2017. szeptember 3., vasárnap

Kritika - My Dear Ravenna



Sziasztok! :) Jézusúristen! Ravenna már több, mint egy éve kérte tőlem ezt a kritikát, és én még csak most jutottam el odáig, hogy nekiálljak. Még privátban is beszéltük, és viccesen megjegyezte, hogy nem baj, ha sok idő, amíg elkészül, akár egy évet is tud várni. Nem gondoltam, hogy igaza lesz :D Sokat szelektáltam a blogok közül. Volt, amelyik bezárt, vagy már régóta nem frissítették, így maradt kettő. Ravennáét mindenképpen meg akartam csinálni, a soron következő pedig egy befejezett történet, ami az Országok viadala címre hallgat. Ezek után újra aktív lesz a kritikakérés nálam!
Na, de ennyi elég is, térjünk rá a My Dear Ravennára, ami egy Tom Hiddleston ff! :)

Kinézet: Nekem nagyon tetszik az összhatás, passzolnak a színek, és külön szimpatikus, hogy a menü nem az oldalsávban található, hanem a fejléc mellett. Egyedül a betűk mérete, és színe zavar, mert túl kicsik, és a világos háttér miatt nagyon erőltetnem kellett a szememet sokszor. Erre még rádobott egy lapáttal a szöveg tagolásának hiánya; akkor teljesen egybefolyt az egész. Ettől eltekintve, jól néz ki a blog :)

Történet: Vegyük górcső alá a lényeget, magát a történetet, amiből elolvastam az eddig felrakott tizenhárom fejezetet. Vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Ha most szigorúan csak a sztorit nézem, akkor azt kell mondanom, hogy tetszett. Az eleje. Miután véget ért a forgatás a történetben, ellaposodott az egész, és kicsit olyan érzésem támadt, mintha elfogytak volna az ötletek. A fejezetekben semmi említésre méltó nem történt, és inkább éreztem görcsösnek a történetvezetést, mint gördülékenynek. Ez a minőségromlás szinte mindenre kihatott sajnos (fogalmazás, helyesírás). Elszomorítottál, Dear Ravenna.
Nagyon jó volt az indítás. A prológus tetszett, ahol bemutatod, hogyan fogadják örökbe a főszereplőt, Ravennát. Itt csupán egy dolgon húztam fel a szemöldökömet, mégpedig az alig két éves kislányon, akinél az volt az érzésem, hogy sokkal idősebb, legalább négy-öt éves, ahogy ráköszönt Jamesre, meg még vissza is kérdezett. Nem tudom, fura volt, ráadásul, ahogy így jobban belegondolok, nem is volt jelentősége a prológusnak; simán ki is hagyhattad volna, anélkül is megállja a helyét a történet, ráadásul a későbbiekben többször is megemlítik, hogy a lány adoptált.
Az első fejezettel megvettél :) Roppantul tetszett Ravenna véleménye Londonról, amiről elárultad, hogy saját tapasztalat is. Végre valaki reálisan látta a várost, továbbá jó ötletnek tartottam, hogy egy youtuber is belekerült a történetbe, így valamilyen szinten, egy kettős fanficet kaptam, ugyanis James is egy élő személy, aki (ha jól vettem ki) gameplayeket készít a barátaival. Elég sok youtube-os utalás volt benne, ami élethűvé varázsolta a sztorit, ahogy a netes tesztek is, meg az egyik fejezetben Kelly, a barátnő kérdése: Mennyi emoticont használ? Többek között ezek tették valóságossá, időszerűvé. A másik, Ravenna betegsége, úgymond „hibája”, a tinédzserkori túlzott dohányzás, amitől asztmás lett. Ezzel megmutattad, hogy ő is emberből van, és nem lett tucat karakter, akik tökéletesek, és soha sem próbáltak ki semmi károsat. Ravenna nem egy mintaszereplő.
Amennyire bírtam az első fejezetet, olyannyira lepődtem meg a másodikon, ugyanis olyan volt, mintha átugrottam volna néhány részt. Azzal indítasz, hogy rányit a pasijára, aki éppen két csajjal gruppenezik. (o.O) Értetlenül pislogtam, ugyanis ennek semmi előzménye nem volt, még csak egy fél mondat erejéig sem említetted, hogy Ravennának lenne valakije. Annál a résznél csak annyit jegyeztem fel magamnak, hogy: „mi ez? o.O” Viszont az a csavar tetszett, hogy a két barátnő valamikor, réges-régen lefeküdt egymással. Nem szokványos, érdekes!
Az infóadagolás a helyén volt, a történet folyamán, szép fokozatosan derültek ki bizonyos dolgok, például, hogy Ravenna egyszer hazavitt egy kutyát, aminek nem lett jó vége, vagy a romba dőlt a kapcsolatainak említése. Jól jöttek ki, értékeltem! :)
A harmadik fejezetben egy kicsit összezavartál, amikor a lány Guillermoval beszélgetett, majd belépett a kávézóba Tom Hiddleston. Akkor Ravenna hirtelen visszateleportált a barátnője mellé, holott az előző sorban, még a rendezővel beszélt, aztán újra odamegy hozzájuk. Nem tudtam hova tenni.
Az is abszolút hihető volt számomra, hogy hogyan kerül össze Tommal, és az állásajánlat is adta magát, reális. Történetileg semmibe nem tudtam belekötni, a humoros fogalmazásodat is imádtam. Viszont, ami végig nagyon zavart, feltűnő volt, az Ravenna személyisége, ugyanis azt állította, hogy ő egy introvertált valaki, viszont a megnyilvánulásai, a közösségben mutatott viselkedése nem ezt bizonyították. A hatodik fejezetben például azt nem értettem, hogy miért nem mert Miáékhoz ülni kaja közben, mert néhány mondattal azelőtt, még a színésznő öltözőjében gengelt. Az volt az érzésem, hogy maga a karakter nem akarta felvenni azt a szerepet, amit te nagyon rá akartál erőltetni. Néha sikerült kibújnia ebből a személyiségből, aztán mindig visszarántottad, és így ütötte a kettő egymást. Lehet, hogy én láttam rosszul a dolgokat, de nem úgy viselkedett, mint egy tipikus introvertált személyiség, így a fejlődése is fura volt, amikor ölelgetett mindenkit, és foglalkozott Jess lelki bánatával is. Úgy vettem észre, hogy a sztori közepén elvesztél Ravennával kapcsolatban.
A másik, ami miatt nálam vesztett a minőségéből, az a szerelmi szál; elég érdekesre sikeredett. Először nem tudtam hova tenni, amikor Tom, csak úgy, néhány nap ismeretség után, az éjszaka közepén küldött egy SMS-t a lánynak. Alig beszéltek, semmi olyan nem történt, ami indokolttá tette volna ezt a fura viselkedést. Ravenna akkor még csak egy random csaj volt a számára, csupán néhányszor látták egymást, amikor összegyűltek a kávézóban. Ha mondjuk már együtt dolgoztak volna, akkor megérteném, hogy próbál barátkozni, beszélgetni a lánnyal, de így… A továbbiakban is furcsa volt nekem a „kapcsolatuk”, amit nem is lehetett annak nevezni, Tomot meg egyenesen ellenszenvesnek találtam, ahogy megformáltad, de ezt később, a szereplők résznél kifejtem. Egyáltalán nem éreztem közöttük a szikrát, és azt sem tudtam hova tenni, amikor Ravenna róla álmodozott. Már megint olyan érzésem volt, mintha maguk a szereplők nem akartak volna együtt lenni, csak rájuk kényszerítetted. Végig távolságtartóan viselkedtek egymással, nem akartak közeledni a másik felé. Erőltetett volt az egész, és ha összevetem Ravenna és Kelly kapcsolatát, akkor ég és föld a kettő. Nem csupán azért, mert ők barátnők, hanem azért, mert közöttük érződik a kötelék, a szeretet, amit egymás iránt éreznek. Ravenna még Guillermoval is természetesebben, barátságosabban viselkedett, mint Tommal :D A fickón is ugyanezt éreztem, hogy csak kényszerből közeledett a lány felé. Az a jelenet is érdekes volt, amikor a hetedik fejezetben, Jess és Mia előtt nyomult rá Ravennára. Nem vallott rá ez a viselkedés, karakteridegennek hatott. Szerintem Tom sokat rontott az egész történeten, pedig gondolom, nem ez volt vele a célod, mégis a visszájára sült el. Ravenna egészen addig a pontig volt szimpatikus, amíg össze nem kerültek. Mintha elvesztette volna önmagát. Úgy jött le az egész, mintha behódolt volna a fickónak. Aztán igazolást nyert a megállapításom, amikor ezt maga a szereplő is megerősítette; kijelentette, hogy hajlamos a szolgalelkűségre egy kapcsolatban. Sokszor csak azért csinált dolgokat, hogy ne bántsa meg Tomot, például amikor a pavilonban hozzá bújt. Nem azért, mert akarta, hanem azért, hogy ne sértse meg, és a továbbiakban is sokszor utaltál rá.
„Végül széttárta a karját, én pedig vonakodva, de egy pár pillanatra odabújtam. Majd ahogy eszembe jutott, hogy egy kis ölelkezéstől nem lesz jobb a helyzetem, kelletlenül elhúzódtam, de újra megszólalt a fejemben a vészharang, hogy lehet, hogy ezzel megbántom Tomot. Így, hogy hozzá is bújjak, meg ne is egy eléggé furfangos módszert választottam. A vállára hajtottam a fejem, így volt egy minimális testi érintkezés.”
Óckodott a férfitől, mintha nem akart volna közeledni, és ennek a meglátásomnak semmi köze ahhoz, hogy a lány introvertáltnak van beállítva, mert másokkal meg teljesen közvetlennek tűnik.
Ki kell emelnem egy részt, amit abszolút nem értettem, mégpedig a már említett pavilonban történtekről van szó, ahol esznek. Tom visz neki kínai kaját, amit nyilván egész nap a zsebében tartogatott, azzal a szándékkal, hogy ha majd egyedül találja a lányt, akkor odaadja neki. (Ez is enyhén érdekes, de ami utána jön…) Ravenna gondolatai. Már megszoktam, hogy kicsit furcsa a lány, és szeret filozofálni, agyalni, ám az akkori gondolatai, még a szokottnál is furábbak voltak. A következő történt: Tom nagy élvezettel evett, mire Ravenna eltöprengett azon, hogy milyen jó ember, a mellette ülő férfi.
„Sok mindent látott és tapasztalt, tanult mások hibáiból és igyekszik jobbá tenni a világot. Azon kevesek egyike volt, akik még harcoltak a jóért, és nem csak beszéltek, hanem tettek is. Egy igazi, példaképnek való férfi.”
Konkrétan nem is ismerte Tomot, és mégis ilyeneket gondolt róla. Én, mint olvasó, semmi alapját nem láttam, ennek a gondolatmenetnek, így teljesen értetlenül pislogtam közben. Azelőtt még zabált… bocsánat, agresszívan evett, ahogy megfogalmaztad, utána meg már Ravenna magában áradozott róla. Nem következtek logikusan egymásból a dolgok.
Igen érdekes amúgy, hogy egy ff-hez képest, Tom ritkán szerepel benne, vagy ha megjelenik, akkor is olyan érzés, mintha nem illene oda. Itt most az állatkerti jelenetre célzok, ahol csak úgy felbukkan a semmiből, a fejezet végén. Abszolút semmi értelme nem volt.
Ki kell még emelnem a kutyatámadást is, amit úgy kezelt a lány, mintha csak egy darázs csípte volna meg, holott a német juhásznak, még a foga is beletört a combjába, ahogy megharapta, és jól megcincálta szerencsétlent. Ezek után kijelentette, hogy ezzel nem kellett volna kórházba mennie, otthon is simán kiheverte volna. Bezzeg, amikor Tom nyesi el a tenyerét, akkor egyből cipeli az ügyeletre pánikszerűen, mintha a fickónak a fél karja szakadt volna le. Egyébként a későbbiekben nem is esik annyi szó a lány sérüléséről, magáról a harapásról, aminek iszonyatosan kéne fájnia, és rá se bírna állni. Amúgy nincs is sok jelentősége a történet szempontjából, igazából teljesen felesleges volt a kutya felbukkanása.
A történet szuperül indult, és a végére elfáradt. A forgatás élvezetes volt, szinte én is ott voltam, együtt dolgoztam a szereplőkkel, ám ahogy véget ért, mintha Ravenna céltalan csapongásba kezdett volna. Az írás minősége fokozatosan romlott, amit a téged ért külső megpróbáltatásoknak tudok be. Érezhetően kihatott rá az életed, és Ravenna zaklatott, sokszor oda nem illő gondolatai a halálról. Ez főleg akkor zavart, amikor Tom felhívta, hogy kint ragadt a hóviharban, mire a csaj annyira felhúzta magát ezen, hogy majdnem el is temette a fickót, pedig semmi következménye nem volt a dolognak, még egy enyhe megfázás sem. Abszolút felfújta, túltolta a helyzetet, a végén már a fejemet fogtam. Ugyanez volt James hátfájása miatt, ahol teljesen kétségbeesett, mintha a bátyja halálos beteg lenne. Rendesen bűntudata volt, hogy melózott, ahelyett, hogy James mellett lett volna 0-24-ben. (Úgy is mellette lehet, és támogathatja, hogy nincs jelen fizikailag.) Egy helyen viszont igazat adtam Tomnak, mégpedig pont ezzel kapcsolatban. A férfi kijelentette ugyanis, hogy olyan dolgokat vesz magára a lány, amiket nem kéne, amikhez semmi köze. Ez így van! Rohadt idegesítő volt, ahogy a túlzott titkolózás is a báty betegségét illetően. Hosszú sorokon keresztül nem tudjuk meg, hogy mi a töcs van vele. Ez inkább irritáló egy idő után, mint hatásvadász.
A másik, ami zavart: Ravenna mindenkitől megkapta, hogy mennyire zárkózott, pesszimista, antiszoc. A végén már én éreztem magamat kellemetlenül emiatt. Ez szerintem sértő, tapintatlan, ha folyton hangoztatják, hogy mekkora szar…

Fogalmazás: Kevés kifogásolható dolgot tudok itt megemlíteni. A páros szerveket egyesszámban kell írni, így szeme, füle, lába stb. A másik, a néhol elhintett káromkodás, ami abszolút nem illett bele. Egyébként imádtam a kissé gúnyos írásstílusodat, amibe egy adag humor is vegyült. Néhol szélesen mosolyogtam (2. fejezetben a ouija tábla, meg a megszentségtelenített plüss állat, aztán a „minden-csak-nem-valóság show” és a kövér leszel hambi :D) Sajnos ez a stílus is elveszett a végére, pedig az elején teljes mértékben vitte a sztorit.
Voltak benne igen furcsa mondatok, szavak; ki is írtam néhányat:
  „sikeresen elhozta nekem a nem kellő rohamomat” (5. fejezet)
„vonakodva ültettem az ölembe az ételt” (7. fejezet)
„magam alá burkoztam” (7. fejezet) -> nem tudom, hogy ez a szó mit jelent, de még a szövegkörnyezetből sem jöttem rá
„amint eltávozott” (5. fejezet) -> ez azt jelenti, hogy meghalt, és nem azt, hogy elment
„műanyag konténer” (7. fejezet) -> a kínais dobozra nem lehet azt mondani, hogy konténer
Gyakran oda nem illő kötőszavakat használtál, volt, hogy halmoztad is. Csupán néhányat jegyeztem fel, de az egész tele van ilyenekkel.
„Ahogy viszont” (5. fejezet) -> nem kell mind a kettő
„Mikor majdnem leestem a székről, mire a színész feleszmélt.” (7. fejezet) -> itt a mikor-t vagy a másikat simán ki lehetne venni
Az olvasó felé történő kiszólások sem illettek bele:
„értitek, ugye?” (2. fejezet)
„Upsz, ez gonosz volt, nem igaz?” (7. fejezet)
A bekezdések hiányát már említettem, de itt is megjegyzem. Ennél már csak az volt a rosszabb, amikor egy-egy sort kihagytál, tagolás gyanánt a tizedik fejezettől. Szerencsére az utolsóban ez a probléma már megszűnt. A kötőjeleket is felváltotta a gondolatjel a párbeszédeknél.
Amúgy a fogalmazás érthető és gördülékeny lenne ezek nélkül a hibák nélkül. Továbbá az elírások/szóismétlések is sokat rontanak rajta:
„mielőtt le is meg is emészthettem volna őket” -> mielőtt megemészthettem volna
„is volt található” (8. fejezet)
„az ünnep pedig abban az évben pedig” (8. fejezet)
„mind a hárman ültünk a kanapén, és mint a nyolcvan éves barátok ültünk” (8. fejezet)

Helyesírás: Hemzseg az olyan szavaktól, amiket egybe kell írni, de te külön írtad, vagy fordítva.
„ébresztő óra” -> ébresztőóra
„össze pacsiztak” -> összepacsiztak
„beleszokott vinni” -> itt maga a szó a belevinni, csak közéékelődik a szokott, így külön kell írni
„kétségbe esés” -> kétségbeesés
„ne hagyj isten” -> ne adj isten
„épp eszű” ->épeszű
„megakartam szólalni” -> meg akartam szólalni
Néha a párbeszédek helyesírása sem volt jó.
„…csinálok neked is egyet – egy bólintással jeleztem, hogy jöhet.” -> itt ez két külön mondatnak számít, ezért így a helyes: csinálok neked is egyet. – Egy bólintással jeleztem, hogy jöhet.
A másik a vessző hiánya: „Szeretlek hugi!” -> ide kell a vessző a hugi elé, ugyanúgy, mint a „Szia, anya!”, „Jó napot, Takács úr!” és társai. Ilyenkor mindig kell vessző, hiszen megszólításnak számít.

Szereplők: Térjünk át a karakterekre, amik meghatározóak, hiszen ők viszik az egész történetet. Kezdeném Ravennával, aki az elején egy nagyon szimpatikus figura volt, majd a közepe táján már semleges, a végén pedig egyenesen utáltam. Egy karakteres női főszereplőnek találtam, aki nem pesszimista, hanem realista. Szerettem a stílusát, a szarkazmusát, ám Tom felbukkanásával teljesen elveszett a személyisége, és egy zaklatott, túlbuzgó valakivé változott, akinek nem ártott volna egy alapos beszélgetés egy pszichológussal. A gondolatai is össze-vissza cikáztak, gyakran oda nem illő filozofálgatásokba kezdett hosszú sorokon keresztül, és ahogy körbeugrálta a bátyját, az inkább volt idegesítő, mint anyáskodó. Egy igazi áldozattípus vált belőle, egy szánnivaló karakter. Felvont szemöldökkel figyeltem a hisztijét, amikor Tom kint ragadt a hóviharban. Betegesen félti a körülötte lévő embereket, és ha nem azt csinálják, amit ő jónak gondol, akkor cirkuszol, kioszt mindenkit. Úgy állítottad be, mintha féltené a barátait, de ez már nem normális, ahogy a Tomhoz való viszonya sem. Mintha tartana tőle, de mégis róla álmodozik. Tizenhárom fejezet alatt nem sikerült rendesen összeismerkedniük, mégis türelmesnek és humorosnak titulálja. (Én ezeket a jó tulajdonságokat nem vettem észre.) A hirtelen jött csapkodós mániáját meg nem értettem, hogy miért bokszolja ok nélkül vállba Tomot, miért ütlegeli a mellkasát. (o.O)
Az elejéhez képest egy idegesítő csaj lett, aki a forgatás után céltalanul mászkál ide-oda.
Tomról is masszívan megvan a véleményem. Agresszívnak látom, aki simán rátöri Ravennára az ajtót, amikor az nem köszön el tőle. Nem éreztem közöttük semmit, a férfi csak ismerkedett végig, de igazából komolyat nem akar a lánytól, Ravenna pedig csak behódol neki. Az, hogy a fickó követte a pavilonba és kinyomozta a telefonszámát, nem aranyos, hanem ijesztő, a váratlan nyomulását a kávézóban pedig nem tudtam hova tenni. Csak annyira ismertem meg, amennyit leírtál róla Ravenna szemén keresztül, amúgy meg egy semleges karakter. Észre sem venném, ha eltűnne a sztoriból.
A mellékszereplők sokkal szimpatikusabbak, és élőbbek, mint a két főszereplő. Kelly például nagyon erős karakterre sikerült, ahogy James is, Miával együtt. Még Guillermonak is sikerült életre kelnie a történetben. Nagyon ötletesnek találtam Jess problémáját, hiszen elképzelhető, hogy egy színészt „megfertőz” az eljátszott karakter személyisége, túlságosan egybeolvad vele.

Összegzés: Úgy tűnhet, mintha nem tetszett volna a történet, pedig erről szó sincsen, csupán szomorú vagyok. Sokkal, de sokkal többet ki lehetne hozni belőle egy kis odafigyeléssel. Képes lennél rá, van benned potenciál! A minőséget főleg a helyesírási hibák és elírások húzták le. Sajnálom, hogy a magánéleted teljes mértékben kihatott az írásodra, így a főszereplő változására is. Teljesen reálisan, élvezhetően indult, könnyed, gördülékeny történetvezetéssel, ami a végére átment görcsös kapálózásba. Az utolsó fejezeteket nem tudtad mivel kitölteni, Ravenna pedig nem volt annyira érdekes, hogy vigye a hátán az egészet. Rettenetesen sajnáltam, fájt a szívem emiatt. Ígéretes sztori! Javasolnám az utolsó fejezetek átírását, a hibák kijavítását, és a két főszereplő karakterének alapos átgondolását, hogy ne csak legyenek, hanem éljenek is.
Ha osztályoznom kéne, akkor egy négyest adnék rá. Sok sikert a továbbiakban, és kívánom, hogy újra találd meg önmagad, és a szereplők is a „papíron”. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése