2016. április 9., szombat

Egy ikerpár titkos naplója 2.

Egy ikerpár titkos naplója 2.


Sziasztok! Mivel láttam, hogy eléggé népszerű lett az előző véleményezésem erről a könyvről, fogtam magam, és kikölcsönöztem a második részét. Bevallom, engem is érdekelt, hogy mit hoz még ki Szűcs Vanda ebből az egészből.
Amikor belekezdtem, sokkal rosszabbnak tűnt, mint az első rész, pedig az sem piskóta. Tele volt szóismétléssel, de olyanokkal, hogy nem értem, ez hogyan juthatott el a kiadásig. Ahogy haladtam előre a könyvben, egyre jobban érződött a fejlődés, értsétek: most már volt történés. Zitát még most sem sikerült megszeretnem, de azért feltornázta magát a szememben mínuszról a nullára. Felbukkan egy új szereplő is, aki iránt Luca kezd többet érezni, mint barátság. Zita és Marci kapcsolata szintén változott, hangsúlyosabb lett.
Úgy gondolom, hogy Vanda megemberelte magát ami az eseményeket illeti, ha már az előzőben nem volt semmi érdemleges. Bár lehetséges, hogy csak adta magát a dolog. Volt farsang, ami katasztrofálisra sikeredett, Valentin nap, ami szintén nem telt eseménytelenül Zita számára, március 15-e, szóval könnyű dolga volt ezúttal is. (Ó, április elsejét elfelejtettem. Nem nehéz kitalálni, hogy az ikrek, mivel viccelték meg az osztályt.)
A karakterek is fejlődtek, Luca inkább vissza, mint előre. Az a nyűglődés, amit levágott az új fiú, Vili miatt, valami hihetetlen volt. „Ő nekem csak barát! De akkor miért írok róla ennyit a naplómban?” Annyira ki volt hangsúlyozva ez a szál, hogy még egy majom is levágta volna a témát.
Talán aminél néztem egy nagyot, az a bolondok napja volt. Zita Lucává vedlett egy napra, és fordítva. Nem hiszem el, hogy ennyire nem ismerik őket a barátaik, sőt, még az anyjuk sem. Két különböző emberről van szó, csak külsőleg hasonlítanak. Teljesen más a beszédstílusuk, a mozgásuk, minden. Az egy dolog, hogy együtt nőttek fel, de egy nap alatt nem tudják szerintem úgy átvenni egymás viselkedését, hogy senki ne fogjon gyanút.
Ami még zavart, hogy volt, amikor ugyanazt a történést Vanda leírta még egyszer, két szemszögből is bemutatva. Halál unalmas volt, csak az oldalszámot növelte. Semmi többlettartalmat nem kapott, egyszerűen hozzájárult ahhoz, hogy a könyv 380 oldalra duzzadjon.
Viszont, őszintén mondom, hogy pont jókor hagyta abba. A befejezés tetszett, mert bedobott egy csavart, és elvágta az egészet, arra késztetve az olvasót, hogy izguljon, mi lesz a folytatás. (Már aki ezen izgul :D) Szóval a végéért jár a taps, ráadásul összehozta az alapból széthúzó testvéreket.

Az a legrosszabb, hogy ebből egy izgalmas sztorit lehetett volna kihozni, ha nem így van megírva, nem naplószerűen. Csak elmeséli az egészet, nem rántja bele az olvasót. A szituációk jók, az alap felállás is jó, csak unalmasan van tálalva az egész. Én nem tudom utálni ezt a sorozatot, mert olyan, mintha egy ötéves mesélne, és ez aranyos. Plusz gyorsan haladtam vele, ez is jó pont :D Úgy tűnik, hogy erről a könyvről sem lehet többet írni, mint ahogy az előzőről. Még gondolkoztam, hogy kinek ajánlanám, de semmi nem jutott az eszembe. Akik szeretik az igényes regényeket, a kidolgozott karaktereket, a választékos fogalmazást, azoknak semmiképpen sem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése