2015. november 1., vasárnap

Fagyos rémület

Sziasztok!
Bár nem éppen halottak napi az én történetem, de talán egy kicsit megborzongat.
Kellemes olvasást!
Rikki





Tükörsima jégpáncél borította a gyenge harmatként szitáló eső áztatta betonburkolatot. A jég nem kegyelmezett se gyereknek, se felnőttnek, se idősnek, se fiatalnak, senkinek! Hordhattak bármit, csizmát vagy bakancsot, esetleg tornacsukát, mind gyerekes próbálkozásnak bizonyult.

A csúszós, hideg páncél meglehetetlenítette a közlekedést. Az utcák kihaltan kongtak a fagyos szélben, a jég pillanatok alatt ellepte az egész falut, sötétséget és félelmet hozva magával, mint egy dögvész. A fák árnyéka karmolászta a tökéletes bevonatot és egy fiatal nő irhacsizmája. Komor feketeség ölelte körbe, ahogy lekanyarodott az utolsó utcába. Küzdött a fagyos úttal, bátran, vakmerően és nem utolsó sorban okosan. Lassan, óvatos léptekkel haladt, csak a cél lebegett a szeme előtt. A cél, hogy mihamarabb haza érjen. Automatikusan pakolta maga elé ólom nehéznek tűnő lábait, mely kissé elfáradt a tizenkét órás robotolásban. Érezte minden egyes megfeszült izmában, ahogyan bele nyílalt a kínzó fájdalom, de nem tántorodott meg.

Az úttest közepe felé haladva fenyegetve pislákolt az egyik utcai lámpa, mintha azt üzenné, hogy: Maradj távol! Ahogy lassan elhaladt - vagy inkább csúszkált - a lámpa alatt, az azonnal abba hagyta a villogó fényáradatot, kialudt. Ez feltűnt a nőnek is, tudta, közeledik! Különös kaparászó hangot vitt magával a hátszél, amely kísérteties nyikorgásra emlékeztette. Végig futott gerincén a félelem, megborzongott és szaporábbra vette lépteit. Már oly közel járt, oly közel, de mégis távol. Csupán pár átkozott lépést kellett volna megtennie kimért mozdulatokkal. Pár métert, de nem tudott uralkodni magán, elveszítette azt a magabiztosságát, mely egész útja alatt elkísérte. A kapu előtt kicsúszott lába alól a talaj, és hatalmasat esett. Minden egyes porcikája sajgott, a szél pedig fagyos leheletként söpört végig rajta, mintha kárörvendően kacagna. A nő már tudta, eljött érte és magával viszi, úgy ahogy a többieket. Megdermedve feküdt a jeges úton, szíve vadul kalapált mellkasában, a félelemtől alig jutott levegőhöz. Jégcsapszerű ujjak fonódtak karjára és a bokája köré, hegyes végük belevájódott a szerencsétlen bőrébe. Az összes lámpa egyszerre borult sötétbe, aztán egy vékony sikoly törte meg a csöndet. 

A szomszédok riadtan rezzentek össze a biztonságot adó, meleg házukban. A legtöbb ember meg se mert mozdulni, nagyon is jól tudták mi történt. Az egyikőjük mégis kipillantott a redőnyök mögül, egyenesen a szemközti házra. A kinti világítás újra működött, hatalmas szemekben hullott a hó, amely vörösre színezte az egész utcát. Jobban megnézve minden egyes hópelyhet, egytől-egyig a nő megfagyott vércseppjei voltak.

2 megjegyzés:

  1. Wow ez nagyon király! :) Legalábbis nekem nagyon tetszett főleg a vége a vörös hóval meg minden :O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Fanny :D Kicsit komor egy történet, de örülök hogy tetszett *_*

      Törlés