2015. október 1., csütörtök

Kritika - Megváltoztál

http://megvaltoztal-carlie.blogspot.hu/

Bocsánat a várakoztatásért!
Kevés szabadidőm lévén nem igen tudtam időt fordítani a blogolásra, Most is csak azért tudtam, mert beteg vagyok, és ezt kihasználva, hogy pihenhetek, belevágtam a kritikákba.
Kicsit elködösült fejjel ugyan, de remélem sikerült értelmes mondatokat alkotnom :D



Kinézet:
Egy szép, összhangban lévő zöld sablont látok, ami számomra kicsit talán túlságosan is zöld. A modul dobozok szépek, tetszetősek, a chat is nagyon ötletes. A szöveggel csak annyi a gondom, hogy legyen sorkizárt, mert az úgy esztétikailag jól mutat. A betűk jól olvashatóak, a fejléc szerintem jó, bár azok az ugráló emberkék rajta nagyon elterelik a figyelmet, lehetne egy kicsit halványabb, hogy jobban beleolvadjon a háttérbe, mint a többi kép.

Történet:
Rövid fejezetekből álló, E/3-ban zajló történetet olvashattam, aminek azaz egyetlen hátulütője, hogy a külső narrálásban nem igen fér bele a szlengek használata, nem úgy, mint egy E/1-ben. Mondjuk elenyészően vettem csak észre olyan szavakat, mint a haver vagy srác.

Első fejezet: 
Nagyon tetszik, hogy a történet központjában a box szerepel, amely nem egy kimondott női sportág, mégis a főszereplő lány, aki amúgy pszichológiát tanul, számára nagyon sokat jelent. Ő ezáltal tud megnyugodni, kikapcsolódni, ezért eléggé szimpatizálok vele, mert szeretem az ilyen erős női karaktereket. Ez a fejezet, egy amolyan hangulat teremtő rész, megismerkedünk a hellyel, a légkörrel és a lánnyal, Madilyn-nel. Viszont ott a kíváncsiság, hogy kit is takarhat az a bizonyos kapucni? Ez egy elég jó figyelem felkeltő lezárás,gerjeszti a feszültséget. Annyit tudunk meg, hogy a lány felismerte. Hűűűű, nyomás a kövi a fejezethez!

Második fejezet:
A folytatásban reméltem, hogy lesz valami párbeszéd a lány és a kapucnis között, ellenben Madilyn összezavarodottan siet haza. Gondolatai cikáztak, bár az elején fura volt, ahogy egyszerű, tő mondatokat alkottál, közéjük pedig a lány gondolatait illesztetted be. Mégis érzékelteti, hogy menyire kusza a lelkivilága, és ahogyan csapongó érzelmeivel viaskodik.
A lány ismét a box klubban van, ahol Ryan, a klub tulaja és egyben régi haverja, kérdőre vonja az előző napi viselkedését Chase - a kapucnis fiú - jelenlétében. Érzékelhető,hogy valami történt a múltban, amiért a lány talán jogosan idegesen. Ezt a feszültséget pedig a boxba öli.



,,Nem csak mást, magát is le kell győznie"- gondolta az edző- ,,Ez nehezebb feladat"

Ezt a mondatot azért másoltam be, mert nem teljesen értettem, miért raktad idézőjelbe az edző gondolatait? Szerintem ez csak véletlen, mert a többi gondolatnál sem így érzékeltetted.
Ezt több fejezetben is láttam, és szerintem maradhatna egyszerűen csak a dőlt betűs megoldás.

Harmadik fejezet:
Madilyn azt az ötletet találta ki, hogy Ryan hozzon össze egy meccset, ahol Chase ellen állna ki. A bosszúszomj ég ebben a lányban, Bár kétlem, hogy egy nő képes lenne megverni egy férfi boxolót. Ez fizikai képtelenségnek tartom, szóval kíváncsian olvasom tovább mit hozol ki a fejezetből. 
A múlt eseményeit idézi fel Madilyn, amikor még fiatalok voltak Chase-szel. 
A következőkben Ryan oldalát ismerhetjük meg, ahogy elmegy barátjához, segíteni kipakolni, ám ez csak egy ürügy volt arra, hogy megbeszéljék Madilyn reakcióját, és a tervét, miszerint egy meccs formájában szeretne kiállni ellene. Az egész fejezetben valamiért a két fiú beszélgetése tetszett a legjobban, mert itt úgy érzem tovább vitted a szálakat, és nem csak emlékekkel árasztottál el.

Negyedik fejezet:
Madilyn az egyetemen van, és folyton a kapucnis fiún jár az agya. Bemutatást kapunk a diákok sokszínűségéről, és a lány egyetlen női barátjáról, aki nem is kimondottan igazi legjobb barátnő, inkább csak egymás lelki szemetesládája.
Ismét az edzőhelyen a lány, ahol szembesül azzal a ténnyel, hogy Ryan nincs bent. Eddig azt hittem nem ő az edzője, mert így konkrétan szerintem nem említtetted, csak azt, hogy régen megkérte, hogy tanítsa. 
Szóval egy új edző ugrik be, aki nem más mint Chase, tadadadaaaaa! Nem egy váratlan esemény, de hergeli a kedélyeket. 

Igazából olvasás közben vártam, hogy lesz valami balhé vagy kirohanás, de ez nem igazán következett be. Az pedig, hogy ennél a résznél hagytad félbe a negyedik fejezetet, kimondottan felidegesített, mert tudni akartam a folytatást :D Kevésnek tartottam a cselekményeket, leginkább a múlton volt a hangsúly, ami nem baj, de a következőkben már elkerülhetetlen, hogy történjen valami. Mondjuk jót röhögtem volna, ha Madilyn behúz egyet Chase-nek, amikor rájön, ő áll mögötte.

Fogalmazás:
Amikor belevágtam az olvasásba elképedve meredtem, hogy hűű nagyon jól írsz. Szép gördülékeny, összetett hosszú mondatokat alkottál. Aztán később átváltottál a tőmondatos verzióra, ami teljesen kizökkentett, és mintha nem is te írtad volna, eléggé különös volt. Ezt a két írásmódot váltogatva használtad. Néha szerintem feleslegesen, mert sokszor jól jött a nyomatékosításnál, de abból nem volt olyan sok, mint amennyi te tő vagy, egyszavas mondatokat használtál. Szépen kitudod fejezni magad, kerek egészében és szerintem maradhatnál ennél a formánál. A leírások szerintem jók voltak, nem túl sok, de nekem pont elég, hogy valami támpontot kaphassak, ugyanígy gondolom a karakterek jellemzéséről. Bár nagyobb hangsúlyt fektettél a lányra, és kevesebb infó jött át a két srác megjelenéséről. Ugyan megnéztem a szereplők képeit, de egyáltalán nem így képzeltem el, csak Madilynt. A vesszők rendben voltak


- Te lennél? Madilyn?-kérdezte valaki háta mögött.
Ezt a mondatot másként írtam volna: - Madilyn, te vagy az?
Így jobban hangzik szerintem.

Aztán viccből mégis kipróbálta. Sokat nevettek a bénaságán. Aztán.. Később kezdett edzéseke (edzésekre) járni. Máskor.
Máskor? Nem egészen értettem azt a mondatot, mintha egy kitörölt mondat elejét véletlenül ott felejtettél volna.

Az első fejezetben elég sok szóismétléssel találkoztam, ezeket kiemelem neked, hogy jobban lásd:

(..)általában a szorító egyik sarkába navigálta. 

Aznap is fölényesen vezetett egyik ellenfelével szemben, akkor is, amikor a belépést jelző csengő megkondult az ajtó fölött. A lány mintha meg sem hallotta volna. Nagyon jó formában volt, ki akarta használni egyik konkurensével szemben ezt az előnyt, ami a másikról nem igazán volt elmondható.

Néha elhagyható egy-két szó, vagy valamelyik másikkal helyettesíthető:
(..)általában a szorító valamelyik sarkába navigálta.
Aznap is fölényesen vezetett az ellenfelével szemben, akkor is, amikor a belépést jelző csengő megkondult az ajtó fölött. A lány mintha meg sem hallotta volna. Nagyon jó formában volt, ki akarta használni egyik konkurensével szemben ezt az előnyt, ami a másikról nem igazán volt elmondható

 Ha észre is vette volna, akkor is örült volna, hogy ő sem lett volna látható számára a jövevény periférikus látását akadályozó ruhadarab miatt.
Ha elolvasod, te is rájössz, hogy ez így nagyon sok. Ez a mondat önmagában is túl bonyolult.

Az edzőterem meglehetősen nagy volt, mind a két oldalon box zsákok álltak, a fal mellett bordásfal állt, mellette, súlyzók sorakoztak. 
Az edzőterem meglehetősen nagy volt, mind a két oldalon box zsákok húzódtak, a fal mellett bordásfal állt, mellette, súlyzók sorakoztak.

Csinos volt, sovány, izmos, de alacsonyabb volt barátaihoz képest.
Csinos volt, sovány, izmos, és a barátaihoz képest a legalacsonyabb.

Sokszor megkérdezték tőle, hogy hogy lehet, hogy egy ilyen törékeny kislánynak, mint neki , miért jelenthez (jelenthet) ez a sport megnyugvást. 
Sokszor megkérdezték tőle, hogy lehet egy ilyen törékeny kislánynak, mint neki ez a sport a megnyugvás.

Hétvége volt, mégis megfordult a fejében, hogy nem megy edzésre. Egyszer volt csak ilyen. Akkor a csuklója húzódott meg, aztán mégsem hagyta ki az órát.
Megfordult a fejében, hogy hétvégén nem megy edzésre. Eddig egyszer volt csak ilyen, akkor a csuklója húzódott meg, aztán mégsem hagyta ki az órát.




Helyesírás:


Szerencsére nem találtam nagyon hibákat, bár néha képes vagyok elsiklani felette, de azért az orbitálisan sikoltókat észre szoktam venni. Nálad ilyet nem volt. Pár apróbb dolgot jegyeznék meg neked:
Láttam, hogy néhol betűvel majd számmal is írtad a számokat. Ha ez nem egy cím vagy kód, esetleg évszám, betűvel kell írni!
13 éve ismerte Madilynt.
Mivel láttam, hogy sokszor helyesebb alkalmaztad ezt a szabályt, arra tudok csak gondolni, hogy figyelmetlen lehettél.

Nehéz olyan nevekkel dolgozni, aminek a kiejtése néhány ember számára bizonytalan. Személy szerint, ezért szeretek egyszerűbb neveket használni, mert az nem vált ki semmilyen kételyt, hogy vajon hogyan is kéne ragozni.

Chase-vel
Csésznak ejtjük a nevet, így a ragozásnál is ehhez hasonolunk, ezért Chase-szel a helyes.

Akkor még mielőtt elfelejtem többször használtál ...-t, ami a narrálásban nem jó húzás, leginkább a párbeszédekben lehet alkalmazni, ezzel jobban érzékeltetve a habozást, de ott se túl sokszor! 
Amit még észrevettem, hogy a kötőjelek után nem teszel space-t, pedig szükséges, mert így nagyon egybe folynak a mondatok.

Szereplők:

Madilyn: A boxoló egyetemista lány, akinek a múltjában történt valami, amiért haragszik Chase nevezetű barátjára. Nem tudom, hogy csak azért, mert elköltözött a fiú, vagy ennél sokkal több van a háttérben. Az utóbbira tippelek, legalábbis remélem. 
Amúgy a karaktere első benyomásra egy határozott, kemény és vagány csajszit sugall. Tartsd meg mindenképpen ezt a személyiség vonalat. Jók az erős női főszereplők.

Ryan: A box klub tulaja és egyben a lány régi ismerőse, barátja. Nem sokat tudni még róla, és a jellemzését hiányoltam a fejezetekben.

Chase: A kapucnis fiú, aki összetörte Madilynt a visszatérésével. Elég titokzatos eddig a srác, ami tetszetős, bár őt sem tudtam igazán elképzelni, legalábbis az arca nem igen lebegett a szemem előtt, csak a kapucnis mivolta.

Annyit megjegyeznék, hogy jobban kibontakoztathatnád a hármójuk kapcsolatát, mert azzal, hogy leírod milyen jó barátok voltak, nem igazán jön át az olvasónak, hogy ez a kapocs tényleg továbbra is meglenne, vagy hogy maradt e belőle valami. Így nehezebb a lány helyébe képzelni magunkat, és megérteni miért is éli meg így Chase visszatérését. Ezeket a párbeszédekkel és néhány gesztussal tudnád jobban kivitelezni. Pl.: baráti öleléssel, vagy átkarolja Ryan a lányt, hogy lenyugtassa. Ilyesmikre gondoltam, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy szerelmi kötődés lenne köztük :)


Összegzés:
Bevallom a történet eleje jól indult, utána kicsit lankadt a figyelmem, mert nem sok cselekmény történt, aztán a negyedik fejezet az, ami beindítja a történet mozzanatait. Pontosabban a vége, ahol szemtől szembe került a két szereplő. Így első körben olyan érzést váltott ki, hogy ez egy romantikus boxos történet lesz, remélhetőleg sok izgalommal megfűszerezve.
Szerintem ügyesen írsz, látok benne lehetőséget és erőt a fejlődésben. Remélem tudtam segíteni a kritikámmal.
Az értékelésem egy erős négyes.
További jó blogolást!


2 megjegyzés:

  1. Kedves Rikki!
    Hű, nagyon szépen köszönöm a kritikát, nagyon tanulságos volt, igyekszem megfogadni mindent. Teljesen igazad van, köszönöm, hogy rávilágítottál a hibáimra.

    Szép estét,

    Carlie Verna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Carlie!
      Örülök, hogy segíthettem :) További sok sikert a blogodhoz!
      Szép estét neked is,
      Rikki

      Törlés