2017. szeptember 17., vasárnap

Véleményem a véleményezőkről



Sziasztok! Annyi mindent akarnék mostanában írni, csak időm nincs rá, vagy kedvem. Gondolkodtam filmajánlón (Stephen King- Carrie/Az ötödik hullám), készülőben van egy kritika is, ami hosszadalmasabb lesz, mint gondoltam; tervben van egy novella a blogra, közben pedig pályázok egy magazinhoz, szintén novellával. (A saját sztorimat is javítani kéne, ami a másik blogon fut. Már kész van belőle 200 oldal, vagyis a fele.) A pályázati novella kapcsán született meg ez a kis véleménykifejtésem. Az ötletet az FB-s bétacsoport adta.
Évek óta benne vagyok a csoportban, de csak most mertem segítséget kérni. Az egy dolog, hogy nekem tetszett, a barátaimnak tetszett, de attól még nem biztos, hogy jó, sőt, biztos voltam benne, hogy nem. Egy „idegen” sokkal keményebben tudja elemezni az írást, elfogulatlanul. Ezért is izgultam, amikor kiírtam, hogy szeretnék bétázást kérni, egy 1200 szavas, thriller műfajú írásomra. Alig telt el egy óra, és hárman azonnal jelentkeztek is, legnagyobb örömömre. Az már más kérdés, hogy ebből a háromból, csak egy embertől kaptam használható tippeket, és egy korrekt javítást! Ő igazán feldobta a napomat. Rávilágított a hibákra, tanácsokkal is ellátott, sőt, hozzá még jött másnap egy merész bétázó, aki szintén lelkiismeretesen foglalkozott a novellával (és aki miatt újra kellett írnom az egészet :D).
Viszont a másik kettő „segítővel” nem mentem sokra. Az egyik leírta, hogy mik a hibák: „ezt nem értettem”, „a vége szar” stb. Azért az utolsó mondatban odabiggyesztette: „de amúgy jó”. Amikor visszakérdeztem, hogy hogyan kellene javítani, mit tanácsol, ő nem volt partner, kurtán válaszolgatott; nem értem vele semmit, de mégis többet segített, mint a másik. A férfi konkrétan úgy küldte vissza a novellát, ahogy megkapta (vagy csak a Wordöm nem mutatott semmi javítást), mellé pedig azt a szöveget írta, hogy küld egy kis átfogalmaznivalót! Én ebből azt szűrtem le, hogy a novella úgy szar, ahogy van. Majd utána összefoglalta a lényeget egy mondatban, és közölte velem, hogy a két oldalas írás nem ad neki többet annál az egy mondatnál. Mondanom sem kell, ki voltam vele segítve :D Megköszöntem, hogy foglalkozott vele, mert azért elolvasta, és ennyi volt.
Ez a kis személyes élmény azért fontos, mert valamilyen szinten kapcsolódik a témához, amiről beszélni szeretnék. Ugyanebben a csoportban megláttam egy kiírást, egy-két nappal utána, a szokványos problémával. A bejegyzést közzé tevő lány panaszkodott, hogy kért bétázást, és nagyon csúnya véleményt kapott; konkrétan azt mondták neki, hogy ne erőltesse az írást, mert tehetségtelen. Rengeteg hozzászólást kapott erre, amiknek a többségével egyet is értettem. Bátorították a lányt, mert ennek hatására eléggé elment a kedve az írástól, és azon gondolkodott, hogy abbahagyja. Abszolút megértem az olyan embereket, akik elszomorodnak egy-egy ilyen vélemény miatt, hiszen nem azért dolgoznak órákat, esetleg napokat a történetükkel, hogy aztán jöjjön egy random ember, és lehordja a sárga földig. A tehetség szubjektív, megfoghatatlan valami. Nem lehet egyik vagy másik emberről kijelenteni teljes bizonyossággal, hogy tehetségtelen-e vagy sem.
Csak azért nem háborít fel annyira a dolog, mint kéne, mert az évek során én is kaptam hideget-meleget, így számomra ez nem újkeletű. Viszont az már inkább, hogy egy ilyen intoleráns ember, miért adja bétázásra a fejét. Nem tud építő jellegű kritikát megfogalmazni, csak annyit, hogy ne erőltesd, mert úgysem fog menni. Én is találkoztam számtalan írással már, de ha jól emlékszem, egyszer sem mondtam olyat senkinek, hogy hagyd a francba az egészet. Mindenki tisztában van azzal, hogy nem vagyunk profi írók, ezért szeretnénk fejlődni, ezért kérünk véleményeket. (Egy másik kategóriába tartoznak azok, akik divatból kezdenek el történetes blogot írni, nulla fogalmazással. Úgy vettem észre, hogy ők általában szarnak bele az egészbe, és egy rossz kritika után felháborodnak, majd törlik a blogot. Nem akarnak fejlődni.) Aki írásra adja a fejét, annak számítania kell arra, hogy nem csak vállveregetést fog kapni, hanem bizony lesz olyan, aki őszintén rávilágít a hibákra. Szerintem egyébként azokból lehet a legtöbbet tanulni! Ám fontos, hogy milyen formában kapjuk a véleményét, és az is, hogy gondolkodjunk el rajta. Szelektáljuk az információk között, döntsük el, hogy mi az, amit jogosan vélt hibának a véleményező, és mi az, amit figyelmen kívül kell hagyni. Egy negatív kritika hatására, még véletlenül se akarja senki se abbahagyni az írást, mert az butaság. Sokszor az írás egy hálátlan foglalkozás, mert lehet, hogy amivel te heteken/hónapokon/éveken át szenvedsz, dolgozol, azt más fogja, darabokra cincálja, és mindent megkérdőjelez benne. Azonban szem előtt kell tartani, hogy ezek a „cincálók” nem rosszindulatból teszik, amit tesznek, hiszen aki ennyi energiát fektet más írásába, azt nagy eséllyel segítő szándék vezérli.
Kicsit elszomorít ez a hozzáállás. Az ember lelkesen véleményt kér, aztán érzelemmentes lehurrogást kap. A mai nap folyamán is ért hasonló lehangoló dolog. Újabb emberke írt a kiírásom alá, hogy ő is szívesen elolvasná a novellát. Nagy örömmel elküldtem neki, leírtam a fontosabb dolgokat, a pályázati kikötéseket, meg egy kis körítést, erre csupán ennyi volt a válasza: „ok”. Ugye, nem kell elmondanom, hogy ez a barátságtalan, semmitmondó üzenet mennyire fel tudja bosszantani az embert. Apróságnak tűnhet, de nekem az életkedvem is elment tőle.
Én úgy vagyok vele, hogy az írások mögött lévő embert is nézni kell egy véleménykifejtéskor. Messziről látszik a művön, hogy komolyan foglalkoztak-e vele, vagy csak úgy összecsapták. Én ezt is figyelembe szoktam venni. Sok olyan kritikát írtam már, amiben rendesen kiakadtam, legtöbbször a vállalhatatlan sztorik miatt, de ha láttam egy halvány esélyt, már máshogy fogalmaztam meg a mondanivalómat. Ha az írója szarik bele a saját történetébe, akkor engem sem érdekel, hogy a kritikámmal megbántom.
Igaz, hogy a bétázás más, mint egy kritika. Behatóbb, alaposabb, de a lényeg ugyanaz: a másik ember írásának bírálása, aminél óvatosan kellene eljárni. Soha nem lehet tudni, hogy a mögött a mű mögött, mennyi idő, energia van! Érdemes a kezdőkkel foglalkozni, nem szabad egyből lehurrogni őket, főleg nem így, hanem bátorítani, mert soha nem lehet tudni, hogy mi rejlik az illetőben. Ezzel kapcsolatban is van tapasztalatom.
Körülbelül másfél éve megkeresett egy lány. Azelőtt soha nem hallottam róla, azt sem tudtam, hogy ismerősök vagyunk. A semmiből rám írt, hogy szeretné kikérni a véleményemet. Gondoltam, oké, bár azt sem tudom, ki a tosz vagy, de benne vagyok. Elküldött egy roppant rosszul megírt részletet, pedig az ötletet érdekesnek találtam. Először a hajamat téptem, aztán lenyugodtam, és javaslatot adtam bizonyos részek átírására, utána bátorítottam. Mondtam neki, hogy írjon nagyon sokat és olvasson még többet, akkor jobb lesz. A lány rettentő kitartó, és a mai napig beszélünk, az első írásához képest hatalmas fejlődésen ment keresztül, és még fog is, ha így folytatja :) Újra és újra gyártja a sztorikezdeményeket, lelkesen írogat, aminek meg is van a látszata!

Lényeg, a lényeg, soha nem szabad lehurrogni a lelkiismeretes írópalántákat, hiszen mindannyian a béka segge alól indultunk. Akinek van akaratereje, és ezt az írásból le lehet szűrni, azt érdemes támogatni. Az ilyen bétákat meg nem tudom hova tenni. Szomorú, hogy vannak emberek, akik ilyen formában osztogatják a véleményüket, sokakat megbántva ezzel. Azt üzenem a csüggedt íróknak, akik úgy érzik, hogy nincs tehetségük, vagy senkit nem érdekel az, amit csinálnak, hogy ha ebben lelitek örömötöket, akkor semmiképp se adjátok fel! A szorgalom kifizetődik. Ki tudja, mivé növi ki magát egyszer a történeteket, hányan fogják olvasni és hányan fognak titeket elismerni. A klasszikus eset J.K. Rowling, akit majdnem húsz kiadó utasított el, a cselekményszál bonyolultsága és a gyerekkönyvek közé való sorolása miatt. Végül a csőd szélén álló Bloomsbury vállalta a kiadást elenyésző példányszámban, ami rekordsebességgel kelt el. A másik Stephen King, akinek a novelláit annyi pályázatról dobták vissza, hogy az elutasító levelekkel kitapétázhatta volna a szobája falát. (Ám arra is volt példa, hogy valakinek azonnal kiadták a regényét.) Nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése