeszédek, mert Effie és Bailey kapcsolata nem is hasonlított a The first time-belire. (Például amikor Bailey megkéri a lányt, hogy ne feküdjön le Reeddel, mire Effie visszavág, hogy miért ne, ahelyett, hogy a karakteréhez mérten, leállítaná és hangosan kiröhögné a fiút, amiért ilyet feltételez róla.) Tényleg érdekelne a válaszod, hogy miért csináltad. :(
Ahogy tovább haladtam a történetben, reménykedtem, hogy több ilyenbe nem fogok belefutni. Általában hosszabb blogoknál az első tíz fejezetet szoktam elolvasni, ám itt képtelen voltam megállni. Effie durva rögbis sérülése arra késztetett, hogy ne hagyjam abba. Abszolút beszippantott, és sokszor erőszakkal kellett leállítanom magamat, hogy most már elég lesz :D
Viszont akadtak problémák is bőven. Először is Effie és Reed… Azt még értettem, hogy Reeddel a lány az egyik ellenségét, Elice-t akarta idegesíteni, még díjaztam is, de ami utána közöttük zajlott, az gyászos volt. Amikor a tizenharmadik fejezetben Effie szakítani akar, tök jogosan megkérdeztem magamban: Miért, együtt voltak egyáltalán? o.O Nem! Határozottan nem voltak együtt, a csaj mégis úgy csinált. Ekkor kezdett Effie karaktere átalakulni, pont olyanná, amilyen a többi lány. Határozatlan volt, pattogott mindenért, ha jogos volt a felháborodása, ha nem, és a végén én is kezdtem elhinni, hogy egy lotyó, aminek folyamatosan csúfolták. Az meg csak plusz volt hozzá, hogy miután beállított az éjszaka közepén Baileyvel a fiú apjához, akiről mellesleg végig sejtettem, kicsoda, olyan csúnyán kiosztja ok nélkül, hogy csak pislogtam. Semmi joga nem volt hozzá! A férfi akárhogy is viselkedett a családjával, Effie-nek ahhoz rohadtul nem volt köze, inkább meg kellett volna köszönnie, amiért a fickó ellátta a sebeit, amiket Reed okozott. Effie utána még Baileynek is nekitámadt. Felháborítónak tartottam. Egyébként a csaj állandóan számon kérte Baileyt, de ő sem viselkedett jobban, nem volt a fiúval őszinte, és sokszor hála helyett lebaszta a gyereket. Megjegyzem, ha nem került volna annyiszor bajba Effie, Baileynek sem kellett volna sűrűn megvédenie…
A tizenhat és tizenhetedik fejezetben megenyhültem. Mind George leszidása a húga esti kimaradása miatt, mind Bailey heves vitája az apjával, annyira élethű volt, annyira érzelmes, hogy szinte ott éreztem magamat közöttük. Tökéletesen ábrázoltad az emberi kapcsolatokat, a szereplők közötti viszonyokat, éltek a karakterek! Lélegeztek, mozogtak, én pedig mozogtam velük együtt.
Izgatottan olvastam, amikor Effie pszichológushoz került, érdekes kérdéseket tett fel neki Mr. Shaw, könyörtelenül rákérdezett a szülők halálára, Effie reakciói pedig nagyon beszédesek, egyértelműen nem tette túl magát rajta. Egy másik fejezetben, amikor Mr. Shaw megint felbukkant, a tovább tanulást és a pasitémát boncolgatták. Rettenetesen jól összepasszolt a kettő, a választás miatt. Mi, vagy ki mellett dönt Effie? Elgondolkodtató jelenetek!
Roppantul tetszett, amikor Bailey és Effie együtt művészkedtek! :3
A huszadik fejezetben kaptam egy Bailey szemszöget, aminek azonnal nekiestem, kíváncsi voltam, hogy sikerült-e megoldanod a nehéz feladatot, hiszen sokan nem tudnak hitelesen fiú szemszögből írni. Megállapítottam, hogy Bailey szemszöge semmiben sem tér el Effie-től, viszont érdekes volt látni a lányt kívülről, más szemén keresztül, és végre fény derült arra is, miért rostokol Bailey egy egyértelműen nem működő párkapcsolatban Ashleyvel. (Amúgy Ashleyről egy darabig azt hittem, hogy ő az eltitkolt testvére, mert amikor a barátaik mindig szóba hozták, nem volt teljesen világos, milyen kapcsolat van Ashley és Bailey között, Effie feltételezésére pedig nem hagyatkoztam, hiszen akár félreértés is lehetett volna. Végül nem használtad ezt ki, de nem is baj, így is jó lett!) Úgy vettem észre, hogy nem nagyon éreztél rá Baileyre, túl idegen volt számodra, hogy ki kellett bújnod Effie bőréből. Bailey részei rövidebbekre is sikerültek. Mindent egybevetve, élveztem a hálaadási fejezetet, imádtam Effie-t, ahogy kirángatta a fiút a mélabúból, pedig nem csinált semmi különöset, csak önmagát adta. Szuper volt! :) Rájöttem, hogy Effie kívülről teljesen más, mint amit „belülről” láttam :D Itt már kezdtem tépni a hajamat, hogy mikor jönnek már össze?! Annyira érződött közöttük az összhang, a vonzalom, olyan közel álltak egymáshoz, lelkileg és fizikailag is. A végén már sírtam, és a barátnőmnek idegeskedtem, hogy ezt nem hiszem el! Vártam a nagy áttörést, addig nem akartam megírni a kritikát. Rengeteg esélyük lett volna, de az idegeimre mentél a mézesmadzag-effektussal. A végén már erőltetettnek is hatott ez a nyavalygás, amit levágtak.
Végre megismerhettem Bailey testvérét is, Kate-et. Annyira imádtam, de komolyan! Nyílt, közvetlen, stílusos, nem az a tipikus lánytestvér, inkább egy barát. A személyiségéhez pedig nagyon jól passzolt a szexuális irányultsága. Abszolút meg voltam vele elégedve, a kapcsolata meg Biancával hatalmas :D Az a civódás, amit mindig levágtak még élvezhetőbbé tette az egészet. (A 22. fejezetben találtam elírást, mert az egyik percben még Biancát írtál, a másikban pedig már Kate-et :D ) Ennél a résznél még a fürdőszobai jelenet akasztott ki, amikor Effie és Bailey szinte egymáshoz vannak préselődve, de mégsem történik semmi! o.O :/
Elérkeztük a karácsonyhoz, amikor Effie és Bailey együtt mennek haza Angliába, mivel Bailey liverpooli. Effie-nél a rokoni látogatás katasztrofálisra sikeredik, és itt abszolút jogos volt a lány kiakadása. Nem elég, hogy súlyként nehezedett rá az otthoni légkör, ismét eszébe jutottak a szülei, még a rokonok is elkezdték őket piszkálni. Bailey nyugtatta meg, együtt aludtak összebújva egy motelben. Itt is vártam, hogy történik valami… Arra várhattam :D (Itt megjegyezném, hogy az egyik mondat abszolút nem illett bele: „Julie tényleg szereti a bátyámat, és nem csak a pénze miatt van vele.” Úristen! Fel sem merült bennem ilyesmi, hiszen egyértelmű! Annak kifejezetten örültem, hogy Julie pozitív szereplő, mert olvastam, hogy nem annak indult.) Muszáj kiemelnem néhány sort. Hatalmasat nevettem rajta! :D
„Sosem voltam még szerelmes, és eddig azt sem tudtam, hogy akarok-e valaha az lenni. A legközelebb, azt hiszem, tizenhárom évesen jutottam hozzá, amikor mély érzelmeket kezdtem táplálni Harry Potter iránt, de mivel a kapcsolatunk eléggé egyoldalú volt, így gyorsan túltettem magam az egészen.”
Volt még egy az elején is. :D
„– Milyen az új suli? – vált témát.
– Oh, tudod, csak a szokásos. Legalizált emberkínzás, amit az amerikai állampolgárok adójából fizetnek.
(…)
– Miért? Valószínűleg úgyis csak elvállalok majd egy alantas melót, ahol a fizetésem még a minimálbért sem éri majd el, így én is egy lehetek majd a huszonegyedik századi jobbágyok között.” (9. fejezet) De a közös mozizás a srácokkal, az is megér egy misét :D
Térjünk vissza Amerikába. Effie nevetségesen bizonygatja Kate-nek, hogy nem szerelmes Baileybe. Inkább meg se szólalt volna. Nem gondoltam, hogy valaha azért fogok bosszankodni, mert az egyik főszereplő hűséges, márpedig Baileynél ez volt a problémám. :D
A következőkben szeretnék beszélni, egy igen komoly témáról, mégpedig a bántalmazásról. Reed, miután Effie meg akarta vele szakítani a nem létező kapcsolatukat, felpofozta a lányt. Effie ezek után mindenkinek azt hazudta, hogy elesett részegen, magát okolta, amiért ez megtörtént vele. (Félig igaza is volt, mert ha nem közeledik Reedhez, akkor nincs balhé.) Gyakori reakció, hogy a nő hibáztatja magát a bántalmazás után, és abszolút igaza volt a barátainak, hogy Reednek kéne szégyenkeznie. Egyetlen baj az volt, hogy hiányosnak éreztem, nem lett teljesen kifejtve. Effie nem félt utána úgy Reedtől, ahogy azt vártam, csak távolságtartóan viselkedett. Hiányoltam a lelkivilága mélyebb bemutatását, hiszen egy ilyen erőszakos fellépés nyomot hagy egy nőben, sebet ejt rajta. Felszínesen érintetted a témát, viszont egy hatalmas taps jár a feljelentés miatt! Ami igazán bosszantott, hogy Effie nem maga miatt tett feljelentést, hanem azért, hogy ez másokkal ne fordulhasson elő. Miért? Ha csak vele történik meg, akkor szó nélkül elsétál a másik irányba? Nem szabad! Egyébként még rágalmazásért is nyugodtan beköphette volna a suliban a csávót. Örültem, hogy cselekedett, örültem, hogy volt olyan bátor, és megtette ezt!
A huszonkilencedik fejezet azzal indul, hogy megkezdődött a hokiszezon. Ajjaj :D Jókat mosolyogtam a srácokon itt, imádtam őket együtt, főleg Campbellt! Amikor kiderült, hogy Baileynek szülinapja lesz, Effie kitalálta, hogy szervezzenek neki meglepetésbulit. Annyira éreztem, hogy szarul fog elsülni, mint mindegyik buli eddig. Így is lett. Sajnos a fiú barátnőjét, Ashleyt is meghívták, aki csődítette magával a haverjait, az utána következő veszekedésnél meg még a talpam is ökölbe szorult. Ashley képtelen meghallgatni a pasija problémáit, és amikor Bailey a fejéhez vágja, hogy van épp elég baja így is, hiszen az anyja haldoklik, a csaj kijelenti, hogy ez nem magyarázat. Kínomban felröhögtem. Hogy lehet valaki ennyire önző? Azon is csodálkoztam, hogy Effie ezen nem akadt ki, csak zavarban volt, mert véletlenül kihallgatta őket. Lehet, hogy Bailey életében nem is az apja a legrosszabb, hanem Ashley?
Ezek után úgy döntenek, mégsem Effie házában tartják a bulit, átmennek egy szórakozóhelyre, ahol majdnem megtörténik a csók! Morogtam, minden bajom volt. Természetesen a túlfűtött pillanatokat újabb vita követte a két főszereplő között.
A majdnemcsókot követően Effie összejön egy másik fiúval. Most komolyan? David abszolút vakvágány, itt már kifejezetten bosszantott, amiért túlhúztad az egészet. Effie minden ok nélkül, szabályosan kikönyörögte Davidtől a csókot, aztán rájött, hogy nem érez úgy iránta, mint Bailey iránt, de azért folytatta és kapcsolatba kezdett Daviddel. Annyira éreztem, hogy maga a karakter nem akarta ezt az egészet, csak te, Summerrose kényszerítetted rá, hiszen ez még tovább mélyítette a szakadékot Effie és Bailey között. Nem, nem és nem! Teljesen nem illett bele, művé vált az egész. Kezdett egy szappanoperára hasonlítani, ahol a főszereplő azt bizonygatja, hogy ő nem lotyó, mégis smárol azzal, aki az útjába kerül. Viszont hangosan felnevettem, amikor lebuktak Bailey előtt a csókkal. :D
Szerencsére ez a Davides mellékszál hamar eltűnt, nekem meg a pofám leszakadt közben. :O Ahogy a fiú kimutatta a foga fehérjét, ahogy Effie-vel beszélt… Dermedten olvastam végig, ám ha jobban belegondolok, a bunkósága ellenére Davidnek igaza volt, Effie-nek bele sem kellett volna mennie a kapcsolatba!
Örültem, amikor a vége felé a lány nem titkolózott Bailey előtt Davidről, nem idegesítette még jobban a fiút. Azon azért megint kiakadtam, hogy a harminchetedik fejezetben Bailey megvédte a csajt, ezt követően Effie lebaszta emiatt. Édes istenem. De most csodák csodájára utólag meg is köszönte. :D Egészen idáig kellett várnom a nagy áttörésre Effie és Bailey között. Érzékletesen átadtad az egész jelenetet, virult közben a fejem. Számomra gyönyörű volt, hiszen már úgy a szívemhez nőttek a karakterek. Hála istennek Baileynek is megjött az esze, a saját kezébe vette az életét, és végre leültek Effie-vel megbeszélni az érzéseiket. Őszintén! Ez nagyon fontos. Bár a lány itt is hárított volna még, pedig rohadtul egyértelműek voltak a fiú szándékai. Ott hagytam abba, hogy boldogság van. :D Szívesen olvastam volna még, de szorított az idő sajnos :/

Fogalmazás: Az elején nem volt a legjobb, ám ahogy haladt a történet, úgy fejlődött ez is. A problémám a rengeteg túlmagyarázással akadt, amikor görcsösen bizonygattad, mennyire jófej J. J., mennyire gyerekes, mennyire nem akar tőle semmit Effie. („Felöltözöm, fogat mosok, és mire végzek, J. J. már a gatyáját rángatja magára, közben hatalmasat ásít. A jelenet épp annyira természetes, mintha a bátyám tenné ugyanezt. J. J.-vel barátok vagyunk, és semmi több.” -> egyértelmű) Nagyon kihangsúlyozod a dolgokat, mintha azt hinnéd, hogy az olvasó elsőre nem értette meg. Effie nem ijed meg a nagydarab, focista fiúktól, a srácok közel állnak egymáshoz, J. J. és Cassie mennyire összeillenek, Effie mindig zavarban van, amikor meg észbe kap, mert szerelmes Baileybe, minden fejezetben legalább hatszor elmondja ezt.
A szereplők általában csak önmagukat ismétlik, Effie rendszeresen lebassza Baileyt a verekedésekért, az ösztöndíjra hivatkozva. Egy idő után már kívülről fújtam a mondókáját. A történet leggyengébb pontja a fogalmazás, amin természetesen lehet csiszolni, javítani!
Összegyűjtöttem néhány szóismétlést is, azokra figyelj majd, bár egyre kevesebbet találtam a vége felé. :)
„A passzomtól a labda tökéletes ívben repül a kezébe, és ahogy a kezéhez csattan…”, „Egy hatalmas ház előtt állok. A szemem végigpásztázza a tökéletesre nyírt pázsitot a ház előtt…” (1. fejezet)
„Hiszen a suli még el sem kezdődött, és máris szereztem magamnak egy nagyon jó barátot, és J. J. haverjai mind nagyon jó fejnek tűnnek.” (2. fejezet)
„Reggel, amikor felkelek, a nap már vakítóan süt. Teljesen elvakít az éles fény…” (5. fejezet)
Zavaromban ficeregni kezdek, de nem akarom, hogy lássák rajtam, mennyire zavarba jöttem” (6. fejezet)
„A tanárnő olyan elégedett az óra végén a csoportunkkal, hogy korábban elenged minket az órájáról.” (9. fejezet)
„Feltápászkodom, megrázom magam, aztán hazamegyek, és összeszedem magam. A szüleim halála után is összeszedtem magam.” (11. fejezet)
„Megragadja Maryt, és szó szerint lerántja Campbellről, majd a karjánál fogva elrángatja a közeléből.” (14. fejezet)
Furcsa mondatokat:
„igenlőn megrázom a fejem” -> igenlőn bólogatni lehet
„Ez most olyan végigmérős nézlek, vagy a haverom barátja vagy nézlek volt?” -> ezt többször át kellett olvasnom, mire felfogtam
„egyenesbe rántom magam” -> Tessék? :D

Helyesírás: Egyetlen visszatérő hibát találtam benne.
„nem-e hagyott” -> nem hagyott-e
„nem-e ért” -> nem ért-e
Az „e”, mindig az igéhez kapcsolódik!

Szereplők: Ha már gyengeséget emlegettem, akkor itt kell kiemelnem a sztori legerősebb részét, egyben a legfontosabbat, a karaktereket. Rengeteg volt belőlük, mégsem vesztem el közöttük. Amint már leírtam, mindegyik él, lélegzik, cselekszik, és ez az, ami igazán élvezhetővé teszi a történetet. A párbeszédek természetesek voltak közöttük, a reakcióik hitelesek, tökéletesen ráéreztél mindegyikre. Kezdeném Effie-vel.
Hihetetlenül erős jellem az elején, ami később megtörik. Nagyon jól indult, vagány volt, határozott, tökös, ám amint Reeddel kezdett, megváltozik. Ritkán szimpatizálok a női főszereplőkkel, ő viszont kivételt képezett. Hősiesen tűrte, amikor a rögbis baleset után kórházba került, nem picsogott minden másodpercben, hiszen ahogy ő is mondta, átértékelte a sírást a szülei halála után. Tartotta is magát szépen. Frappánsan vissza tudott szólni a fiúknak, ha viccelődtek vele, nem bukott ki, amikor lotyónak nevezték, csak röhögött rajta. Sajnálom, hogy negatív irányba változott, hazudozni kezdett mindenkinek, amitől a hajamat téptem. Besokallt, hamar felkapta a vizet, ok nélkül csókolózott, szenvedett, és még sorolhatnám. Pontosan olyanná vált, mint a legtöbb női karakter. R.I.P., kár érte.
Bailey a második legfontosabb szereplő. Hihetetlenül szerettem, és nem azért, mert gyengéd és romantikus volt. Rengeteg lehetőség van benne, egy igazán jó barát, jó ember! Törődik másokkal, miközben a saját problémáit is meg akarja oldani. Azon csodálkozom, hogy nem roppant még össze a teher alatt. Harcol az apjával, aggódik a beteg anyja miatt, idegeskedik Kate-ért, pluszban ott van még neki Effie és Ashley. Ha ez nem lenne elég, izgul, hogy bekerüljön egy jó nevű egyetemre, beteljesítse az álmait. Senki nem könnyíti meg a dolgát, Reed aztán pláne! Bailey szintén erős, talán még Effie-nél is. Minden tekintetben példás, ami alól a dühkitörései kivételek, ám azokat is abszolút meg tudom érteni, hiszen állandóan feszült a szerencsétlen.
A srácokat, mint már mondtam, imádtam! :D Annyira jó érzés volt olvasni, amikor összegyűltek, poénkodtak, tanultak. Campbell talán a kedvencem a hülye beszólásaival, a többiek pedig elbújtak a háttérben. J. J. szegény nagyon perifériára szorult Bailey miatt, de ő is szimpatikus, egy nagy gyerek, igazán boldog :) Jó ilyet olvasni, a sok nyomorult szereplő között :D
Ashley és Elice, a két hárpia. Bár Ashley érezhetően jócskán megváltozott, ő nem volt ennyire borzalmas, gyanítom, hogy a társasága nincs rá jó hatással. Bailey sincs úgy mellette, ahogy kellene, nem tudja észhez téríteni. Elice meg egy velejéig romlott picsa, akinek az a legfőbb gondja, hogy kinek az ágyába bújjon éppen, mellette meg Effie életét keseríti.
George és Julie úgy tökéletesek, ahogy vannak :)
Reed egy tipikus nagyképű barom, aki megszokta, hogy akárkit megkaphat, ráadásul eszméletlenül hülye. Ezért sem kellett volna Effie-nek beállnia a csajok sorába, hiszen ezzel megmutathatta volna, hogy ő más, mint az átlag. A könyvtáros jelenet után messzire el kéne kerülnie.
David nagyot alakított, egy igazi kétszínű fickó. Abban sem vagyok biztos, hogy többet érzett a lány iránt, inkább kihasználta, meg akarta fektetni, mert elhitte a suliban terjedő pletykákat. Az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy eléggé érdekesen viselkedett vele Effie. Ezek után én sem tudnám, mit higgyek a lányról…
Kate egy igazi vadóc, szókimondó, fiús csaj :D Imádtam minden egyes megnyilvánulását! Bailey ellentéte, és örülök, amiért ilyen, nem pedig egy plázacica. Biancával igazán jó párost alkotnak :)
Akiről még szeretnék beszélni, az Bailey apja, Graham. Igaz, hogy alig szerepelt, viszont furcsa érzésem van vele kapcsolatban. Csak Bailey véleményére hagyatkozhattam, nekem az kevés volt, hiszen a fiú egyértelműen utálja, de felmerül a kérdés, hogy jogosan? Eddig annyit láttam Grahamből, hogy felkelt az éjszaka közepén, mert egy ismeretlen lány ellátásra szorult, meg lefolytatott egy tipikus apa-fia beszélgetést Baileyvel. Egy szigorú, határozott férfi, ám rossz ember? Én nem úgy éreztem. Rá akarja Baileyre kényszeríteni az akaratát? Azt akarja, hogy olyan egyetemre menjen, amilyet ő jónak lát? Igen, kétségtelenül, viszont sok szülő így viselkedik. Az már más kérdés, mennyire jó ez a magatartás. Van, hogy a szülők azt hiszik, csak az megfelelő a gyereküknek, amit ők választanak nekik, gyakran nem terelgetni akarják, hanem lökdösni azon az úton, amin a gyerek abszolút nem szeretne járni. Nem veszik figyelembe, mert "ők jobban tudják".

Összegzés: Jó hosszúra nyúlt ez a kritika. :) Mindent egybevetve, élveztem a történetet, jobban lekötött, mint az a könyv, amit mellette olvasok. Beszippantott a Kötődés, én is kötődni kezdtem hozzá, és alig vártam minden nap, hogy folytathassam. A karakterek természetesek, a történések sokszor sokkolóak, az Effie és Bailey közötti kapcsolat pedig nagyszerűen lett bemutatva. Nem csupán vonzódnak egymáshoz, hanem meg is értik a másikat, erősítik.
Sok túltolt szituba keverednek, amikből én kapásból a felét kiszedném, tömöríteném egy kicsit, nem húznám el ennyire a nagy összeborulásukat. Davidet egy az egyben kiiktatnám, és a Reeddel folytatott valamit is, mert hogy az nem volt kapcsolat, abban biztos vagyok! :D Effie-nek kevesebbet kéne hazudnia, hiszen ő feltétlenül megköveteli az őszinteséget.
Egy könnyű olvasmány, délutáni kikapcsolódásra ideális. A karakterek roppant jók lettek, viszont a fogalmazáson még dolgozni kell kicsit. :) Örülök, hogy végül kértél tőlem kritikát, és még egyszer sajnálom, hogy ilyen későn tudtam megírni!
Ha szubjektíven nézem, akkor egy ötösre osztályoznám, hiszen szórakoztatott, a célját teljes mértékben elérte!

2 megjegyzés:

  1. Kedves Anett! Ebben a pillanatban értem a kritika végére. Úgyhogy ha zavaros lesz amit írok, előre elnézést érte. Mindenek előtt azzal kezdeném, hogy nagyon szépen köszönöm, és hálás vagyok a mindenre kiterjedő kritikádért. Köszönöm, az időt, amit rászántál. Rámutattál olyan lényeges pontokra, amiket nehéz másoktól megkapni. Köszönöm az őszinteségedet. Természetesen vannak olyan hibák, amikkel magam is tisztában vagyok, mint a túlmagyarázás, de jó volt példákkal kiemelve látni, hogy az olvasó hogyan éli át, amit írok. Sokszor nehéz külső szemmel látni az írásunkat,hiszen én tudom, hogy mit akarok, és ezért azt akarom, hogy az olvasó is tudja, és hát én is beleestem a tűlerőltetés csapdájába. Nem is akarok külön részeket kiemelni a kritikádból, biztos hogy még sokszor vissza fogom olvasni, hogy tanulni tudjak belőle. Mint írtam, egy tanulási folyamat volt a történet, ezért nagyon örülök, hogy azt írtad a történet fejlődött ahogy haladt előre. Örülök, hogy szórakoztatónak találtad, hiszen ez volt az egész írásom célja. Az látszik, hogy van még min javítanom, de rajta vagyok az ügyön, és hát a gyakorlás ehhez elengedhetetlen. Mégegyszer nagyon szépen köszönöm az őszinte és mindenre kiterjedő kritikát, és az időt amit ráfordítottál!
    Ölel: summerrose

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon örülök, hogy tudtam segíteni. Igyekeztem mindent kiemelni, amit csak lehetett, hiszen mondtad, hogy fejlődni akarsz. A túlmagyarázásba én is sokszor beleestem már, pont amiatt, amit írtál te is :D Nehéz rá odafigyelni, és igen, sokszor az ember nem látja kívülről a történetet, annyira belemerül :)
      Köszönöm, hogy írtál, és még vissza fogok térni a blogodra, amint tudok, hozzászólás formájában jelentkezni is szeretnék :)
      Puszi: Anett

      Törlés