2015. december 25., péntek

A szeretet ünnepe

Sziasztok Drágáim! :) Most egy rövidke novellát hoztam, ezzel szeretnék Boldog Karácsonyt kívánni nektek <3 :)


A szeretet ünnepe

Az emberek egész évben spórolnak a különféle ünnepekre. Szerelmesek napja – épp azután, hogy kiheverték végre a karácsonyt –, aztán a húsvét, a halottak napja, a mikulás és a már említett karácsony, ami megkoronázza a költekező ámokfutást. Persze év közben még vannak születésnapok, házassági évfordulók, egyéb kiadások, az átlagember pedig csak kapkodja a fejét.
Fanni rosszallóan csóválta a fejét, és hasonló gondolatok cikáztak az agyában, míg azon fáradozott, hogy a tömött pláza egyik feléből eljusson a másikba. Az örök kérdés ott villogott a szeme előtt, akár egy piros neonfelirat: Mi értelme az egésznek? A zsebében vígan csörögtek az aprók, a zsebpénze, amit olyan gondosan kuporgatott össze. Nem is a malacban tartotta, ahol mindig is szokta, hanem egy koszos, rossz zokniba csavarva, nehogy az öccse, az a lókötő rátaláljon és megdézsmálja.
Fanni céltalanul bolyongott a hatalmas pláza alsó szintjén. Mellette kisgyermekes anyák rohantak, talán azért, hogy a vacsorát még időben el tudják készíteni, árusok szóltak ki a vásárlókhoz, mintha csak piacon lennének. A lány feje fölött csicsás díszek himbálóztak. Arany angyalka, ormótlan ezüst harang, neonzöld és lila boák. Leverte a víz. Fél órája lépett csak be a nagy forgóajtón, de a keze még mindig üres volt, ötlete egy szál se, és kezdett bepánikolni. Az a sok ember... Le kell ülnie. Muszáj... Hol egy pad? Szaggatottan felsóhajtott, amikor megpillantotta az egyik karácsonyfa mellett. Igaz, hogy már ült rajta egy apuka, körülötte három gyerekkel, akik a férfi kezét rángatták. Szemmel láthatóan be akarták cibálni az apjukat a szülők poklába: a játékboltba. Mellettük babakocsiban csecsemő szuszogott.
– Ákos – szólt rá a kisebbik fiúra fásultan az apuka. – Bemegyünk, de előtte meg kell várnunk anyát.
Fanni letelepedett a pad szélére, tisztes távolságot tartva a babakocsitól. Nem elég az a három?, gondolta a lány. Az apuka bal kezével ringatta a kocsit, a jobbal pedig próbálta visszahúzni a fiúkat. Korban nem sok különbség lehetett közöttük. Fanni kibújt a kabátjából és mély levegőt vett. Hátradőlt, és az ölében összegyűrt ruhát markolászta. Próbált ötletet meríteni, alaposan megbámulta az előtte elhaladók zacskóiban rejtőző ajándékokat.
Nem járt sikerrel. Csupa kacat. Hógömbök, meg műanyag maszkok, méregdrága „made in China” kisautók, tisztálkodási szerek. Előkotorta a kabátja zsebéből a kétszázasokat, meg a két darab ezrest. Újra megszámolta, abban reménykedve, hogy időközben megduplázták magukat. Ismét sóhajtott egyet. Mire megy ezzel a kevéske pénzzel?
– Ákos! – A férfi hangja fenyegetően csengett, Ákos azonban rá sem hederített. Továbbra is rángatta a karját, szabadulni szeretett volna, hogy aztán bevehesse magát a legók közé.
A karácsony a szeretet ünnepe, suhant át a gondolat Fanni agyán, ám ahogy ránézett Ákos apukájára, nem éppen ezt az érzést látta viszont. Majdnem felnevetett. Hol csúszott meg az egész? Vírus került a gépbe? A kezdet kezdetén minden jól működött, aztán egyszer csak kapott egy alattomos trójai falovat, ami szép lassan felzabálta belülről? Már semmi nem működik rendesen. A winchester akadozik, a test zúg és kattog, a gép pedig hibaüzenettel bombázza a gazdáját. A figyelmeztetés hiábavalónak bizonyul, a használója – talán Ákos apukája is – rá sem hederít, nyúzza tovább, egészen addig, amíg végleg le nem áll a rendszer. Ez lesz a vége? Egyszer le fog állni, jön a kékhalál, és ennyi. Ha nem vigyáznak, még a processzort is kifüstöli.
Fanni kényszeresen átszámolta csekélyke pénzét, de az még mindig nem indult osztódásnak, nem lett az ötezerből hirtelen tíz. Szomorúan állapította meg: vagy választ az anyukája és az öccse között, vagy mind a kettőnek vesz valami kacatot, aminek nem örülnek és felkerül a polc legtetejére. A rokonság többi tagjáról nem is beszélve. Nagyi biztosan elvárja idén is, hogy meglepje őt valamivel.
A gondolatai közül Ákos apukájának a hangja szakította ki.
– Végre, hogy itt vagy. – Megérkezett a fiúk anyja is, most már teljes a család. A magas, vékony nő lerakta a kezéből a papírzacskókat a babakocsi mellé. A férfi pergamenszerű arca kissé megnyúlt, ahogy a zacskókra tévedt a pillantása. – Miket vettél?
Az asszony végigszántott a hosszú barna haján még hosszabb piros műkörmeivel.
– Csakis a legfontosabbakat – felelte kimérten, mégis kislányosan durcásan. Fanni el tudta képzelni, hogy Ákos anyukája mit érthetett a „csakis a legfontosabbak” alatt.
– Most már bemegyünk végre a legókhoz? – szólalt meg Ákos is, amire két testvére hevesen bólogatott.
– Persze. – Az apuka felegyenesedett a padról, mire felesége rászólt ugyanazon a durcás hangon.
– Nem, nem. Most már menjünk haza, elég volt a költekezésből.
Fanni megint sandán rápillantott a szeme sarkából és megint majdnem elnevette magát. Az anyuka lábánál dülöngéltek a kövér zacskók, „csakis a legfontosabbak”.
– De Berci még nem is kapott semmit – hajolt közelebb az apuka szíve választottjához.
– Ne izgulj, gondoltam rá – súgta vissza hamiskás mosollyal az anyuka. A férfi most először halványan elmosolyodott, és az egyik zacskó fölé hajolt. Fanni enyhén feléjük fordította a fejét; érdekelte mit vett a kitartott cicababa a fiának. Az apuka a gyerekeknek háttal állt, így kitakarta az ajándékot, amit kihúzott a zacskóból. Egy elnagyolt, műanyag ló volt az, élettelen szürke szeme a semmibe meredt. Fanninak eszébe jutottak róla a „made in China”-kacatok, és a polc legfelső része, ahol a pókok laknak, közvetlenül a plafon alatt. – Ez még semmi – folytatta a műkörmös, amolyan „most nagy titokba avatlak be”-stílusban. Lehajolt, és nemsokára előkerült egy műanyag lovászfiú is.
Azon túl, hogy Fanni szerint irtó ocsmányak voltak, eltöprengett azon: Mit fog Berci kezdeni két ilyen unalmas, merev figurával? Az apjuk is valami ilyesmire gondolhatott, csak nem mondta ki. Némán visszacsúsztatta oda, ahonnan kivette őket. A halvány mosolynak már nyoma sem volt. Mélyen barázdált ábrázattal fordult a fiai felé.
– Gyertek, nézzük meg a legókat!
Erre Ákos hangosan éljenezni kezdett, amiért a mellette elhaladók megmosolyogták. Ákos anyukájának kisimult homloka enyhén összeráncolódott. Fanni tisztán le tudta olvasni róla, mintha a feje fölé lenne írva egy buborékba: „Nem hallottad, hogy mit mondtam az előbb? Elég volt a költekezésből! Csakis a legfontosabbak!” A férfi elengedte a gyerekeket, akik azonnal megrohamozták a játékboltot, mint a kiéheztetett kutyák a tálkáikat.
– Mit csinálsz? – Értetlenkedett a nő.
– Boldog karácsonyt biztosítok a fiúk számára.
– De már kaptak...
– Mit? – vágott a szavába a férfi. – Azt a két halott bábut, amivel semmit nem tudnak kezdeni?
Az asszony eltátotta vérvörösre rúzsozott ajkait, majd becsukta. A férfi nem várta meg a válaszát, átvágott a vásárlók között és követte a gyerekeket.
– De... – szólt utána a nő, miközben babakocsit, zacskókat, mindent ott hagyott a padnál, ebek harmincadjára.
Fanni úgy döntött, hogy eleget látott. A karácsony a szeretet ünnepe, gondolta megint. Akkor miért nem szereti senki sem egymást? Felállt a padról, az ötezer forintját begyűrte a zsebébe (észre sem vette, hogy még mindig szorongatta az utolsó számolás óta), belebújt a sötétkék kabátjába. Sebesen maga mögött hagyta a műfenyőt, a neonzöld és lila boákat, az arany angyalkát és ezüst harangot. A zsivajt, a nyüzsgést, a káoszt. Minél távolabb akart kerülni az egésztől.

Amikor belépett a kopott bejárati ajtón, a ház üresnek látszott. A falakba ivódott keserű füstszag csavarta a lány orrát, ahogy a levegőben terjengő alkoholé. Fanni ujjai között hosszú dobozt szorongatott. Hazafelé menet eszébe jutott, hogy mégis csak hozzá tud valamivel járulni a karácsonyhoz.
– Megjöttem! – kiáltott a sötét nappali felé, amibe a folyosószerű előszoba torkollott. Szapora lábdobogás hangzott fel, majd feltűnt a nappaliban Lackó bozontos feje.
– Mit hoztál? – szaladt hozzá izgatottan.
– Neked is szia. Még nem – húzta el a dobozt a kisfiú apró kezei elől. – Hol van anyu?
– A szobájában. Alszik – tette hozzá Lackó halkan.
Fanni elhúzta a száját. Már a szagból sejthette volna... Felkapcsolta a lámpát, ami pislákolva megvilágította a félig üres nappalit. A lány nem vetkőzött le még, helyette a mellette ugráló öccséhez fordult:
– Lackó, hozzál be a kamrából fát. Utána megmutatom mit hoztam.
Lackónak felderült az arca, és most gondolkodás nélkül engedelmeskedett. Fanni befordult a balról nyíló átjáróra. Végigsétált a sötét, penészes falak között és meglökte az egyik kilincs nélküli ajtót. Amint belépett az alkoholbűzös helyiségbe, azonnal megbotlott valamiben. Villanyt gyújtott és a több helyen kiégetett szőnyegen guruló üvegeket kerülgetve, az anyjához sétált.
– Anya! – A nő nyitott szájjal horkolt, nem reagált. Sárgás, mindig ráncos koravén arca most kisimult, békésnek látszott.
A lány nem szólította többet, inkább kihátrált a szobából. Visszatért a nappaliba, ahol két vödör fa várta, mellettük Lackóval. A kisfiú mohón pislogott a nővérénél lévő dobozra. Fanni elmosolyodott, kesztyűs kezével kibontotta és előhúzott belőle egy alig egy méteres műfenyőt. Lackó szélesen elvigyorodott.
– Amíg begyújtok a kályhába, itt van pár doboz gömb, feldíszítheted a fánkat. – A lány finoman megnyomta az utolsó szót.
Amíg gyakorlott mozdulatokkal megpakolta a kis kályhát, addig Lackó nagy gonddal kihajtogatta a műfenyő drótos ágait. Már vidáman lobogott a tűz, amikor a kisfiú jelezte, hogy elfogytak a kék gömbök. A fa így úgy nézett ki, mint egy félig felöltözött menyasszony. Még tiara sem volt a fején. Fanni tudta, hogy nem lesz elég a díszítés, így már az úton kitalálta a következő lépést. Amikor beavatta a tervébe az öccsét, az boldogabb volt, mintha a boltból vett díszeket kellett volna ráaggatnia.
Előszedtek minden fellelhető színes ceruzát és papírt, hozzáadták a kreativitásukat és a lelkesedésüket, majd voila!
– Nekünk van a legszebb fánk! – Lackó csillogó barna szemmel nézett fel az asztalra állított műnövényre. Fanni a tetejébe nyomta az utolsó csillagot is, mielőtt hátralépett volna megcsodálni a művüket, amin több órán át dolgoztak. Az ujjbegyei kékessárgák voltak a sok satírozástól, a ruhája szegélye ragasztós, ő maga pedig mosolygott. A fa valóban szép volt. A szaloncukrot kővel helyettesítették, de aki ezt nem tudja, annak fel sem tűnik. Az orruk előtt egy dalmatafej himbálózott, fölötte egy olyan harang, mint amilyet a plázában látott, csak ez sokkal kisebb, mellettük apró, piros csizma. Füzért is készítettek. Igaz, hogy már elmúlt december hatodika, de ezzel nem foglalkoztak; rénszarvasok húzta szánkó siklott az ágak között, benne a mosolygós, jóllakott Télapóval.
Fannit most már csupán egy dolog zavarta. Leguggolt Lackó elé.
– Sajnálom, hogy nem tudok idén sem ajándékot adni.
A kisfiú először értetlenkedve pislogott rá, aztán őszintén, tisztán elmosolyodott.

– Miért mondod ezt? Most adtad oda. – A fára pillantott. Fanni szeme kellemetlenül szúrni kezdett; nagyot nyelt. Eszébe jutott Ákos apukája, anyukája, műkörmös ujjai között a zacskókkal. Megsimogatta az öccse fejét, és ő is a fenyőre nézett. A szeretet ünnepe. Szóval erről van szó? Hógömbök, és drága holmik helyett. Megtelt a szíve boldogsággal. Feszítette a mellkasát. Az érzés, ami átjárta mind a kettejüket megfizethetetlen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése