2015. november 11., szerda

Kritika- Monsters



Újra egy befejezett romantikus történettel érkeztem, amit erősen hiányosnak érzek. Ebben az esetben nem térek ki külön a designra, mert... nem. Azért megjegyezném, hogy nem volt megerőltető az olvasás, a szemem épségét illetően. Szellemileg már más kérdés. Tegnap délelőtt, mint most is, nekiültem a következő blog olvasásának, ami a Monsters címet kapta ( ez igazán jó húzás volt :) ). Három óra alatt besokalltam, de nem csak én, hanem a net is, mert az ötödik fejezet után elment :D Na, úgy gondoltam, ez egy isteni jel, majd azzal a lendülettel ki is dőltem :D

Történet: Most nem fogom fejezetenként elemezni, mert felesleges. A sztori nem tartogatott számomra meglepetést, szemöldökráncolást viszont annál inkább. Már az első fejezet után éreztem, hogy itt valami sántít, nem volt meg a szükséges alap hozzá, anélkül pedig összedől. Most a pozitívumokkal kezdem, mert sokkal több lesz a probléma.
Elsőszámú főszereplőnket Damiant nagyon bírtam, jó beszólásai voltak, különleges fiú, értelmes. Tipikus nagyvárosi fiatal, aki lázad az anyja ellen, amiért egy tanyára kellett költözniük, lovak és marhák közé. A másik főszereplőt, Adrianát azonban szívből utáltam, mert egyszerűen irritáló a csaj. Azok az értelmes megnyilvánulásai pedig („De majom vagy!” „Tapló vagy!”) egyszerűen kiborítottak. Tipikus bosszantó lánykarakter, ráadásul unalmas is. Gyűlöltem az ő szemszögéből olvasni, mert teljesen hidegen hagyott, nem érdekelt. Szóval, a párbeszédek nagyon jók, vagyis Damian beszéde és az, ahogyan segíteni akar a lánynak, hogy újra egymásra találjanak a lovával, Holdfénnyel.
Akkor következzenek a problémák. Túl rövid, elkapkodtad az egész történetet, ami alapjában véve nem lenne rossz, de ebben az előadás az. Elvileg ez egy romantikus írás, de valahogy nem éreztem. A rengeteg szóismétlés pedig csak hab volt a tortán. Nem mentél bele kellőképpen a részletekbe, csak szárazon és vontatottan ismertetted az eseményeket, főleg Adriana szemszögénél. Már az elején olvashatunk egy tömör bemutatást, ami nem a legjobb módszer. („Mellettem Olivia szaladt el, ahogy Noel a nevét kiabálta. A két szerelmes eltűnt a pajta végében, és elmosolyodtam. Olivia egyidős velem, még Noel jóval idősebb tőlünk. A lány olyan, mint én. Barna hajú, szőke melirral, és imád a lovak közt lenni, mind a ketten a közelben lakunk és amint vége az iskolának jövünk is át, hogy segítsünk, cserébe ingyen lovagolhatunk, ami jó üzlet, ha azt vesszük, hogy milyen drága a lovas óra.”) Nálad abszolút érvényes a „mutasd és ne mondd”-elv. Rengeteg olyan leírásod volt, ami száraz és unalmas, viszont ha azokat jelenettel prezentáltad volna, mindjárt érdekesebbé válna az egész. Ez a történet megérdemelte volna, hogy regénnyé váljon, ne maradjon novella!
Nagyon frusztrált, hogy nem tudtam ki az a Noel és Olivia, minek vannak ott állandóan a farmon. Gondolom Noel egy munkás, de ezt csak gondolom, ráadásul sofőr is, mert mindig ő fuvarozza az iskolába a szereplőket. Esetleg ő is diák? Tényleg nem tudom. Felesleges szereplőknek éreztem őket. A másik, aminek el kéne vinnie a hátán a történetet, az a két fiatal szerelmi kapcsolata. Olyan hirtelen és logikátlanul jött, hogy csak pislogni tudtam. Az egyik fejezetben még marták egymás, a másikban pedig már barátokként hivatkoztak a másikra. Mikor barátkoztak össze? Ez a jelenet kimaradhatott. Néhány nap alatt pedig a lány már úgy vélekedett, hogy nem bírná ki, ha a fiú visszamenne New Yorkba, boldogabb mellette, mint valaha stb. Az tök jó, hogy így gondolja, csak ez irracionális. Még meg sem ismerték egymást, máris ilyen szoros kötelék alakult ki közöttük? Nem volt a kapcsolatuknak felvezetése, bumm, egyszer csak lett, oszt jónapot. Ne is kérdőjelezzük ezt meg.
Szintén értetlenül álltam Damian betegsége előtt, ami ugyancsak olyan hirtelen jött, mint egy hasmenés, és hasonlóképpen múlt el. Az egyik pillanatban még békésen aludtak, a következőben pedig már egy mentőhelikopter jött Damianért, aki már mozogni sem tudott. Meg sem lett magyarázva, mi történt vele! Pár nap múlva el is hagyta a kórházat. Mi történt? Mi volt ez? Igen, Adriana pedig úgy áll az egészhez, hogy sehogy. Mielőtt megérkezett volna a helikopter, ő bebújt a fiú mellé az ágyba és nem csinált semmit. Damian anyja őrült tempóban pakolta a fia cuccait egy bőröndbe, a lánynak pedig eszébe sem jutott, hogy segítsen.
Mikor Damian megtudja, hogy Adriana róla készít titokban rajzokat, azzal tapétázza ki a szobája falát, tök lazán kezeli, pedig lehet én a világ végéig szaladnék a megszállott kiscsajtól :D Ez azért ijesztő ha jobban belegondolunk.
Minek kell folyton puszilgatni a másikat? Nem értettem. Szinte minden mondat után adnak egymásnak puszit. Egy idő után nem aranyos, hanem fárasztó.
Sok benne a felesleges jelenet. Ha bővebben kifejtetted volna a cselekményeket, érzelmeket akkor nem kellene bele Adriana focizása, vagy motorozása. Máshogy is el tudja terelni a gondolatait, mondjuk rajzol, vagy a lovával foglalkozik (többet, mint ami le van írva). Ki lehetne hangsúlyozni a szoros köteléket, amit az állattal ápol, és akkor az olvasó át is érezné a veszteséget, azt, hogy a ló nyugtalan lesz a közelében, már nem bízik benne. Amúgy az sem volt teljesen világos, hogy miért is nem bízik benne Holdfény. Az írás összecsapott, nincs rendesen kidolgozva, túl gyors. Még egy novellához képest is.
Viszont az „öt évvel később” rész tetszett, bár a karakterek még mindig úgy beszéltek, mint annak idején. Az ember elvárná, hogy valamicskét komolyodnak, de erről szó sincs.

Fogalmazás: Amit az első helyen megemlítenék, azok a szóismétlések, azon belül is az „és”. Nem hiszem el, hogy miután megírtad és átolvastad, nem szúrta a szemed. -> „tegnap ismét bement hozzá, és én távolról figyeltem, ahogy megtakarítja, és a ló hagyja.” „A telefonomért nyúltam, hogy felhívjam aput, de a telefonja még mindig ki volt kapcsolva, és behunytam a szemem. Egyre jobban az volt az érzésem, hogy apu kerülni akar, és nem is hiányzom neki, pedig most lenne a fociban a meccsünk, és ő megígérte, hogy eljön és megnéz, hogy játszom, mennyit fejlődtem benne.” A félkövérrel szedett szavak mind ismétlés. A „megtakarítja” furán hangzik, inkább kitakarítja, a „fociban a meccsünk” helyett focimeccs. „A tetején megálltam és lenéztem az anyámékra és teli tüdőből kezdtem ordítani.” A leírásaid jók ami a környezetet, az épületeket illeti. A legnagyobb bajom azzal volt, hogy csupán elmesélted a dolgokat, nem mutattad be. Így az egész túl steril, túl egysíkú és száraz. A fogalmazásból üvölteni kellett volna a szerelemnek, szenvedélynek.
Még észrevettem, hogy gyakran váltogatod az igeidőt. Egyszer múltban írsz, aztán meg jelenben. Furcsa mondatokat is találtam benne: „A mosolyom nem akart lejönni az arcomról.” Lejönni? A ragasztószalag nem akart lejönni az arcomról. Ide illik ez a szó :D
„felhúztam az egyik lábát és a derekam közé tekertem” -> Ezt többször is el kellett olvasnom, mert nem értettem, elképzelni meg végképp nem tudtam :D A dereka közé tekerte? Szegény lány, fájhatott neki.
Mit jelent a szó? „nem csupálták meg a ruhád”

Helyesírás: Éppen javasolni akartam egy bétát, aki átnézi az írást, aztán láttam, hogy már van. Hemzseg benne a hiba, az olyan alapvető dolgoktól kezdve, hogy „mennyünk”, addig, hogy „krossz motor”.
„oda haza” -> egybe
Mi az a „némasági tüntetés”?
„ez miatt” -> emiatt!
„ellehetne felejteni” -> el lehetne felejteni
„befogattak” -> befogadtak
Ugyanaz, egybe van, ahogy a tudatalatti, az aznap. A pálya széle, a ki akartam menni, a pár év, pár nap azonban külön. Ezek az egyszerű dolgok olyan szinten el tudják rontani az egészet, hogy az valami hihetetlen.
„Mióta elmondta, hogyhogy talált az apjára...” -> Ebben a szövegkörnyezetben a hogy hogy külön van. Akkor írjuk egybe, amikor értetlenkedik a szereplő. „Hogyhogy nem szóltál róla?” például.
Alapvető a helyesírás! Nem azt mondom, hogy legyen tökéletes, de valamilyen szinten tudni kell, hozzá tartozik. Ha esetleg nem vagy benne biztos, nézz utána.

Szereplők: Damiant nagyon bírtam, bár eltúlzottan féltékenykedett a lányra, de abszolút szimpatikus volt a beszólásai miatt, meg ahogy a végén kitolt az apjával :D Adrianát gyűlöltem, már írtam. Nagyon eredeti a szókincse, olyan mintha megrekedt volna egy ötéves szintjén. A többiek pedig nem nagyon érintettek meg, talán a nagypapa, akit imádtam, meg az anyuka, mert emberien viselkedett :)

Összegzés: Száraz volt, vontatott és a lány szemszöge halál unalmas. A helyesírás rossz, maga a történet egymásra hányt üreges építőkockák tömkelege. Csak elmeséled az egészet, nem érzékelteted, így lapos lesz. Ez nálam kettest ér, sajnálom.  


2 megjegyzés: