2016. május 11., szerda

In the flesh - Avagy milyen zombiként újra beilleszkedni a társadalomba –

Sziasztok!

Egy „icipici” (magyarul három hét) kimaradás után újra itt vagyok. Ez idő alatt Olaszországban voltam - amiről hamarosan hozok nektek egy élménybeszámolót – illetve az utazás után az iskolában való lemaradásaimat igyekeztem pótolni. Eredetileg már most az élménybeszámolót akartam kirakni, de valahogy nem nagyon akartam nekiállni, ezért most ismét egy sorozatkritikát hozok, ezúttal az In the flesh című minisorozatról.
Remélem tetszeni fog.

További szép estét! :)



Az In the flesh egy BBC gyártotta 2013-mas minisorozat, mely egy mostanság népszerű témát, a zombikat ragadja meg és használja fel alapként, ám kicsit sem szokványosan. Ez a sorozat ugyanis nem a tipikus „Jaj ne, zombiapokalipszis, jaj ne, mind meghaltak, csak a mi maréknyi csapatunk maradt életben, de no para, látványosan leöljük őket és happy end” történettel operál. A zombik feltámadása - a sorozatban Ébredésnek nevezett esemény - után négy évvel kezdődik a történet. Ekkor az orvostudomány már kezelni tudja a zombikat – hivatalos szavakkal élve a részlegesen elhunyt szindrómában szenvedő betegeket. A gyógyszert napi egyszer kell bevenniük, ez meggátolja őket abban, hogy ismét „megvesszenek”, az az emberekre támadjanak. A gyógyszer ugyan a szó szerint holtsápadt bőrüket illetve üveges tekintetű szemüket nem tünteti el, azonban ezt is meg lehet oldani alapozóval illetve kontaktlencsével, így hazatérhetnek családjaikhoz és zavartalanul folytathatják életüket. Ebben a helyzetben ismerjük meg Kieren-t, aki épp a hazatérésére vár egy kezelőközpontban. Ez azonban nem ígérkezik zökkenőmentesnek, mivel egy Roarton nevű kisvárosba kell visszatérnie, ami az Ébredés után egy rendkívül összetartó, a zombik – elnézést, részlegesen halott szindrómában szenvedők – visszatérését elutasító radikális kis közösséggé kovácsolódott a helyi tiszteletes vezetésével, valamint húga, Jem is az Ébredés után a zombik ellen harcoló Emberi Haderő nevezetű „hadsereg” tagja volt. Ezen kívül Kierennek is megvannak a maga belső konfliktusai; zombiként természetesen ő is embereket ölt, ő azonban ebbe nem tud belenyugodni, emlékei még rémálom formájában is folyamatosan gyötrik.
A sorozat tehát nem akcióra és vérengzésre, hanem a szereplőkre illetve az ő konfliktusaikra épít. Ilyen alapkoncepciót azonban nagyon könnyű elrontani; a történet könnyen ellaposodhat – különösen ebben az esetben, hiszen sorozatról van szó – a drámai szálak illetve a konfliktusok veszthetnek súlyukból, komolytalanná válhatnak. Hál’ istennek az In the flesh azonban nagyon ügyesen operál a feszültséggel, így a drámai elemeket is nagyon jól ki tudja használni.
A sorozatban nem igazán történik semmi, akció csak alig van benne, csupán emberek beszélgetnek változatos helyeken, unalmasnak azonban semmiképp se mondható egyik rész sem. Az elsőként felvázolt konfliktusok mellé ugyanis bejön még legalább száz, izgalmasabbnál izgalmasabb ellentét.
Például rögtön az első rész végén, amikor az Emberi Haderő volt kapitányának a halottnak hitt fia – Kieren legjobb barátja - hazatér – szintén zombiként. Maga a kapitány is a zombik ellen van, azonban fia hazatérése eleinte őt is megingatja egy pillanatra a korábban sziklaszilárd meggyőződésében. (Ez a szál egyébként egy nagyon érdekes irányba megy el, de nem akarom lelőni a végét.)
Az első évad folyamán Kieren húga, Jem is elbizonytalanodik. Nem tudja hogyan viszonyuljon bátyjához, hiszen az Ébredést követően ő maga is zombikat ölt, ő sem támogatta a társadalomba való visszatérésüket, azonban szereti testvérét és nem akarja cserben hagyni.
Az második évad hosszabb, mint az első - előbbi kilenc, míg utóbbi csupán három részes – és ez már teljesen új konfliktusokat mutat be. Megismerjük Simont, aki az úgynevezett Halott Prófétának a követője, egy zombikból álló radikális csoport tagja. Ez a csoport a zombik felsőbbrendűségét hirdeti. Úgy gondolják, ők semmivel sem rosszabbak, mint az összes többi ember, sőt, ők a kiválasztottak, ők azok, akik feltámadtak a halálból, ez pedig nem ok nélkül történt: küldetésük van, ennek a küldetésnek a célja pedig az összes halott feltámasztása, akiknek segítségével végleg birtokba vehetik a Földet – mintha Karl Marxot olvasnánk, nem? Céljukat úgy érhetik el, hogy megkeresik az Első Ébredőt, vagyis azt a személyt, aki elsőként kelt fel sírjából. Simon az Első Ébredő keresése miatt utazik Roartonba, ahol megismerkedik Kierennel , akivel barátságot kötnek. Később, mikor Simon meggyőződött róla, hogy Kieren az Első Ébredő, természetesen azonnal elmondja a Halott Prófétának. Ekkor azonban kiderül, hogy ahhoz, hogy minden holt feltámadhasson, fel kell áldozni Kierent az Ébredés napjának évfordulóján. A kérdés tehát itt is adott: Megteszi?
A legnagyobb bizonytalanságban azonban mindenképp Kieren van. Fél, kétségbeesett, nem tudja, ki ő, nem tudja, érdemes-e egyáltalán élnie, így élnie, hogy folyamatosan bujkálnia kell, hogy el kell rejtenie önmagát. Ámulattal figyeli az időközben barátjává vált Amyt, aki büszke arra, ami. Alapozó és kontaktlencse nélkül jár az utcán, nem fél az emberek véleményétől, nem érdeklik az előítéleteik. Kieren eközben szó szerint nem mer tükörbe nézni; ahányszor csak bemegy a fürdőszobába, törülközővel letakarja a tükröt, hogy csak véletlenül se lássa meg önmagát. Folyamatos önmarcangolásból állnak mindennapjai: Valóban megérdemlem a bocsánatot azokért, amiket tettem? Érdemes vagyok a szeretetre? Érdemes vagyok az életre? Érdemes vagyok egyáltalán bármire?
Ha jobban belegondolunk, Kieren érzései senkinek sem újak. Ezeket a kérdéseket legalább egyszer mindenki feltette magának élete során, és valószínűleg még fel is fogja valamikor. Ehhez pedig egyikőnknek sem kellett zombivá válnia.
Kieren dilemmája tehát nem egy zombié. Ha lehántjuk róla a körítést, egy átlagos embert kapunk, aki kétségbeesett, nem találja a helyét a világban, bizonytalan mindenben, még önmagában is. Egy embert kapunk, aki bár nem zombi, de mégsem tud tükörbe nézni.
A történet vége is erre a belső konfliktusra nyújt csak lényegében választ. Gyakorlatilag semmi sincs lezárva; zombik - emberek ellentét megoldását illetően nem kapunk véleményt, nem tudjuk meg azt sem, ki az Első Ébredő, és még rengeteg szál nincs lezárva, amiket most nem is sorolnék fel.
Emiatt a sorozat vége pár emberben űrt hagyhat, mivel rengeteg kérdés marad nyitva a történetszálakat illetően. Én is hiányoltam még legalább egyvalaminek a lezárását, később azonban rájöttem, hogy a sorozat sose akart világmegváltó gondolatokat tanítani vagy állásfoglalást tanúsítani a társadalmunk különböző területén jelenlévő konfliktusokat illetően. A végszóban mindössze egy dolgot akart átadni: ha elfogadod magadat, nem fog minden megoldódni; ugyanúgy lesznek problémáid, ugyanúgy megjegyzéseket fogsz kapni az emberektől azért, aki vagy. Azonban ha te jól érzed magad a bőrödben, kicsit máshogy fogod látni a világot és nem fogod megoldhatatlannak tartani a problémáidat. Lényegében sokkal boldogabb leszel, és csak ez a lényeg.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése