2017. szeptember 4., hétfő

Kritika - Országok viadala




Sziasztok! :) Már el is szoktam a fejfájástól, és a mentális fáradtságtól, amit egy-egy hosszabb blog olvasása okoz. Nem kellemes, az biztos. Az egész napom ráment az Országok viadalára, és így is csak közel harminc fejezetet tudtam elolvasni. Három szemszögből íródott a történet, így mindegyikből tíz fejezet jutott. Ennek ellenére úgy érzem, hogy túlteljesítettem magamat. Kezdjünk is bele!

Kinézet: Semmi kivetni valót nem találtam benne, talán csak annyit, hogy a fejezet modul egy idő után nem volt frissítve. Megnéztem a trailert is, ami iszonyatosan tetszett, főleg a zene alatta! Ennyi, nem volt bajom a designnal, a szöveg jól olvasható, az a lényeg :)

Történet: Ez már egy neccesebb része a dolognak, mert igen sok problémám volt a történettel, a fogalmazással, a karakterekkel. Ahogy elolvastam a fülszöveget, leszűrtem a következtetést, hogy ez egy újabb Éhezők viadala. Nincs problémám a fanfictionökkel, csak hogy ezt nem nevezném annak, mert konkrétan ugyanúgy kezdődik, mint az Éhezők viadalának. Az elején Isabel és családja izgul az Aratás miatt, majd amikor kihúzzák a lány vak húgát, akkor önként jelentkezik. Ez a szóösszetétel szinte egyfajta mantrává vált a történetben, mert mind a három szemszögben valaki önként akart jelentkezni. Jogosan merült fel bennem a kérdés: Mi a franc baja van mindenkinek? Ez nem egy mallorcai nyaralás, hanem a Viadal, ahol egy ember kivételével mindenki meghal! Erre ki az a beteg, aki önként akar jelentkezni? Isabel már előtte eldöntötte, és mint egy igézetet, bőszen mondogatta magában, így egy kicsit nevetségesen hatott, amikor hangosan is kiejtette a száján: „Önként jelentkezem!” Szinte törvényszerű volt, hogy ez pontosan így fog alakulni. Egyébként meg komoly erőfeszítésébe került, hogy bevállalja a húga helyett. A kiválasztás előtt magát győzködte, hogy muszáj neki mennie, ha Swant sorsolják ki. Most gonosz leszek, és megkérdezem: miért? Miért kötelező feláldoznia magát? Mert a nővére, és ez a dolga? Vagy mert Katniss is így tett?
Még a kiválasztás előtt találkozik a leendő Országtársával, Carlosszal, akiről azonnal levonja a következtetést, hogy jól néz ki, tehát már utálja, mert biztosan egy egoista pöcs. (:D) Rettenetesen kiszámítható volt az egész cselekmény, már-már komikus. Megkapja kísérőnek az idegesítő Siát, és ezzel kezdetét is vette az Éhezők viadala remake, azzal a különbséggel, hogy ebben semennyi harci szellem se volt. A szereplők végig egy nyári táborban érezték magukat, és az volt a legnagyobb problémájuk, hogy melyik helyes csávóra mozduljanak rá. Egyedül Arabella szemszögénél éreztem, hogy ő valamivel komolyabban veszi a dolgokat.
Esküszöm, hogy mindegyikből elolvastam majdnem tíz fejezetet, és az alatt csak annyi történt, hogy pasiztak, beszólogattak mindenkinek, veszekedtek, és néha edzettek is egy kicsit, csak hogy ne érje szó a ház elejét. Egy hatalmas, mérgező kommunát alkottak, mint amit olyan jól ismer az ország a Barátok köztből, de inkább a szappanoperákhoz hasonlítanám a történetet. És még el sem jutottam addig, hogy belépjenek az Arénába. Sok üresjárat volt, amit veszekedéssel töltöttetek ki, szinte mindegyik fejezetben. Sajnos magáról a sztoriról nem tudok sok jót megemlíteni. A szereplők rohadtul idegesítettek. Mindegyik annyira beképzelt volt, olyan magasan hordták az orrukat, hogy már a felhőket súrolhatták volna velük. Olyan minősíthetetlen stílusban beszéltek a környezetükben lévőkkel, hogy csak pislogtam. Nem csak a stylistjaikkal, hanem magukkal a mentorokkal is. Abszolút nem érezték át ennek az egésznek a súlyát, konkrétan azt, hogy a halálra kéne felkészülniük; a harcra, túlélésre, az életben maradásra. Ehelyett azon siránkoztak, hogy Carlos engem nem ölelt meg, csak téged. Te mekkora egy beképzelt pöcs vagy. Nincs kávém, így el sem tudom kezdeni a napot.
Semelyik kiválasztottat nem találtam elég jónak az Arénába. Majdhogynem életképtelennek nevezném őket, Arabellát leszámítva.
Miután kiégett az agyam Isabel és Cristina szemszögénél, minimális lelkesedéssel kezdtem bele a harmadik nézőpontba, ami igazi felüdülést jelentett a számomra, mind fogalmazásilag, mind a szereplő szempontjából. Először is: tagolva volt a szöveg, ami az előző kettőből hiányzott; másodszor: nem hemzsegett az elírásoktól és helyesírási hibáktól; harmadszor: sokkal jobban át tudta adni az egész hangulatát; negyedszer: Arabellának volt személyisége! Élvezetes volt, még a bevonulásuk is, ami a többi szemszögből csak nagyjából le lett darálva, nulla átéléssel, a többi történéssel egyetemben. Megkockáztatom, hogy ha végig az ő szemével mutattátok volna az eseményeket, sokkal jobb, minőségibb sztorit kaptak volna az olvasók.
Isabelnél egyenesen a hajamat téptem, az efféle párbeszédektől:
„– Hölgyeké az elsőbbség! – hajol meg előttem, mintha Anglia királynője lennék. Sóhajtok egyet.
– Azért ne hogy sérvet kapj – gúnyolódok rajta.” -> Fogalmam sincs, hogy ez hogyan kapcsolódik össze :D.
„– Na hogy tetszik? – mosolyog rám.
– Persze. – mosolygok vissza.
– Menjünk. – nyitja előttem az ajtót, én meg kilépek. Carlos is ilyen tangó féle ruhában parádézik, a szájában egy rózsával. Amint megpillant… hívja a liftet.” Minek ez a három pont, és hogy jön ide válaszként a persze? :D Milyen az a tangó féle ruha?
„– Mondd meg Noahnak, hogy benne vagyok…
– Miben?
– Nem mondhatom el…
– Az nem baj. Nem mondom el Noahnak, hogy elmondtad…
– Nem mondhatom el!” -> színvonalas társalgás
„– Daniel! Hányszor mondjam, nem! – kiált Fiona a srácra ellentmondást nem tűrő hangon. Daniel értetlenül néz az Országtársára.
– Mi?
– Mondom nem! – néz eszelősen a fiúra, aki döbbenten megvonja a vállát.
– Te tudod… – túr bele a szőke hajába. Ez a Fiona mennyire hülye? De most tényleg.” MIÉRT? Végig nem tudtam, hogy mi bajuk Fionával, elég annyit tudni, hogy hülyének tartják, pont.
Ez a válasz meg egyenesen haláli :D : „– Ja és… – csettintget az ujjaival, mintha csak a nevem gondolkozna.
– Jóska. – vetem oda ingerülten.” -> Úgy mellesleg spanyol a csaj, tehát ez így elég érdekes, hogy Jóskaként mutatkozik be poénból. Egyébként felmerült bennem a kérdés, hogy ha mindenki más országból érkezett, akkor milyen egységes nyelven kommunikálnak? Ezt az egyik olvasó is megkérdezte, ahogy láttam a kommentekben, és ott valamelyikőtök azt mondta, van egy közös nyelv, amit mindenkinek kötelező megtanulnia, így értik egymást. Kár, hogy ez a történetből nem derült ki.
Isabel tudja ám, hogyan kell bemutatkozni :D -> Tudod, nem vagyunk valami gazdagok, de azért nem halunk éhen.
„Olyan élménnyel meséli, hogy legszívesebben oda költöznék.” -> élménnyel nem lehet mesélni, csak beleéléssel, de amúgy kár, hogy mi nem tudunk meg semmit Brazíliáról, így nem akarunk odaköltözni. Julio monológja elegánsan ki lett hagyva nincs semmi leírva, de amikor a csaj beszél, az persze le van, tök feleslegesen, mert az infókat, amiket mond, már előtte is tudtuk.
Erről a megjegyzésről nem tudok mit mondani. Inkább bele sem kellett volna írni: „Nagyszerű. Egy vak lánynak mutatom, hogy merre menjen.”
Isabel húzott fel a legjobban. Ő volt a legarrogánsabb a három csaj közül, vagy csak rosszul volt megírva, mert láthatóan mindenki szerette a sztoriban, amit nem értettem. Folyton a szemét forgatta olyan dolgokra is, ahol nem találtam indokoltnak, mindenkit lenézett, hülyének titulált (mondjuk ez Cristinára is abszolút igaz volt), a „csökött agyú” kifejezés pedig nagy népszerűségre tett szert.
Úgy eltúlozták a szituációkat, mintha egy Shakespeare drámában lennének, amit jól mutat, a néma filmekre jellemző mozdulat: „mutatóujjamat a homlokához tapasztom, és szépen eltolom magamtól.” Ilyet egy normális ember, nem nagyon csinál tudtommal.
Amin még jól szórakoztam, az a megjegyzés, hogy Isabel érzi Juliónak a testhőjét, amikor mögötte áll… Szegény fickó, jó meleg lehet.
„Swan-nek, a pillangó volt a kedvenc állata, attól függetlenül, hogy nem láthatta az állat szépségét, nagyon boldog volt hogy „láthat” ilyen állatot.” -> Ezt csak én nem értem? o.O Ha nem lát, akkor hogyan látja az állatot? Szegény vak lánnyal nem nagyon tudtatok dolgozni, annak ellenére sem, hogy szinte semmi szerepe nem volt.
Egy tökéletes példa Isabel tenyérbemászó stílusára. Jelzem, hogy a megszólított fiú csupán két lánnyal beszélgetett: „Carlos! Gyere! Lépünk! Semmi de! Nem, nem érdekel milyen szexi vagy, semmi ilyesmi! Hagyd békén szerencsétleneket!” És ebből semmit nem vettem ki. Olyan, mintha magában vitatkozna, mert Carlos meg sem szólal, Isabel mégis ráordít, hogy „Semmi de!” o.O Nem is mondott semmit a szerencsétlen! Ilyenkor amúgy mi baja van, amikor kioszt mindenkit?
A negyedik fejezetben a pofám leszakadt, ugyanis a lovascsokis bevonulásnál meg tudjuk, hogy az egész irányítója, Atlanta vezetője… (dobpergés)… Fire elnök. Bumm! Most komolyan? Snow elnök után szabadon? Egyszerűen szörnyű volt a bemutatás, a leírások, és amikor Isabel a lovánál állt, komolyan vártam, hogy megjelenik Finnick egy kockacukorral a szájában.
Az olvasás közben olyanokat jegyeztem fel magamnak, hogy „Mikor történik már valami?, Meddig edzenek még?” Az ötödik fejezetnek meg még annyira sem volt értelme, mint az előzőeknek. Noah, a mentoruk valamilyen okból kifolyólag elvitte Isabelt és Carlost a brazilokhoz megbeszélésre, de mi a szarnak, amikor őket nem is avatják be a dolgokba? Végig Arabellával beszélnek kint a nappaliban, érdektelen dolgokról, aztán már mennek is. Ezután Sia elárasztja vízzel az egész emeletet, így költözniük kell. Szerintem, ha ennyire ostoba emberek dolgoznának ott, már rég gallyra vágták volna az egész Viadalt. Az eredetiben azért nem voltak ennyire hülyék, hogy még egy csapot se tudjanak elzárni…
Ha nem láttam/olvastam volna az Éhezők viadalát, el sem tudtam volna képzelni az egészet, annyira építetek rá, hogy mindenki ismeri. Elkapkodottak a helyzetek, minden fejezetben kötelezően van egy veszekedés, aminél én sírtam már a végén. Akár egy csapat óvodás, úgy civakodnak, és a beszólások is kábé azon a szinten mozognak. Túlságosan hosszúra nyúlik az eleje, az „edzés” része, ami igazából nem is az. Folyton szó van a taktikáról meg a szövetségesekről, de csak beszélnek, nem cselekednek. Amikor meg csinálnak is valamit, általában szarul sül el, mint Isabel falmászása, amit felhúzott szemöldökkel olvastam. Figyelemre méltó, hogy tíz méteres zuhanás után csak úgy feláll, leporolja magát, és bevonul a játékmesterek elé, ahol természetesen megkapja a maximum pontszámom, egy olyan mutatványért, amit követni sem tudtam. Utána mutat egy peace jelet. Nagyon badass.
Az sem volt megmagyarázva, hogy mire jó ez a pontozás, minek kell szerepeket játszaniuk (és elég betegnek tartom, hogy Noah a saját húgára a „szexi” szerepet akarja kényszeríteni) és miért kell támogatókat szerezniük. A pontozás közben természetesen Isabel és Carlos összevesznek, mert már olyan rég szájaltak egymással, majd amit az asztalnál leművelnek az nevetséges, ráadásul nem értem, hogy jön ide Marichuy… :D
Végül fény derül Isabel sötét titkára! Végre megtudhatjuk, miért utálja annyira a helyes csávókat. (És itt nem tudtam megállni, hogy ne röhögjek fel hangosan.) Azért utálja, mert régen volt egy helyes barátja, aki orvul megdobta a tarkóját egy hógolyóval. (Most megyek, és töltök magamnak egy cigit, amit egy slukkra le is szívok.) Erre csak azt tudnám mondani, hogy: nemáááár! Ezek után Carlos sütkérezését, és egy kiskötényben való masírozását már nem is akartam magamban kommentálni.
Az egyetlen, amit ötletesnek találtam az egészben, az a „csokis halkanmegtudjukbeszélni browni”, a „nehívjátokfelmagatokraafigyelmet tyúkhúsleves” és társai :D
Isabel szemszöge után Cristina valamivel jobb volt, de eret akartam vágni, amikor ugyanazokat az eseményeket kellett újra elolvasom, csak más aspektusból. Cristina semmivel sem volt különb Isabelnél, ha lehet, még rosszabb személyiséggel áldotta meg a sors. Ő utált mindent és mindenkit; fájt neki az élet. Egy kicsit örültem, mert reméltem, hogy most megtudhatom, miért is fújnak egymásra Arabellával. Én még arra is tippeltem, hogy valamilyen úton-módon a múltban már találkoztak, és akkor történt valami kettejük között, de nem, szimplán csak nem szimpatikusak a másiknak. Meg sem próbálnak barátkozni, egyből acsarkodnak. Természetesen Cristina kiválasztásakor a bátyja önként akar jelentkezni, de a lány még idejében leállítja, aztán ugyanazokat a köröket futjuk, mint az előző szereplőnél. Szerencsére rövidek voltak a fejezetek, így hamar végeztem vele. A tizedik fejezetben pedig a felelsz vagy mersz-es játék abszolút értelmetlen. Azért került bele, hogy valamivel ki legyen töltve a rész?
Amint már mondtam Arabella kész felüdülés volt, de sajnos addigra már kezdtem feladni, így nem díjaztam a hosszú fejezeteket. A gördülékeny és szép fogalmazás miatt élvezhetőbb volt; a szereplő sokszínűsége emelt a színvonalon, bár őt is idegbetegnek találtam, de meg tudtam érteni.
Azért itt is akadtak problémák, például nem értettem, hogy Brazília önként választ ki két versenyzőt, de akkor minek van a szavazás? Az lett volna a poén, hogy ha Arabella eltávolítja az útból a másik jelöltet, aztán mégsem őt húzzák ki :D Persze nem így történt.
Érdekes ötlet, hogy az Országtársak utálják egymást, de amit a lány csinál, az már sok. Nem kellett volna ennyire kihangsúlyozni, hogy mennyire gyűlöli Juliót, pláne nem ugyanazokkal a jelzőkkel illetni folyamatosan. A csókos jelenetnél pedig összezavarodtam, mert eredetileg úgy volt, hogy csak Isabel tud róla, nem? Ehhez képest végigasszisztálta a mentoruk is, majd a lány leordította Julio fejét, hátha még többen meghallják. Ennek ellenére tetszett a rész, ezt vártam. Kíváncsi voltam, hogy hogyan gabalyodhatnak össze annyi vita után.
Az is érdekes, amikor a bevonulásra igyekeztek, és le volt írva, hogy hétkor kezdődik, de az óra már 8.50-et ütött. Ez elírás, vagy csak én kavarodtam meg kicsit?
Arabella stylistján ledöbbentem, amiért csak úgy a semmire durván beolvasott neki, aztán faképnél hagyta. A lány még nem is beszélt vele olyan csúnyán, mint a másik kettő a sajátjával.
Az egyetlen vita, amit élveztem is, az a nyolcadik fejezetben történt Cristina és Arabella között, amikor Juliónak kellett szétszednie őket, majd az utána lévő beszélgetés is magával ragadott, amit a női vécében folytattak. El tudtam képzelni, reálisnak éreztem.
Sajnos csak eddig jutottam az olvasásban, pedig Arabella szemszöge érdekelt a legjobban.
Beleolvastam az epilógusba is, ami az „Én támogatlak, Senior!” címet viseli, mert érdekelt, hogy végül ki nyerte meg az egészet. Rendesen ledöbbentem, és egy hatalmas taps jár, amiért semelyik beképzelt picsa sem lett bajnok! Érdekelt volna, hogy Arabellát mi késztette arra, hogy megölje a társát, és az utolsó kérése is zseniális; a forradalom! Ezek némiképp feldobták a hangulatomat, így a végére.

Fogalmazás: Isabelnél csapnivaló. Rengetegszer váltakozik a jelen és a múlt idő, amire nem egy olvasó felhívta a figyelmeteket, mégsem sikerült kijavítani. A legegyszerűbb a múlt idő használata, így azt javasolnám inkább. Sokszor kínomban röhögtem, a sok szóismétlés, az értelmetlen mondatok és az oda nem illő szavak miatt.
 „Mortenz professzor kielégült szónoklata”-> nem inkább önelégült? A kielégült kicsit mást jelent :D
Az ember keze nem tud megtorpanni. Azt arra szokás használni, ha maga a szereplő áll meg hirtelen. Az a megtorpanás.
„össze kócosítja” -> összekócolja
„Egy fogantyúk lehúz, mire a gép, kiad egy kis gömb szerűséget.” -> mi van? Olyan, mintha Google-fordítóból lenne kimásolva.
„szemöldökeivel fel-le játszadozik” -> helytelen megfogalmazás, inkább bele se került volna
„Carlos egyetértésbe kezdett.” -> azt hogy kell csinálni?
„A nagy zöldségben ez tündököl.” -> a zöldség például a répa… Ezek szerint van egy baszott nagy répa a kert közepén, amiben egy szökőkút áll.
„köbö öt perce ismerjük egymást” -> köbö? :D
„olyan csodálkozásról tesz szemtanút”? -> tessék? A szemtanú az az, aki tanúja valamilyen eseménynek, így nem lehet szemtanút tenni, csak tanúbizonyságot. Lehet, hogy itt összekeveredett a két fogalom.
„ezt a mondatot szinte már nagyon marta a gúny” -> a maró gúny egy kifejezés, mert maga a gúny nem egy megfogható valami, nem tud fizikálisan marni, márpedig ebből a mondatból azt a következtetést szűrtem le. Abszolút rossz!
„pattanok fel, és a szobámba indulok. Egy székbe, ami a tükröm előtt ül. A három nő, beszélgetve „készítenek” el engem.” -> komolyan nem volt másik szó, ami jobban ideillett volna? :D Amúgy a csaj ül a tükör előtt, és nem a szék.
„Ez nem egy olyan dolog, amit rákapásból meggondolatlanul választok.” -> értelmetlen így ez a mondat
Ezt többször át kellett olvasnom, mire felfogtam: „Tudod, a technika simán az, hogy elképzeled, hogy a céltábla, ahova akarod, hogy a kés belefúródjon, azt képzeld magad elé, és hitesd el magaddal, hogy bármi lesz, a közepébe fúródik.” (ez a csaj se menjen tanárnak, mert nem tud magyarázni :D )
„mondom el az őszinte igazat” -> mondom őszintén
„látom magában” -> ?
Szóismétlések garmadája:
„Sia makogását hallgatva nézem a távolodó várost. Egészen addig nem nézek máshova, ameddig Sia abba nem hagyja a beszédet. Előre nézek.
– Na mi van? Bongyorka abba hagyta a dumát? – néz rám ártatlanul Carlos. Sia kikerekedett szemekkel néz hátra…”
„Elindulunk a repülők felé. Egy csomó repülőt pillantunk meg…”
Csak ezt a kettőt írtam ki, de az egész tele van hasonlókkal. A következő tőmondatoktól pedig a hajamat téptem. Nem tűnt fel, hogy ez így nem jó?
„Mindenhol a virágok illata terjeng. Egy szökőkút csobogását hallom meg. Elakad a lélegzetem. Minden olyan mesebeli. Mintha nem a valóság lenne. Elindulok az egyik irányba, a kertet bámulva. Szinte megbabonáz engem. Érzem ahogy Julio követ engem, de nem izgat. Elmerülök ebben a költői képben.”
Isabel és Cristina fogalmazása elkapkodott, hibás, és így még élvezhetetlenebb. Arabella ég és föld hozzájuk képest.

Helyesírás: Nem emlékszem már, hogy melyik szemszögnél láttam a fejezet elejére kiírva, mint egy tájékoztatónak: az írójának nem volt ideje átnézni a részt, ezért biztosan tele lesz hibával. Ezt soha nem szabad így közölni, mert az igénytelenségre utal, ráadásul úgy ne tegyen valaki közzé egy bejegyzést, hogy előtte nem ellenőrzi le! Egyébként nem volt benne több hiba, mint az előző fejezetekben.
A párbeszédek művi megfogalmazásánál, már csak a központozásuk volt a rosszabb.
„– Persze. – mosolygok vissza.” -> sajnos nekem a Word automatikusan kijavítja, de itt eredetileg kötőjel szerepelt, gondolatjel helyett, plusz a pont nem kell a persze után, mert egy mondatnak számít, akkor is, ha elválasztja egy gondolatjel.
Más kategóriába tartozik, ha így nézne ki a mondat:
– Persze. – Odaléptem az ajtóhoz. -> már két külön mondat, így kell az írásjel.
A sok elírást nem jegyzeteltem ki, és az összes hibát sem, amitől hemzsegtek a fejezetek. Olyan szavak is egybe kerültek, amik nyilvánvalóan külön írandóak: síri csöndben, szám szélét.
„túl élés” -> túlélés
„elhadjuk” -> elhagyjuk

Szereplők: Már fentebb kifejtettem róluk a véleményemet, ami nem éppen pozitív. Mindenki idegbeteg, gyakran ok nélkül kiabálnak, kiakadnak, mindezt olyan stílusban, ami elfogadhatatlan! A kiválasztottak úgy beszélnek mindenkivel válogatás nélkül, mint a kutyával. Olyanok, akár egy csapat neveletlen óvodás. Isabel és Cristina a két elkényeztetett, öntelt liba, akik minden miatt elégedetlenek, Arabellának pedig dühkezelési problémái vannak. Semelyikőjük nem való az Arénába, inkább egy gagyi valóság showban tudnám elképzelni. A ribancharcok nevetségesek voltak, a hozzáállásukkal együtt. Gabrielnél pedig már én gondolkoztam el azon, hogy elvágom a torkát, ha nem hagyja abba az ordibálást.
Az összes kísérő elviselhetetlen, szinte már kötelező jelleggel. Az összes karakter eltúlzottan viselkedett, egymást ócsárolták, pedig semmivel sem voltak különbek a másiknál. Sokkal fontosabbnak tartották a szerelmi életüket, mint magát a felkészülést, és abszolút nem érződött az a baljós hangulat, aminek körbe kellett volna őket lengenie. Gabrielnek volt egy értelmes mondata, amivel abszolút egyetértettem! Ez egy viadal, nem pedig egy szappanopera!
Érdekes, hogy számomra még Julio volt az egyetlen olyan karakter, akin valamennyire jól szórakoztam, és mondhatom rá, hogy egy kicsit megkedveltem. Arabellát sajnáltam valamilyen szinten, a többieket viszont röhögve küldtem volna a másvilágra.

Összegzés: A háttértörténetet nem mutattátok be rendesen, attól függetlenül, hogy minden szereplőnél le volt írva a Viadal lényege. Hiányoztak a kifejtések a pontozásról, a sokszor emlegetett ágyúdörgésről, az égbolton megjelenő arcképekről, a bevonulásról, a támogatószerzésről; úgy mindenről. Nem csupán azoknak írtok, akik ismerik az Éhezők viadalát, hiába fanfiction. Az egész komikusnak hatott, a sok hibával megfűszerezve. (Fire elnök fölött még mindig nem tudok napirendre térni.) Feleslegesnek gondolom a három szemszöget, elég lett volna Arabella. Az ő fejezetei húzták fel a sztorit az elfogadható szintre, meg az epilógus, amennyit olvastam belőle. A rengeteg veszekedés, verekedés ellenére unalmas volt, semmi érdemleges nem történt hosszú fejezeteken keresztül. A szereplők eltúlzottak, felszínesek, mindenki el akarja vágni mindenki torkát, de a legjobban a stílusuk bosszantott fel. Az életben maradt bajnokok győzelmét is eléggé érdekes nek találtam. Kivétel nélkül, mindegyik álmukban csapott le az ellenfeleire, és először a szövetségeseikkel kezdték. Hát, ez mi, ha nem gyávaság? Érdekelt volna, hogy a többiek milyen taktikával nyertek, ám csalódottan tapasztaltam, hogy egyetlen módot találtatok ki a győzelemre.
A szereplők minden megmozdulásán a homlokomat ráncoltam, a magukban hozzátett megjegyzéseken is, amik sokszor értelmetlenek voltak.

Ha osztályoznom kéne, akkor egy gyenge hármast kapna, csakis Arabella szemszöge miatt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése