2016. március 9., szerda

Kritika- Mennyben született


Sziasztok! Ma újabb kritikával érkeztem, és lehet, hogy nem az utolsóval. Amikor megkaptam a blogot, akkor jöttem rá, hogy ez az első wattpados sztori, és ezen igazán meglepődtem, hiszen már augusztus óta működünk, de eddig észre sem vettem, hogy csak blogspotos oldalakat látogattam :D Ez is mutatja, hogy lassan, de biztosan kiköveteli magának a helyet a wattpad. Nem baj az, így a kinézetet át is ugorhatom.

Történet: Az alapötlet nagyon érdekes. A főszereplőnk, Anita egy árvaházban nőtt fel, a legjobb barátnőjének a lakótársát tartja, Natit, aki éppen betölti a tizennyolcadik életévét, ezért ki kell költöznie az otthonból. Eddig még csak két fejezet olvasható, de a fülszöveg és a cím alapján izgalmas dolgok várnak még ránk.
Úgy érzem, mintha csupán egy részletes vázlatot olvastam volna, hiszen alig vannak leírások. Fogalmam sincs hogyan néz ki az árvaház, a környék, amíg az iskolába mennek, milyen az iskola, a karakterek. Nagyon kidolgozatlan, és mesélős. Bemutatás helyett, inkább leírod a dolgokat, ami nem éppen jó. A karaktereket, főleg Natit néhány szóval jellemzed, és ennyi, nem látom, hogy milyen személyiség, nem érzem. Két dimenziós szereplőid vannak. Anitáról még szót ejtek majd.
A történet javarészt jelen időben íródott, de néha becsúsznak múlt idős félmondatok. („Látom, ahogy a zöld szemét ellepték a könnyek.”)
Sokszor ismételgeted magad, Sziny. Felesleges ennyire kihangsúlyozni, hogy Anita mennyire egyedül van, milyen rosszul viseli a barátnője „elvesztését”. Azért tettem idézőjelbe, mert igazából nem is veszti el, hiszen ugyanúgy egy iskolába járnak, annyi időt töltenek együtt, amennyit akarnak napi szinten. Annyit változik a helyzet, hogy nem laknak együtt. Amit furcsálltam, hogy ezek a gyerekek árvák, mégis azt írtad: „Igazából az otthonban lakók legtöbbjének birtokában van egy számla, ami be van fagyasztva a kilakoltatása napjáig, vagyis a tizennyolcadik szülinapjukig. Nekem persze ilyenem nincs, az én drágalátos szüleim nem hagytak rám semmit.” Szerintem ez egy kicsit sántít, ugyanis árvákról van szó. Irreálisnak tartom, hogy a néhai szülők annyi pénzt hagynának a gyerekükre, amennyiből elboldogul, ha kikerül az otthonból. És mi van azokkal, akik ott nőttek fel, egyáltalán nem ismerik a szüleiket. Anita is ilyen, még jó, hogy neki nincs pénze. Honnan lenne? (Amúgy nem értek hozzá, de én úgy írtam volna meg, hogy az államtól kapnak némi kezdőtőkét, vagy mielőtt elhagyják az otthont, munkába kell állniuk /iskola mellett is lehet/, a talpra álláshoz pedig az otthon biztosít egy átmeneti albérletet.)
Amin még elcsodálkoztam, az a harcművészeti oktatás. Miért kapnak kiképzést? Ez olyan, mintha egy katonai táborban lennének, csak dobócsillagokkal harcolnának. Nem hiszem, hogy akármelyik árvaházban lenne ilyen edzés. Viszont, ha ennek jelentősége van, és később kiderül az otthonról, hogy mégsem szokványos, ha kapcsolódik a titokhoz, ami Anita életét meghatározza majd, akkor is meg kell magyarázni ezt úgy, hogy hihető legyen.
Nati a második fejezetben túl gyorsan fordult ki önmagából. Lassabban kellett volna bevezetni a történéseket, jobban felépíteni a karaktert, és akkor az ember anélkül tudná, hogy valami nem stimmel a lánnyal, hogy le lenne írva. Így, hogy alig ismerem szegényt, nem nagyon hat meg a hirtelen viselkedésváltása, ami igazság szerint nem is abnormális. Elköltözött, életében először egyedül van, magára utaltan, még jó, hogy fura kicsit.
Az a legzavaróbb, hogy tényleg semmi nincs kidolgozva jobban, pedig szívesen olvastam volna leírást az árvaházról, vagy az ottani életükről, amit csak felszínesen súrolsz. Valószínűleg még benned sem tisztult le teljesen.

Fogalmazás: Rettentően egyszerű, csak a lényegre szorítkoztál. (Az első írásaim jutottak az eszembe, pontosan így fogalmaztam, amikor kezdtem :D) Nos, itt is megemlíteném a leírásokat, amik nincsenek. Csak úgy körülbelülre elhelyezed az emberkéidet valahova, aztán a többit az olvasóra bízod. Sokszor cselekményeid sincsenek, egyszerűen átugrod a fél napot, és annyival elintézed, hogy iskolában voltak. A harcművészeti edzést be sem mutattad, pedig érdekelt volna.
Sok szóismétlést találtam, félkövérrel emelem ki:
„Például én rezzenéstelenül tudok hazudni, míg a legtöbben még füllenteni sem tudnak. Mesterien tudom magam kimagyarázni a dolgokból, bárkivel el tudom hitetni, hogy nekem van igazam. Még azt is el tudnám hitetni valakivel, hogy a Föld lapos, és, hogy én vagyok az USA elnöke.” -> Amúgy ezt egy szituáción keresztül is be lehetett volna mutatni, hogy mennyire jól tud hazudni.
„Azt mondja, hogy mielőtt elmegyek, menjek még be hozzá.”
„utána már sosem fogok velük találkozni, mert arra mérget vehetnek, hogy nem fogok elmenni...”
„Ha nem lenne még itt a sporttáskája, olyan lenne, mintha csak az enyém lenne.” -> Ez a mondat amúgy is kissé értelmetlen. Tudom, hogy a szobára gondoltál, viszont így olyan, mintha a sporttáska lenne az övé.
Amikor a vázlatos írást említettem, ilyen félmondatokra gondoltam: „Mi ketten és még páran” -> Kik? Pontosan meg kell nevezni, hogy kik azok.
A következő mondatnál nagyot néztem: „Ha Nati nem erőszakoskodna velem, már rég itthagytam volna ezt a sulit.” -> Durván félreérthető! Ezek szerint, Nati erőszakoskodni szokott a lánnyal, holott te azt akartad írni, hogy Nati miatt jár még iskolába, mert a barátnője nem hagyja, hogy elkanászodjon.
A többesszám indokolatlan használata: „Kopognak az ajtón, de nem várnak választ, egyből be is jön Dávid.” -> Dávid, a hatökör?
Túlmagyarázás:
„– Hát te? – kérdezem. Igazából tilos a fiúknak a lányszinten tartózkodnia, és fordítva.
– Már is kiköltözött? – kérdezi, gondolom azért, mert egyedül vagyok bent.
– Nem, csak intézi az albérletét – mondom. Nem kell mondania, hogy mire gondolt, tudom.” -> Természetesen tudja, hogy kiről van szó, hiszen csak ketten vannak a szobában, és az egész fejezetben azon agyal Anita, hogy Nati kiköltözik. Abszolút feleslegesek a párbeszédhez hozzátett narráció. („gondolom azért, mert egyedül vagyok bent” és a „Nem kell mondania, hogy mire gondolt, tudom.”)

Helyesírás: Olyan nagy hibákat nem találtam benne, csupán néhány elírást.
„Miután eléggé szétdúrjuk a ételt elindulunk vissza a szobánkba a hátiszákunkért.”
„A tákámra tűzött”
Ugyanolyan, ugyanaz -> egybe!
Fejrázva -> egybe.

Szereplők: Attól függetlenül, hogy csupán körvonalazva vannak, Anita (akinek a nevét csak a fülszövegből tudom) jelleme nagyon ellenszenves nekem. Eléggé leírja magát (persze, én örülök, ha nem bukok meg... persze, az én drágalátos szüleim nem hagytak nekem pénzt... persze én nem vagyok olyan szép, mint Nati stb.), plusz az a színtiszta pesszimizmus, ami belőle sugárzik ökölbe szorítja még a talpamat is. Anita senkit nem szeret a barátnőjén kívül, mindig flegma, szarok bele stílusú, de nem a jó értelemben. Nem laza csaj, akinek szórakoztató a sötét humora, és mindenre megvonja a vállát. Anita az igazi két lábon járó negatív gombóc. Ennek ellenére feltűnően sokat mosolyog, nevet, vigyorog, ahogy hívjuk :D Megfigyeltem, hogy a szereplők nagyon jókedvűek, aztán jön a belső narráció, ami pedig olyan, amilyen.
Azon az elhatározáson pedig néztem egyet, amikor Anita magabiztosan kijelenti, hogy amint lehet, ő lelép Angliába vagy az Államokba. Se pénze, se semmije, de ő azért megy :D


Összegzés: Nagyon elkapkodtad, nem gondoltad át alaposan a történetet, csak megvolt egy halvány körvonal, és már fel is raktad blogba. Nem rossz az ötlet, csak jobban ki kell dolgozni, minden értelemben. Kérj sok véleményt, olvass írással foglalkozó blogokat, és regényeket. Sok sikert :) 
A vámpíros blogodba pedig belekezdek, és nemsokára az ügyben is szólok, ha még szeretnéd kikérni a véleményem :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése