2017. október 1., vasárnap

A pozitív gondolkodás és a Rózsaszín szemüveg




Sziasztok! Néhány napja kért tőlem kritikát Éva, de megmondom őszintén, bajban vagyok. Fogalmam sincs, hogy mit írhatnék a blogról, így elmélkedjünk egy kicsit a pozitív gondolkodásról, hiszen az egész oldal a Vonzás törvényén alapszik. Elolvastam néhány bejegyzést, és számomra semmi újat nem mondott. Ezerszer hallott kliséket hangoztatsz, Éva, amiért Oravecz Nórát már keresztre feszítette a közvélemény.
Beszélgessünk a Vonzás törvényéről, és a Titok című könyvről! A titok kimondja, hogy minden amit teszünk, vagy éppen gondolunk, kihatással van ránk. Ha folyton csak a negatív dolgokra koncentrálunk, akkor bevonzzuk azokat az életünkbe, így ömlik a nyakunkba a sok szar, viszont ha pozitívan állunk a hétköznapokhoz, akkor csodálatosan fogunk minden pillanatot megélni. Ez elég egyszerűen hangzik, ugye? Az alkalmazása annál bonyolultabb, hiszen ha kitesszük a lábunkat az utcára, morcos, feszült emberekbe botlunk, akik kanyar nélkül arrébb löknek a mozgólépcsőn, ha a hatalmas szatyruktól nem férnek el, vagy a lábunkra taposnak a villamoson, és még ők vannak felháborodva. Napestig sorolhatnám a hasonló dolgokat. Ilyen környezetben az embernek nehéz pozitívnak maradnia, ha meg valakinek mégis sikerül, akkor egyszerűen hülyének tartják, és villámsebességgel húzzák rá gondolatban a kényszerzubbonyt.
Az emberekbe bele van kódolva a pesszimizmus, a szarkasztikus hozzáállás, ezért erős fenntartásokkal viszonyulnak a boldogság hirdetőihez. Fentebb már említettem Oravecz Nórát, akit a fél ország gyűlöl, hasonló gondolatok miatt. Fennhangon hirdeti a boldogsághoz vezető út ötszáz módját, a stressz nélküli életet és azt, hogy ő maga hogyan vált kiegyensúlyozottá. Először nem értettem, hogy miért ostorozzák ennyire szerencsétlent, hiszen okos dolgokat mond, segíteni akar az embereknek, inspirálni szeretné őket; megosztja a saját módszereit másokkal, aztán rájöttem. A túlzott nyomulás, az erőszakos rátukmálás miatt irritál sokakat. A mai világban már nem kifizetődő ez a hozzáállás. Rengeteg ember küzd gondokkal, nem elhanyagolható problémákkal.
Próbáld meg egy hajléktalannak téríteni az igét, vagy egy éhezőnek, aki minden nap megküzd az életben maradásáért. Akinek még egy száraz zsömlére sem futja, nem hogy Earl Grey teára, a kedvenc bögréjéből szürcsölgetve. Eléggé kisarkított példát hoztam, de a társadalom durván 80%-a képtelen jó színben látni a világot, érthető módon. Az egyik cikkedben példának felhoztad a busz után futást, majd leírtad, hogy ha mindenki mosolyogva, vidáman szaladna a jármű után, az biztosan felvenné, mert a sofőr azt gondolja: ezt a vidám embert csak nem hagyhatom itt. Ezen a gyermekien naiv mondaton majdnem felröhögtem. Jogosan merül fel bennem a kérdés: ki az, aki vigyorogva szalad a busz után? Kábé a tüdejét is kiköpi, arra koncentrál, hogy ne essen pofára, a nehéz cuccait (táskáját/szatyrát) cipeli; ebben az élethelyzetben kinek van kedve mosolyogni?
Én abszolút a Vonzás törvénye mellett vagyok, gyakoroltam is rendszeresen, több-kevesebb sikerrel, ám javíthatatlan realistaként azt mondom, hogy igenis vegyük le sokszor a rózsaszín szemüveget, és lássuk meg magunk körül a világot. Ne éljünk meseországban, ahol mindenki bárgyún mosolyog mindenkire. Bizony, jártam már úgy, hogy kedvesen rávigyorogtam a pénztárosra, mert jó napom volt, és amúgy is sokat mosolygok, válaszul viszont egy fintort kaptam :D (Azért éltem a pénztáros példájával, mert te is azt hoztad fel, Éva.) Meg kell találni az aranyközéputat, mert ha az ember túl naiv, nem akarja meglátni a körülötte zajló eseményeket, akkor könnyen áldozattá válhat. Túl nagy hévvel veti bele magát egy kapcsolatba, ami lehet, hogy néhány hónap múlva megszűnik, összetört szívet hagyva maga után, esetleg nagy reménnyel, magabiztossággal jelenik meg egy állásinterjún, ahonnan egy hét múlva visszahívják (ha visszahívják!), hogy mégsem ő a szerencsés kiválasztott.
Én azt vallom, hogy legyünk realisták, járjunk nyitott szemmel, és ne akarjunk görcsösen boldogok lenni. Nem szabad túlzásba vinni az optimizmust, és legfőképpen nem szabad másokra kényszeríteni. Nem azt mondom, Éva, hogy te akárkire is rákényszeríted, csak olyan erősen akarod az olvasóidat boldoggá tenni, hogy félő, ezzel elijeszted őket. Lássuk meg a szépet abban, amiben lehet, ami meg bosszant minket, az ellen tegyünk. Panaszkodás helyett cselekvés. Puzsér Robi néhány videójában kifejtette a véleményét a pozitív gondolkodásról, és a Vonzás törvényének káros üzenetéről. Szerinte a „törvény” kimondja: elég erősen koncentrálni valamire, és az azonnal megjelenik, az ölünkbe hullik. Ezen háborodott fel, jogosan, hiszen a jómódért tenni is kell, nem elég csupán vágyni rá. Ez így is van. A magabiztosság hajtja előre a sikeres embereket, a „meg tudom csinálni” hozzáállás, nem az óvodás gyerekekre hasonlító attitűd.
Úgy gondolom, hogy a blogod egy jó szándékkal létrehozott, ám helytelen üzenetet közvetítő oldal. Már a címe is ezt sugallja: Rózsaszín szemüveg. A bejegyzéseid erősen tukmálják rá az olvasóra a pozitív gondolkodást, fennhangon hirdeted az Univerzum hatalmát, a sikeres emberek ismérveit. Olyan érzésem volt az olvasás közben, mintha a boldogság egy kötelező valami lenne, amit ha nem gyakorlok, akkor hülye vagyok. Hogy nem veszem észre a csodálatos dolgokat, amik ott vannak az orrom előtt? Felháborító. Mit képzelek magamról, hogy nincs rajtam a rózsaszín szemüvegem, és nem vigyorogva futok a busz után, hiszen az milyen egyszerű lenne. Csak mosolyogni. Igen, ha az ember van olyan hülye, hogy ebben az élethelyzetben jó kedve legyen.
Viszont a Harry Potter vs. Pál utcai fiúk című bejegyzéseddel abszolút egyet tudtam érteni! Végre a saját gondolataidat közvetítetted, és nem az ezerszer hallott kliséhegyet a pozitivitásról.

Sajnos a blogod semmi új információval nem szolgált a számomra, de az a lényeg, hogy neked örömet okoz az írása :) Sok sikert a továbbiakban, ám néha próbáld az orrod hegyére tolni azt a bizonyos rózsaszín szemüveget, hogy kiláss fölötte.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése