2016. május 29., vasárnap

Holtodiglan: Avagy mennyire ismered a házastársadat? - Összehasonlítás Gillian Flynn azonos című könyvéről, és az ez alapján készült, David Fincher által rendezett Holtodiglan című filmről



Sziasztok!

Tudom, már nagyon itt lenne az ideje az Olaszországos élménybeszámolómnak,  de csak csak nem áll úgy az időm, hogy meg tudjam írni, így most egy régebbi írásomat hoztam el nektek.
Mivel szeretem leírni a másokéval általában frontálisan ütköző, kevésbé pozitív véleményemet, ezért egy olyan könyv és filmkritikát hoztam, ami(ke)t mindenki az egekig magasztalt, bennem még is eléggé vegyes érzelmeket ébresztettek. A könyv megvételével egyébként eleve nagy dilemmában voltam. Tetszett-tetszett a történet, és mindenhonnan jókat hallottam róla, de eleinte nem mertem rá vállalkozni, mert a fülszövegen az utolsó mondattal lelőtt csavar elvette tőle a kedvemet, mert féltem, hogy csak az az egyetlen egy fordulat van benne. De aztán hála az internetnek tudomást szereztem róla, hogy hamarosan film készül belőle, méghozzá az egyik kedvenc rendezőm, David Fincher kezei alatt, aki nem szokta rossz alapanyagokba fektetni drága tehetségét, ezért végül mégis csak besétáltam a könyvesboltba és megvettem a könyvet. Ez pedig nem más, mint Gillian Flynn Holtodiglan című thrillere.


Remélem tetszeni fog, jó olvasást :)


Lássuk tehát a történetet:
A történet szerint Nick és Amy Dunne fiatal, boldog házaspárként tengetik Missouribeli életüket. Felhőtlen házasságukat semmi sem zavarja meg egészen az ötödik házassági évfordulójukig, amikor is a fiatal és gyönyörű Amynek nyomtalanul nyoma nem vész. Rövidesen az egész ország tudomást szerez az eltűnéséről, mindenki kétségbeesetten keresi őt, mindeközben pedig minden jel arra mutat, hogy Nick tüntette el a feleségét. Nick ugyanis valamiért folyamatosan hazudik és különösen viselkedik: furcsán ködösít és láthatólag megkeseredett – de valóban gyilkos? A kérdés tehát egyszerű: hová és miért tűnt el a szépséges feleség?
A történet dióhéjban ennyi lenne. Nem akarok többet elárulni, mert a film előzetese se teszi – ellentétben a könyv fülszövegével, ami, mint korábban említettem, tartalmaz egy mondatot, ami számomra azonnal lelőtte a poént – tehát nehéz lesz magáról a történetről beszélnem anélkül, hogy elrontanám a csavarokat, de azért próbáljuk meg.
Mielőtt a történetről beszélnék, vegyük előre a filmbéli technikai részleteket. Látványvilágilag ez a film szerintem semmi igazán formabontót nem mutat. Félreértés ne essék, nem rossz, csak szokványos. A karakterek változatos helyeken beszélgetnek egymással, de nem igazán történik ezen kívül. Semmi látványos dolog nincs benne, semmi akció. (Na jó, a végén az a gyilkosság, az azért úgy eléggé látványosra sikeredett…) Mindazt azért fontos megjegyezni, hogy ennek ellenére a filmben – hál’ istennek – van feszültség. Több is, mint a könyvben.
Igen.
Mindenki jól hallotta.
A könyv ugyanis szerintem végig, de főleg az első 100-150 oldalon az unalom táltosán nyargal tova a lenyugvó naplementébe. Nem viccelek. Túl sok a körítés, a felesleges információ, sokszor időhúzás az egész. Különösen idegesítő volt számomra Nick narrálása, ahogy ott szenvedett, nem tudta, mit csináljon és az ég adta egy világon minden problémája volt, ami érthető is lett volna, hiszen eltűnt a felesége, de valahogy mégis idegesítően volt megírva, mintsem együttérzést keltően. Ó, te jó ég hányszor akartam falhoz vágni a könyvet amikor az ő szemszögéből voltak leírva az események…
Nick semmiresejó  karaktere mellett azonban ott van ugyebár Amy, a feleség is. Az ő jelleme mind a könyvben, mint a filmben jobban ki van dolgozva, de valahogy még sem elég jól. A könyv – és film - első felében Amy-t csupán a naplóbejegyzésein keresztül ismerhetjük meg, azokon keresztül nyerhetünk egy kis betekintést, hogy ő hogyan is élte meg a házasságot, hogyan változtak az érzései Nick iránt az együtt töltött évek folyamán. Mindez jó… lenne, ha jó lenne. Sajnálom, de ezt egyszerűen nem tudom jobban megfogalmazni. Érződik a karakterén, hogy az írónő nagyon ki akarta dolgozni, nagyon jól, életszerűen akarta megformálni, de szerintem nem igazán sikerült neki. És a könyv itt vesztette el az egyik legnagyobb lehetőségét. Amy karaktere rengeteg mindent tartogatott. Lehetett volna egy beteges pszichopata, egy az évek során megkeseredett, kétségbeesett nő, vagy ami még jobb, ennek a kettőnek a keveréke. Szinte bármit ki lehetett volna hozni belőle a megfelelő háttértörténetek, indokok segítségével, de így a jelleme számomra befejezetlen volt. Ugyanis szerintem SENKI sem válik csak úgy spontán olyanná, mint ő. Kellenek hozzá a megfelelő indokok, gyerekkori frusztrációk, vagy valami sokkal súlyosabb ok, amik ilyenné tették őt. Nem mondom, hogy a könyvben nincs leírva semmi indok. Vannak, de ezek számomra semmi olyan jelentőséggel nem bírnak, nem kapnak olyan nagy súlyt, amik olyan hatást gyakorolhattak volna a jellemére, amiktől olyan dolgokra lenne képes, amikre a történetben vetemedik.
A filmben nem volt annyira szükség az Amy-vel régen történt eseményekbe való belemélyedésre, itt sokkal inkább a jelenre koncentráltak, tehát az eltűnés körül forgó rejtélyre. Amy karaktere így a filmben számomra sokkal kevésbé volt hiányos, ez azonban főként az őt alakító Rosamund Pike – Oscart neki! – színészi alakításának volt köszönhető. Kinézetre is tökéletesen illett Amy szerepébe, mindemellett színészi képességeiben sem csalódtam. Tökéletesen játszotta mind a porcelánbaba arcú, bájos kertvárosi feleséget, mind a manipulátort, aki bármire képes, hogy elérje beteges célját. Nem az volt igazán ijesztő benne, ahogy eltervezte tetteit, vagy ahogy végigvitte azokat – na jó, az se volt semmi - hanem az, hogy amikor egy zsák homok került a gépezetébe, akkor is képes volt szinte azonnal feltalálni magát, hogy folytathassa ámokfutását.
Ha már a színészeknél tartunk, Ben Affleck is jó választás volt Nick szerepére, hiszen csupán azt kellett csinálnia, amit amúgy is tud: fapofával bámulnia a semmibe és néha – nem valami sikeresen – együttérzést tettetnie.
A filmnek egyébként szerintem még jót tett, hogy kihagytak belőle apró kis részleteket, így ugyanis sokkal kevésbé volt unalmas, mint az alapanyaga, valamint engem a filmzene is megfogott. Tökéletesen illett a film nyomasztó, sötét, bizalmatlanságot keltő atmoszférájába.
A történetnek nyilván van egy vége is, ami szerintem egész jóra sikerült, annak ellenére, hogy még a könyv olvasásának kezdete előtt tudtam, hova fut a történet. A filmben még is úgy gondolom, ennek is nagyobb súlya volt. Látni Nick reakcióját minderre, Amy sokatmondó mosolyát, tudni azt, hogy senki sem sejt semmit, és valószínűleg nem is fog soha kiderülni – mindezt persze a megfelelő zenei aláfestéssel – a rendező egyszerűen zseniálisan oldotta meg mindennek a tálalását. Az utolsó mondattal pedig egy valódi keretbe zárta a történetet. A könyvben ezt is sokkal jobban meg lehetett volna írni, de ez is, mint az összes többi része egyszerűen csak félsiker. Nem eléggé aprólékos, nem eléggé, elgondolkodtató, nem eléggé nagy a súlya, mint lehetett volna.

Összegzés:
A film – szélesebb eszköztárából adódóan – jobb mind a feszültségkeltésben, és bár hasonlóan lassan folyik előre a cselekmény, mint a könyvben, mégis a történetvezetését is jobbnak találom. A színészi játék, főként a női főszereplőjéé egyszerűen fenomenális. A zene a helyén van, a képi világot tekintve minimalista. Az utolsó mondat elhangzása után még velünk marad egy baljós érzés, ami követ minket és még pár nap múlva is a fülünkbe suttog, olyannyira, hogy talán a film megnézése után máshogy fogunk tekinteni a párunkra.
Értékelés: 10/8

A könyv a többi olvasó egekig magasztaló dicséretével ellentétben számomra csalódás volt. Rossz értelemben lassú, néhol már unalmas történetvezetés, félig kidolgozott karakterek, számomra túl egyértelmű csavarok. Érdekes, mások szerint egyszerűen nem lehet kitalálni, mi történik a következő oldalon. Ilyenkor, amikor ennyire eltér az én véleményem és gondolkodásom másokétól, mindig elgondolkozok Albert Einstein mondatán: „A kérdés, ami néha gondot okoz: én, vagy az összes többi tébolyodott?”

Értékelés: 10/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése