2016. április 4., hétfő

Fogalmazás 2.

Fogalmazás 2.

Sziasztok! Egy cikket hoztam, annak alkalmából, hogy most már 70-en vagyunk :O El sem hisszük, komolyan! Megragadtam az alkalmat, és összeírtam nektek néhány gondolatot, tanácsot, amiket én is szemmel szoktam tartani írás közben. Most szólok, hogy ezek csakis az én meglátásaim, gondolataim, tehát nem csatolok forrást, meg semmit. Csupán tanácsot szeretnék adni. Ha hasznosnak találjátok, annak nagyon örülni fogok, ha nem, az sem baj, nem célom megmondani, ki, hogyan írjon! Nos, most hogy ezt tisztáztuk, vágjunk is bele.
Már korábban volt szó a fogalmazásról, a leírások szempontjából néztem, most viszont minden értelemben. Hogyan érdemes felépíteni egy mondatot? Először is, ami a legfontosabb, legyen egyértelmű, tartalmazzon egy alanyt. Ki mondta, ki ment oda, ki puszilta meg. Sok helyen találkoztam és bétáztam olyan írást, ahol rendszerint lehagyták az alanyt, mert sokszor az írónak evidens, de az olvasónak lehet, hogy nem lesz az. Erre főleg akkor kell figyelni, ha E/3-ban írunk. Mutatok egy példát:

Petra a szekrénye elé lépett, és kivette belőle a felsőjét.
– Hova készülsz? – kérdezte a nővére, fel sem pillantva a könyvéből.
– Találkám van.
– Kivel? – érdeklődött.
– Miért érdekel az téged? – Becsapta a szekrényajtót.
– Mert a testvérem vagy.
– Sajnos.
– Mit mondjak anyuéknak? – nézett rá.
– Azt, hogy Veráékkal ebédelek – vonta meg a vállát, azzal elhagyta a szobát.

Remélem, tudtam érzékeltetni a dolgot. Itt nem volt nehéz követni, hiszen csupán ketten beszélgettek, de így is zavaró, és nekem hiányosnak tűnik. Akkor már rosszabb a helyzet, ha több szereplő tűnik fel a jelenetben, könnyen követhetetlenné válhat. Nem azt mondom, hogy kötelező hozzátenni: mondta a lány, mosolygott a fiú stb. Ez a szituációtól függ.
Kerüljük a felesleges félmondatokat, ez a következő szabályom, amit mindig igyekszem betartani. Főleg a párbeszédeknél. A párbeszéd több mindenre is alkalmas. Ha fel szeretnénk pörgetni az eseményeket, így a legkönnyebb megtenni, továbbá feszültségteremtő ereje is van. Például egy rendőri kihallgatásnál, vagy egy vitánál. Ilyenkor én nem szoktam hosszas mondatokat írni, vagy közbeszúrást (túrt a hajába, kérdezte, kiáltotta), csakis tőszavakban. Ez akkor is jó, amikor érzékeltetni akarjuk a két, résztvevő fél kapcsolatát. Ahogy a fenti példámból is kiderül, a két testvér nem nagyon szereti egymást.
Érzékeltetés céljából, hozok egy példát Rikki történetéből, a zaklatott hangvételű párbeszédre.

„– Meséljen akkor, mi is történt abban a szobában?
– Nem tudom, nem voltam ott. Így találtam rá.
– Akkor hol volt?
– A szobámban, majd kimentem sétálni az udvarra.
– Hány órakor?
– Az nem tudom pontosan, talán olyan éjfél körül lehetett.
– Ezt tudja valaki igazolni is?
– Egyedül voltam, mert a szobatársam bulizni ment – vallottam be, majd nyeltem egy nagyot, hisz tudtam, ez már régen rossz, ha senki nem tudta bizonyítani az igazam.
– És mit keresett végül ott?
– Igazából ahhoz a lányhoz mentem, aki velünk jött.
– Miért ment hozzá?
– Ki akartam békülni vele.
– Ilyenkor akart ön békülőst játszani? Vagy esetleg őt akarta megölni, de nem számított arra, hogy mást talál ott? – A felügyelő rezzenéstelen arccal bámult engem, úgy éreztem, mintha a vesémig próbálna látni. 
– Nem, kikérem magamnak! Azért nem bírtam aludni, mert rosszul éreztem magam, hogy összevesztünk, és ez nyomasztott. Sosem bántanék senkit!
– Értem. Folytassa, miért véres a keze meg a ruhája?”

Vonatkoztassunk el ettől, és nézzük a többi mondatot. A választékos fogalmazás fontos, de arra figyeljünk, hogy ne essünk túlzásokba. A kulcs maradjon kulcs, és ne ajtónyitó szerkezet, vagy a kék szemből, csodaszépen csillogó, türkiz íriszek. Én előnyben részesítem az egyszerű, lényegre törő írást, ami nem kerüli meg nyolc oldalról a témát. Igyekszem arra törekedni, hogy megtaláljam azt az egy szót, ami jól kifejezi a helyzetet. Például: Egy hatalmas meteorit hullott a Földre. Ezt úgy írnám: Egy hatalmas meteorit zuhant a Földre. A zuhanásnak súlya van, míg a hullás egy enyhébb megfogalmazás.
Típushibának tartom a túlírást a bloggerek körében. A nyers kéziratban, amit még csak mi látunk, abban kifejezetten jó, ha mindent alaposan megjelenítünk, de újraolvasásnál érdemes meghúzni a sorokat, és kiszedni minden felesleges információt. Találkoztam már hasonlóval: Felvette a két, magas szárú, szűkre húzható, szegecselt talpú, borjúbőrből készült csizmáját. -> Rengeteg a jelző, szinte nem is lehet követni. Ami abszolút nem kell bele szerintem, hogy a csizma szűkre húzható és borjúbőr. Ebben az esetben én máshogy mutatnám be, elrejtve a szöveg többi részében. Ami nem fontos, azt nem kell bemutatni így külön, csak utalni rá, vagy beleszőni egy cselekvésbe, szituációba. (Pl: Ahogy a célom felé haladtam, a talpamon lévő szegecsek ütemesen koppantak a betonon.) Viszont ha semmi jelentőséggel nem bír, hogy szegecses a talpa, akkor ki is lehet hagyni. Már nem az előző évszázadban élünk, amikor az íróknak oldalszám után fizettek. Csupán egyetlen szót kell találni, ami tökéletesen kifejezi az író mondanivalóját, a karakterek érzelmeit, akármit. Túlzásba sem szabad vinni, ne csak tőmondataink legyenek. Meg kell találni az aranyközéputat. A már említett tőmondatok kezelésére is ezt tudom csak tanácsolni. Mielőtt megosztanánk az írásainkat a nagyérdeművel, tüzetesen vizsgáljuk meg a mondatokat is; ne legyenek négy sorosak, mert azt minimum kettőbe lehet szedni, vagy éppen rövidek. Az egybetartozó gondolatokat nyugodtan össze lehet rakni.
Például: A lány felvette a piros ruháját, leszállt a vonatról, és a peronon várakozó embereket kerülgetve igyekezett a kijárat felé, majd amikor odaért meglökte a vállával a lengőajtót, ami ennek következtében nekicsapódott a mellette lévő falnak, mire az arra járók felkapták a fejüket, ám ez a lányt cseppet sem zavarta, hagyta, hogy nagy dörrenéssel becsukódjon mögötte. -> Simán három mondatba lehetne szedni: A lány felvette a piros ruháját, leszállt a vonatról, és a peronon várakozó embereket kerülgetve igyekezett a kijárat felé. Amikor odaért meglökte a vállával a lengőajtót, ami ennek következtében nekicsapódott a mellette lévő falnak. Az arra járók felkapták a fejüket a nagy zajra, ám ez a lányt cseppet sem zavarta, hagyta, hogy nagy dörrenéssel becsukódjon mögötte.
Tőmondatokra példa: Vili becsukta maga mögött az ajtót. Az édesanyja felkapta a fejét. Vili nem várta meg a leszidást. Felszaladt a szobájába. Most csak magányra vágyott. -> Helyette: Vili becsukta maga mögött az ajtót, amire az édesanyja felkapta a fejét. Vili nem várta meg a leszidást, felszaladt a szobájába. Most csak magányra vágyott.
Kevesebb tőmondattal szoktam találkozni, inkább a hosszabbak jellemzőek.
Én arra szoktam figyelni, hogy mindig érthetőek, egyszerűek legyenek a mondataim, nem cifrázom, ha nem muszáj.
Remélem, hogy hasznosnak találtátok a bejegyzést :) Még jövök majd egy kritikával, meg egy véleményezéssel, az Egy ikerpár titkos naplójából. (Ma végeztem vele.) Még egyszer köszönjük, hogy ennyien olvastok, figyeltek ránk! <3



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése