2017. október 24., kedd

Lakatos Levente-Loveclub


Sziasztok! Már korábban beígértem egy véleményezést a szülinapi könyveimből, és itt is lenne az első, a Loveclub. A közeljövőben jön még a A setét torony, a Rémálmok bazára és az AZ. (Stephen King-mánia on.) Mivel csak a buszon szoktam olvasni, amikor munkába megyek, és az is csak fél óra naponta, így nem tudom, hogy mikor végzek velük, hiszen mind a három mű nagyon vastag (az AZ 1200 oldal :O). A közel 600 oldalas Loveclub is előkelő helyen szerepelt ezen a listán.
Lakatos Levente nevével néhány éve, az első könyve (Barbibébi) megjelenésekor találkoztam. Az egyik barátnőm átjött hozzám, és a hazai szerzőkről beszélgettünk; így került szóba Levente, meg a Barbibébi. Akkor még nem ismertem, de a barátnőm elég rossz véleménnyel volt a könyvről. Felháborodva mesélte, hogy a főszereplő szexjelenetével indul a sztori, akit egy néger tesz magáévá a szórakozóhely biliárdasztalán. Ezzel felkeltette a kíváncsiságomat, és másnap csakis azért szaladtam el a könyvtárba, kivenni a Barbibébit, hogy szörnyülködjek rajta egy sort, ám én lepődtem meg a legjobban, ugyanis tetszett a könyv. (Megjegyzem: több ilyen polgárpukkasztó jelenet nem is szerepel benne, így Levente nyitása marketingfogásnak tekinthető. Tudta, mivel kell felkelteni az emberek figyelmét. Tök mindegy, milyen szándékkal olvasnak bele a könyvbe, az a lényeg, hogy kinyissák, ahogyan én is tettem.) Ezek után érdeklődni kezdtem a többi írása iránt is. A Loveclub a második, nyomtatásban megjelent műve, ám csak most tudtam beszerezni, amikor véletlenül megláttam a Tescóban. Azonnal lecsaptam rá, és nem bántam meg!
Levente ezzel a könyvével is megvett, letaszította a trónjáról a Bomlást. Bár voltak problémák a történettel, összességében nagyon élvezetes olvasmány, és többször előfordult, hogy annyira belefeledkeztem a könyvbe, hogy kifejezetten rossz érzés volt visszarázódni a való világba, amikor leszálltam a buszról. Nézzük a fülszöveget!

A LoveClub internetes portál, melyet elsősorban a szenvedély köré építettek. A LoveClub maga a szabadság, felhasználói álnevek mögé rejtőzve kutathatnak új ismerősök, barátok és szerelmek után. A LoveClubon nincsenek tabuk, az érzékiség megfér a nyers szexualitással. Virtuális szórakozóhely, ahol az lehetsz, aki csak akarsz.
Lili minden vágya, hogy újságíró legyen, és kitartásának köszönhetően a legnagyobb napilap szerkesztője ajánlatot tesz neki: ha záros határidőn belül felkutat egy címlapsztorit, már az iskolaidő alatt is dolgozhat az újságnak. A lány lelkes témakeresésbe kezd, és felfigyel rá, hogy a közelmúltban szokatlanul sok fiatal követett el öngyilkosságot a fővárosban. Meggyőződése, hogy valamilyen új drog vagy egy szekta áll a tragédiák hátterében.
Izgalom, élvezet és kegyetlen gyilkosságok Budapest legsötétebb zugaiban. Ifjúkori szenvedély, szerelmek, ballépések, útkeresés és elfojtott, ám kitörni készülő vágyak.
A Dr. Lengyel-sorozat első kötetét szigorúan 18 év feletti olvasóknak ajánljuk.

Igen, az utolsó mondat nagyon fontos, hiszen egy erotikus thrillerről van szó. Én nem vagyok szívbajos, de sokszor még nekem is sok volt. Levente tökéletesen választott nézőpontot, mert amíg a gyilkosságok után nyomozó Dr. Lengyel, kriminálpszichológus és Laura, az akció vezetőjének a szemszöge E/3-ban, múlt időben íródott, addig a gyilkos, aki magát Bloodsmoke20-nak nevezte, E/1-es, jelen idejű. Ez azért fontos, mert így a gyilkost sokkal közelebb érezheti az olvasó magához, mint a többieket, ergó, nagyobb hatást gyakorolnak rá a történések. Levente a korosztályt is tökéletesen belőtte Bloodsmoke-kal, mert a gyilkos a húszas éveiben jár, ahogyan a feltételezett olvasók többsége.
A Loveclub, bár 600 oldal, mégis csupán néhány nap eseményeit dolgozza fel, nagy aprólékossággal. Ez csak akkor volt furcsa, amikor elolvastam 90 oldalt, és a szereplők még mindig az elején lévő megbeszélésre emlékeztek vissza, ami aznap történt. Ennek az az egyik oka, hogy rengeteg a mellékvágány, ami a könyv egyik gyengesége. Olyan eseményeket, és információkat tudunk meg, a fülszövegben említett Liliről, amik teljesen feleslegesek, maximum a karakter szempontjából lényeges, de én halálra untam magam közben. Siettem az olvasással, hogy átugorhassam az érdektelen beszélgetéseit, és a kollégáival/szerkesztőkkel folytatott munkahelyi harcát. Ugyanez volt a helyzet a rendőrségi szállal is, ahol Levente minden emberi kapcsolatra kitért, a nyomozás meg állt közben. Ez az oka, hogy nagyon lassan indulnak be az események. 26 oldalt kell várnunk, amíg történik valami, addig be kell érnünk Lili unalmas randevújával, ráadásul a csávója, Bence jelenléte teljesen ki is maradhatott volna, full feleslegesen lett beletéve. A másik gyengeség, és ez nem az író hibája, maga a szöveg. A Librinél felkeresném azt a lektort, szerkesztőt, aki ennyi elírással nyomdába engedte a könyvet. Volt olyan, hogy egy mondatban, három elgépelést is találtam, ami jelentősen rontott az olvasásélményen.
A Loveclubot maga a gyilkos szemszöge vitte a hátán, és emelte fel. Bloodsmoke karaktere zseniálisra, egyúttal undorítóra sikeredett. Ez a kettősség tökéletesen megfért egymás mellett. Egyszerre imádtam, sajnáltam, megvetettem, viszolyogtam tőle és gyűlöltem. Bloodsmoke egy beteg ember, akit mégis képes voltam megérteni, sőt, szimpatizálni vele, annak ellenére, hogy gyanútlan lányokat vert át, erőszakolt meg, bántalmazott és nyírt ki. Szuperül fel volt építve a karaktere. Annyira ellentmondásos a fazon, hogy egy komplett pszichológiai elemzést lehetne rajta végezni. A szeretethiány, a mellőzöttség és a szokatlan külseje csak rásegített, hogy azzá a szörnyeteggé váljon, ami mélyen a lelkében növekedett. Biztos vagyok benne, hogy ha talált volna magának egy rendes lányt, aki képes megfékezni, teljesen máshogy alakult volna a sorsa. Küzdött a benne élő vadállat ellen, sokszor szégyellte is, ám a boldogtalansága és a dühe miatt kudarcot vallott.
Levente egy erős karaktert hozott létre, aki mellett eltörpültek a normális szereplők. Imádtam Bloodsmoke szemszögét olvasni. Az agresszív személyiségét nagyon jól mutatta a nyers, naturalisztikus fogalmazás is, ellenben a többiekével. („Marcsi kigombolta a nadrágomat, és az alsónadrágomon keresztül, körmével izgatta a farkamat.”,(...) „– Be akarom kapni – suttogta egész közel hajolva az arcomhoz, de továbbra sem néztem rá. Nem kellett neki az engedélyem. Rábukott.”) Ennél azért jóval durvább mondatok és jelenetek találhatóak a könyvben, ami miatt jogosan került rá a 18-as karika, ám én még a húsz alattiaknak sem ajánlanám. A nemi erőszakot nem könnyű megemészteni, pláne nem E/1-ben, ahol a gyilkos teljesen természetesnek veszi, sőt, ez izgatja fel. A Loveclubot mindenképp erős idegzetű, merész olvasóknak ajánlom, mindenfajta túlzás nélkül!
Érződik, hogy temérdek kutatómunka rejtőzik az írás mögött. Betekintést nyerhetünk egy rendőrségi nyomozásba, egy újság szerkesztőségébe és egy beteg ember fejébe. Rengeteg benne a csavar, a „nabazdmeg!” pillanat, és felbukkan egy fantom is, Daemon, akinek a kiléte csupán az utolsó oldalakon derül ki. Garantált döbbenet! A rejtélyességet még fokozza maga a LoveClub, az internetes portál, ahol mindenki álnéven van fent, így Bloodsmoke társa, Cicamica személye is jó darabig kérdéses, akárcsak Daemon.

A Loveclub nekem nagyon tetszett, abszolút be tudott szippantani, faltam a sorokat. Azoknak ajánlanám, akik bírják a durva fogalmazást, a brutalitást és szeretik mélyebben elemezni az embereket, okokat keresni a cselekedetek mögött.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése