2016. augusztus 30., kedd

Kötelező olvasmányok - Kedvencek és antikedvencek

Sziasztok!

Ha már mindenki Back to school posztokat írogat, arra gondoltam, hogy én se maradjak ki a jóból. Így egy toplistát hoztam nektek - illetve kettőt - amiben bemutatom nektek a "kedvenc" kötelező olvasmányaimat - amiket nem olvastam el annyira szenvedve - és azokat is, amiket eddig a legjobban gyűlöltem. A lista az 5. és 10. évfolyam kötelező olvasmányairól fog szólni, mivel azokat, amik jövőre kellenek, még nem olvastam ki - a kis lázadó, majd év közben ráér az... -, szóval lehet, hogy egy év múlva már máshogy fog kinézni a listám.
A kötelező olvasmányokról való véleményemet nem taglalnám - nincs is igazán: mindenki utálja őket, mivel kötelezőek, és ami kötelező, az nem lehet jó, és az is igaz, hogy rengeteg olyan könyv van, amit túl korán olvastatnak el a gyerekekkel (pl: Egri csillagok) és ezzel sokuknak elveszik a kedvüket az olvasástól, de az is tény, hogy vannak olyan művek, amiket tényleg illik elolvasni, például pár Shakespeare drámát azért tényleg jó ismerni.
Szóval ennyi.
Kommentben várom a ti kedvenc és a leggyűlöltebb kötelezőiteket is.

Jó olvasást!


Kedvencek

1. Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
A legfrissebben befejezett kötelezőm, és meg kell mondjam, kis híján teljesen odáig vagyok érte. Igen, rohadt hosszú és néhol túl sokat pofáznak benne teljesen feleslegesen, de ez szinte minden kötelezőre igaz, így már megszoktam. Rengeteg nagyon-nagyon jó gondolat van benne - két új történet ötlete is kipattant a fejemből a könyv hatására, így a jelenlegi befejezése után azonnal hozzájuk is fogok kezdeni, szóval már ezért megérte elolvasni. Tetszett, hogy szinte senki sem normális benne, mindenkiben van valami kivetnivaló, senkit sem próbáltak tökéletesnek beállítani, valóban hús-vér emberekről szólt a könyv, és ez számomra egy óriási pozitívum. A cselekmény sem annyira lapos, így sokkal könnyebben olvasható, mint társai. Az egyetlen óriási negatívum számomra az volt, hogy a neveket egyszerűen képtelen voltam megjegyezni. Mindenkinek van vagy három neve, és sosem ugyanazon hívják őket. 
(Na jó, azért ismerjük el, hogy kb. 100 oldallal lehetett volna rövidebb is, de azért még szeri van, Dosztojevszkij.)

2. Drámák - Shakespeare, Moliére stb.
Mindig is imádtam a drámákat, a Hamletet és a Romeo és Júliát például már jóval azelőtt kiolvastam, hogy kötelezők lettek volna. Nagy előny számomra, hogy gyorsan olvashatóak, nincsenek benne felesleges tájleírások, csak párbeszédek, ezért pörög a cselekmény, és miután hozzászoktunk a korabeli nyelvezethet, élvezetes is lesz. 
Shakespeare művei mellett a Faustot nagyon szerettem még - csak mert benne volt a sátán is, de psszt - és az Antigonét is. A komfortzónámon kissé kívül esik Moliére munkássága, mivel én inkább a sötét dolgokat, a drámákat preferálom, de el kell ismernem, az ő komédiái - néha nem is annyira azok - nagyon megfogtak.

3. Petőfi Sándor: Az apostol
Először is egy fun fact: én nem szeretem Petőfit.
Na de Sabina, akkor mi az istennek szerepel egy mű tőle egy kedvences listán? - kérdezhetnétek, teljesen jogosan.
A választ én sem tudom igazán. Leszögezném, hogy baromira nem értek egyet a mű főszereplőjének világnézetével - kicsi spoiler - szóval inkább hagyta éhezni a családját, minthogy az elveivel ellentétes könyvet írjon és ezzel egy csomó pénzt keressen, ugyan már - spoiler vége - de mégis, nem csak lefoglalt a mű, hanem még kifejezetten tetszett is. 
Egyrészt, mert verses műről van szó, én pedig imádom a verseket, és Petőfi stílusa elég könnyen megérthető, így gyorsabban olvasható és sokkal élvezhetőbb is. Másrészt pedig a főszereplő szenvedését aaaannyira jól adta át, olyan szépen írta le, hogy be kellett ismernem: Petőfi is írt olyat, ami a kedvemre való.

4. Honoré de Balzac: Goriot apó
Mielőtt neki álltam volna a könyvnek, megkérdeztem a magyar tanáromat, hogy mennyire nehezen olvasható. Erre azt válaszolta, hogy egyáltalán nem nehéz olvasmány, de mivel egy realista regényről van szó, sok benne a leírás, ami a legtöbb diáknál kiveri a biztosítékot.
Nos, ez nálam is megtörtént.
A könyv játszi könnyeddséggel lehetett volna 100 oldallal rövidebb, ha drága Balzac úr kihagyja belőle a bútordarabról bútordarabra menő részletes leírásokat. Higgye el, senkit sem érdekel.
Ezt leszámítva azonban szerény véleményem szerint egy közel zseniális műről van szó. Nem vagyok egy érzelgős típus, azonban a címszereplő, Goriot apó keserű története egyszerűen annyira odavágott nekem, hogy emlékszem, a könyv befejezése után percekig megszólalni sem tudtam, és a következő napokban is szinte depressziós voltam. Tényleg, ennyire hálátlan embereket, mint amik ebben a könyvben vannak... Elképesztően jól lett megírva az egész.

5. Eric Knight: Lassie hazatér
Ez a könyv nekem ugyan csak ajánlott volt, de én örömmel olvastam ki. Mert hát szeretem a kutyákat, meg ilyenek. És bár őszintén szólva, már szinte semmire sem emlékszem belőle, de abban biztos vagyok, hogy tetszett.
Igen, mindenki ismeri és szereti, de ha én is szeretem, csak nem hagyhattam ki a listából...

Amiket utáltam

Figyelem! A továbbiakban elképesztő mértékű szitkozódás következik, ugyanis elszabadítottam a lelkemben lévő összes gyűlöletet. Szóval aki bármilyen jó érzéssel viseltetik eme könyvek iránt, csak a saját felelősségére olvass el. Köszönöm.

1. Gárdonyi Géza: Egri csillagok
Kezdjük is a mindenki által gyűlölt és szidott Egri csillagokkal. Hosszú, száraz, unalmas, és szerény véleményem szerint korántsem egy ötödikes gyereknek való olvasmány. Szintén nem emlékszem semmire belőle, csak azt tudom, hogy minden egyes szót, nem, minden egyes betűt fájt elolvasnom. Egyszerűen fájt. És amikor már úgy éreztem, hogy a fél életemet végigolvastam, kiderült, hogy csak az ötvenedik oldalon tartok. Az egész nyaram ráment. 

2. Jókai Mór: A kőszívű ember fiai
Óóó igen, a kedvencem... Jól emlékszem, hogy úgy álltam neki ennek a könyvnek, hogy az Egrinél már semmi sem lehet rosszabb.
De tévedtem.
Ismét leszögezném, hogy én utálom Jókait. De nem, nem úgy, mint Petőfit. Petőfit egyszerűen csak nem szeretem. De Jókai haverunk, ó, ő már egy más tészta. Meghallom a nevét, és valami olyan elképesztően nagy gyűlölethullám indul el a szívem legmélyéből, utat törve magának a külvilágba, amiről el sem tudtam képzelni, hogy egy író neve előidézhet.
Mindenki jól tudja - vagy legalább is sejti - hogy soha, semmilyen hatodikas gyereket nem fog érdekelni egy ilyen tematikájú könyv. Soha. Értitek? SOHA.
Unalmas, hosszú. száraz, - számomra - érdektelen, hatvan oldalas tájleírásokkal megtűzdelt könyvnek nevezett dologról van itt szó. Igen, konkrétan egy hatvan oldalas tájleírás van benne, miután meghalt a Baradlay Kázmér - vagy Kazimír, franc tudja már.
Mindenkit, minden egyes szereplőt a halálba kívántam, de a hab a torta tetején Ödönke volt. 
Drága Ödönkém.
Azt a k*rva mindenedet.
Azt a tehetetlen nyavalygós nyápic kib*szott mindenedet neked, hogy te semmivel se vagy elégedett, mert szegény Ödönkém mindig el van nyomva és depis és szerelmes de viszonzatlanul és fffffhuuuu.
Azt hiszem, a saját érdeketekben abba hagyom, mert ebből egy ötven oldalas, szitkozódásokkal megfűszerezett esszét gond nélkül tudnék nektek rittyenteni, de inkább megkímélnék tőle mindenkit.
Ez után azt hiszem érthető, miért nem olvastam ki az Arany embert.

3. Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig
Meg kell mondjam, nagy elvárásokkal álltam neki a könyvnek, de mindhiába. Amikor elkezdtem, és kezdtem megismerni a főszereplő fiút, úgy voltam vele, hogy oké, jó, egy gyerekről beszélünk, aki vívódik önmagával. Tök jó, ígéretesnek tűnt, ebből sok mindent ki lehet hozni
Aha.
Nem.
Az az elképzelhetetlen mértékű szenvedés, amit az a gyerek letol abban a könyvben, valami eszméletlenül unalmas, fárasztó és gyűlöletet keltő. Komolyan, olyan dolgok miatt depizik több tíz oldalon keresztül, hogy pszichiátrián lenne a helye, nem a debreceni kollégiumban. 
Cselekmény szinte nincs is a könyvben, csupán Misike végeláthatatlan nyavalygását élvezhetjük, néhol pár tök érdektelen, de a biztonság kedvéért jó hosszúra megírt, és a nem létező cselekmény szempontjából teljesen érdektelen párbeszéd kíséretében. (Egy helyen konkrétan 20-40 oldalon keresztül beszélgetnek a történelemről. És ennek semmi jelentősége nem volt a a későbbiekben. Semmi. Én pedig végigolvastam, mert azt hittem, hogy lesz. *Agyf*sz*)

4. Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője
Avagy a hülye, buta szereplők netovávja. Ismét csak nem sok mindenre emlékszem a könyvből, csak arra, hogy a hajamat téptem, miközben azt a rengeteg hülyeséget olvastam, ami le volt írva.
Annyi maradt meg bennem, hogy hülye szereplők, hülye helyzetek, hülye történések és még hülyébb befejezéssel operál a könyv, ami nekem baromira nem a szájízemhez passzoló dolog. Hasonlatosan a következő könyvhöz.

5. Voltaire: Candide
Avagy a hülyeségek netovávja, ami még rosszabb, mint a Szent Péter esernyője.
És ne mondja nekem senki, hogy de hát ez egy paródia, egy filozofikus mű, ennek nem az a lényege, hogy magaslatokig elérő, igazán művészi és élvezetes könyv legyen, mert ez nem mentség arra az irtózatos mennyiségű hülyeségre, ami benne van. Egy bizonyos szintig rá lehet fogni, hiszen egy paródia alapvetően a túlzásokról szól, de ennyire azért ne túlozzunk el semmit.
Igazából egy mozzanat baszta fel az agyamat rendesen. Candide ugyanis lényegében a szerelme, Kunigunda után szelte át konkrétan az egész világot, azonban amikor végre eljutnak odáig, hogy együtt lehetnek, Kunigunda már eléggé csúnyácska lett. Candide válasza erre az, hogy hát elég csúnya, és igazából már nem is tetszik, de azért elveszem, mert nincs jobb. 
Na ez engem annyira felidegesített, hogy arra szavak nincsenek. Komolyan, ez az igaz szerelem, hogy beleszeret a valakinek külsejébe, és amikor a lány szépsége elillan, már nem is kell neki? Mert azt hiszi, rajta nem fog az idő?
Igen, tudom, hogy túlreagálom, és hogy nem ez a könyv központja, de akkor is. Emiatt csesznek fel a Disney mesék is. Mind azt mondja, ha nem vagy szép, senkinek se fogsz kelleni, szóval legyél szép, ez az élet értelme, oszt csá. 
És nem, ne jöjjön nekem senki azzal sem, hogy a végén a műveljük kertjeinket című mondat mindennek értelmet ad, mert nem, baromira nem, az csak egy mondat, ami engem nem kárpótol a sok f*szságért amit előtte olvastam. Nem és nem.

Nos, ha eljutottál idáig, minden elismerésem, és köszönöm, hogy elolvastad az agymenésemet. :)

2 megjegyzés:

  1. Kedves írónő!
    Érdekes volt számomra a kötelezőket más szemszögéből is megismerni, főleg azért, mert a listáinkat néhány kivételtől eltekintve akár össze is egyeztethetnénk, annyi különbséggel, hogy felcseréljük a kedvenc és az utált jelzőket. A drámáktól én kimondottan szenvedtem, bár a Hamlet egészen tetszett.
    Az Egri csillagokat a nagymamám olvastatta el velem, na akkor nagyon utáltam, de amikor megint előkerült ötödikben, egészen megszerettem. A kőszívű ember fiairól azt hittem, hogy utálni fogom, de velem olvastatta magát, nagyon hamar befejeztem, és megkedveltem a Szent Péter esernyője pedig első olvasástól kezdve a kedvenc regényeim között van.
    A többi olvasmánnyal még nem volt szerencsém (vagy nem szerencsém) találkozni, de az biztos, hogy az utált listámra az Íliász is felkerül, hacsak nem csattan valami nagyot itt a vége előtt.
    Összegezve érdekes cikk volt, tetszett :)
    Ölel, Hyacinth

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ízlések és pofonok. :D Nem tudom, én a drámákat mindig is szerettem, számomra érdekesek és gyorsan olvashatóak voltak, egyedül a Bánk bán nem tetszett igazán. Egyébként még sosem találkoztam olyannal, akinek tetszett volna az Egri vagy a Kőszívű. :D Az Íliászt nem olvastam viszont, így nem tudok hozzászólni.
      Örülök, hogy tetszett a cikk. :)

      Törlés