2015. október 8., csütörtök

Hella Duncan vs. Derick Wildman

Sziasztok!
Megosztanám veletek az egyik írásomat, amit a Greenfield High School nevezetű írói játék első feladványára küldtem be, és sikeresen elnyerte a bírák tetszését, így bekerült a történetbe. Első E/3-s próbálkozásom volt, amit bevallom nagyon nehezemre esett megírni, mert eddig mindig E/1-ben alkottam, ugyanakkor rettentően élveztem, hogy kívülről "nézhettem" végig az eseményeket.
Remélem elnyeri a ti tetszéseteket is!

A játékra további fejlődni vágyó, kitartó és nagy versenyszellemmel rendelkező tagok jelentkezését várjuk, hiszem erről szól az egész, a fejlődésről és az írás szeretetéről.

Jó olvasást!
Rikki

http://greenfield-high-school.blogspot.hu/



Nincs könnyű dolga annak, aki Mr. Maximalista, alias Derick Wildman tanár úr történelem órájára jár. Mint ahogy a gúny neve is jelzi, Mr. Wildman mindenből a lehető legjobbat várja el és szinte lehetetlen dolgokat képes követelni a diákoktól. A gyerekek egymás közt csak Maximus-nak, a tökéletesség hajcsárjaként említik. Még maga a tanár úr sem tagadta, hogy szeret egyeseket osztogatni, de előtte még jól vérbe izzasztja a tanulók remegő testét, mondván hogy ad egy esélyt arra, hogy legalább egy elégséges osztályzatot összekaparhasson az illető. Természetesen minden ilyen ajánlat kudarccal végződik nála, azaz egy hatalmas karóval a naplóban. Csupán a kiváltságosak, vagyis a stréberek azok, akik valamelyest meg tudnak felelni a kiszabott elvárásoknak. Más felől Mr. Wildman, fiatal kora ellenére, azon tanárokhoz sorolható, kik szerint csakis az ő tantárgyuk a legfontosabb az egész intézményben. A gond csak ott kezdődik, hogy a legtöbb tanár is ezt a hitet vallja...
Egy esős, borongós napon, mikor a szél is tépkedte a fák megmaradt leveleit, megszólalt vészjóslóan a csengő. Becsengettek a következő órára, s már Mr. Wildman lassú, de megfontolt lépésekkel közelítette meg a B-sek osztálytermét. Ezen a napon is rendkívül elegáns volt. Egy türkiz kék inget viselt fekete nyakkendővel, szürkés árnyalatú zakóval és egy kissé szembetűnő, ám de ugyan csak ízléses kockás nadrággal. Korom fekete haját mindig a tarkója felé fésülte, ezzel olyan hatást keltett, mint egy múlt századbeli gróf. Tekintete akár Zeusz villámai, lesújtó és gyilkos csapásként hatott az emberekre. Ritkán mosolygott, s ha esetleg mégis felfelé ívelt volna szája sarka, azt is csak gúnyosan tette.
- Jó napot kívánok! - csapódott be mögötte a terem ajtaja. A diákok azonnal haptákba vágták magukat és vigyázz állásban a padjuk mellett sorakoztak. A zöld színű egyenruhájuk azt az érzést keltette, mintha egy katonai iskolában lennének.
- Jó napot kívánunk Mr. Wildman! - harsogták monoton hangon. Még az is meg adta ezt a tiszteletet, aki szívből gyűlölte a tanárt. Rend és fegyelem jellemezte óráit. Egy légy se mert zümmögni, ha ő bent volt. Hogy ennek mi volt az oka? Senki nem akart megbukni nála, hisz a tanulók nagyon jól tudták, hogy aki év végén elesik a "harcban" , az már feleslegesen megy el pótvizsgázni, úgyse engedi át. Mellesleg szörnyen rossz pont, ha valaki érettségi tárgyból bukik. Így járt Hella Duncan is, aki évet ismételhetett miatta. A lelke mélyén szörnyen utálta a tanárt és legszívesebben felakasztotta volna valamelyik fára iskola után. 
- Üljenek le! - bólintott az előtte álló diákok felé, akik székek nyikorgása közepette igyekeztek csendben helyet foglalni. 
Ő maga is elhelyezkedett a tanári asztal mögé és feltárta az osztály naplót, amíg egy gyors névsor olvasást tartott. Minden név után, rá pillantott az adott tanulóra és felmérte a padján tartózkodó tárgyakat. Aki elfelejtette kipakolni a füzetét és a tankönyveit, az már lelkileg felkészülhetett a felelés kevésbé mesés oldalára. 
- Hmm! - gondolkodva simogatta kezével az állát, azután felállt székéről és a diákok elé állt.
- Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ha nem tanulnak akkor még az érettségiig se jutnak el! Kijavítottam a múlt heti dolgozatokat, és azt kell, hogy mondjam siralmas lett mindegyik! Viszont adok még egy esélyt önöknek, nem írom be azokat az egyeseket - mondata végére jól hallhatóan fellélegeztek páran. S ekkor jött a "De...". Aki jól ismerte a tanárt már tudta, hogy valamit-valamiért elven működik nála minden. A középső padsor leghátsó padjában, már az egyik tanuló előre láthatóan elkezdett pakolászni a padján, a mellette ülő erőteljesen verítékezett. A legelső padsorban lévő lányok, csillogó szemekkel falták a tanár minden egyes szavát. Nos a maga módján Mr. Wildman igen sármos és jó képűnek számított. Talán még pluszként hatott rájuk az is, hogy ridegnek és betörhetetlennek mutatta magát. 
- De most lesz rá alkalmuk javítani. Vegyenek elő egy papírt! - utasította a diák sereget. Páran hitetlenül pislogtak rá, s közben magukban azt remélték, hogy csak rosszul hallották a nem rég elhangzottakat. Másoktól hallani lehetett pár szitkozódást és egy-egy "ez most komoly?!" kifakadást. 
- Jaj ne már! Nem lehetne inkább a jövő hétre? - hangzott el egy másik megjegyzés, amelyre már a tanár is felfigyelt. Az ablak melletti padsor utolsó padjában ült a hang gazdája. Hanyagul hintázott a széken, s étcsokoládé színű, vállig érő haját igazgatta. Zöld egyenruháját saját szegecses, fekete bőr kesztyűvel, övvel és bőrszíj nyaklánccal dobta fel. Szemeit fekete szemceruzával kiemelte, szájára halvány szájfényt rakott. Az összes diák hátra fordult és megrökönyödve bámultak rá, amiért hangosan meg mert szólalni. Mr. Wildman szúrós szemeivel villámokat szórt a lány felé, ezzel tisztán és egyértelművé téve, hogy a válasza: nem! A lány vállat vont és kitépett a füzetéből egy lapot.
- Ugye nem rágózik Miss Duncan? - húzta fel a szemöldökét. 
- De - vallotta be a lány, de nem nézett a tanárra.
- Akkor most azonnal köpje ki a szemetesbe! - lépett oda a lányhoz, aki kénytelen volt felállni és a terem másik végébe elsétálni a kukához. 
- Nagyszerű! - villantotta meg gúnyosan a mosolyát - Akkor írják le a II. világháború főbb eseményeit! Névvel, hellyel és évszámmal együtt. Természetesen esszé formájában, tagoltan, ok-okozati tényezőket felvezetve. Kapnak rá húsz percet! - hadarta el gyorsan a feladatott miközben visszasétált az asztalához.
Szinte hallani lehetett ahogy az agytekervények beindultak, és elkezdtek rozsdásan, nyöszörögve dolgozni a feladaton. Tollak sercegtek a papírlapon, ujjak doboltak türelmetlenül a padokon, néhányan pedig tolluk végét kattogtatták, amíg gondolkodtak. Többen vágyakozva pillantottak az előttük lévő könyvekre és füzetükre. Csábította őket az a gondolat, hogy csak egy kicsikét is, de bele pillanthassanak. Túlságosan is gyávák voltak ők ahhoz, hogy egy ilyen kockázatos dolgot tegyenek. Nem úgy, mint Hella Duncan. Neki nem volt nagy veszteni valója. Mérlegelte magában a helyzetet, s bárhogyan osztott-szorzott folyton csak az jött ki, hogy bukásra állt, már megint. Ha puskázik és szerezz egy közepest már dalolva megkaphatja az elégségest. Ha nem puskázik, ismételten karót kap, ha meg netán lebukna, akkor is ugyan ott tartana. De legalább nyugodt szívvel viselné. 
Óvatosan felpillantott a tanári asztal felé. Mr. Wildman tekintete olyan volt, mint egy ragadozó sasé. Pásztázva figyelte a gyerekeket. Szemei egy pillanatra a fal melletti padsor sutyorgói közé terelődött. Hellának adott volt az alkalom, amivel élt is. Egy gyors mozdulattal kitárta füzetét, s gépiesen, gyorsíró módjára elkezdte másolni a fontosabb információkat. Pechére a tanár felállt és lassú lépésekkel haladt a padsorok közt. Hella szíve egy pillanatra elfelejtett dobbanni, felkapta a fejét a még túloldalon lévő tanárra, aki a hirtelen mozdulatra azonnal odafordult. A lány arca lángvörösbe csapott át, gyorsan kimásolt még pár évszámot, azután becsukta a füzetét. 
- Hella Duncan, csak nem puskázik? - emelte meg hangját Mr. Wildman, s a lány füzetére csapott tenyerével. Hella megjátszott értetlenkedéssel pillantott fel a tanárra. 
- Ne színészkedjen! Kérem a dolgozatát! - nyújtotta felé jobb kezét, mire a lány szemét forgatta és nagyokat sóhajtozott. 
- Nem adom! - gyilkos pillantásokkal illette sötét frufruja mögül.
- Oh netán újból osztályt szeretne ismételni? - mosolygott le rá  a tanár gúnyosan, még a fogait is megvillantotta.
- Nincsenek a terveim közt! - vágott vissza szemtelenül. 
- Puskázott, vállalja tetteiért a felelősséget. Elég felnőtt már ahhoz - váltott át egy nyugodtabb hangvételre Mr. Wildman, de továbbra is érződött a kettejük közti feszültség.
- Maga meg tanár, és az a dolga, hogy a diákokat a tudásuk alapján osztályozza és ne arcra!  - sértődötten, összefont karokkal dőlt hátra székében. 
Hella feleselését az osztály izgatottan figyelte. Senkinek nem volt elég mersze ahhoz, hogy ilyen dolgokat dörgöljön a tanár orra alá. Az osztály szemében ő volt a bukott lány, a nagyszájú, az örök lázadó, aki a női mosdókban és a nagy szünetekben az udvaron cigizik, sőt még azt is mondják, hogy a wc papírt se a szaggatott csík mentén tépi el. Bár az utóbbi inkább csak vicc volt a diákok részéről. Hella viszont nem viccelt, vakul kiállt az igazáért.  Mr. Wildman magában vívódott, hogy leordítsa-e a lány fejét, amiért szemtelenül viselkedik, vagy nyelje le és szívassa meg valami más feladattal. 
- Ide figyeljen Miss Duncan! Nincs önnek joga ahhoz, hogy megmondja mi az én feladatom, amíg ön se teljesíti a kötelességét. Tanulni kéne, ha pedig egyedül nem megy, akkor itt kell maradni a korrepetáláson - válaszolt kissé indulatosan.
- Nincs szükségem rá! Tanultam, nem kellett nekem ahhoz puskázni. Csak valamiért kipécézett magának és engem szívat - pattant fel a helyéről a lány. Csupán egy fejjel volt alacsonyabb a férfinál, viszont a kitartása és elszántsága annál több volt. 
- Jól van - vonta meg a vállát a tanár - Ha megtanulta, akkor mondja fel az anyagot.
- A-a-a! Ismerem ezt a trükköt - rázta meg hevesen a fejét - Engem nem fog csőbe húzni még egyszer! Ugyan azt fogja csinálni, mint a pótvizsgámon. Én elkezdem mondani, ön belekérdez, ami már mellékesen emelt szintű tananyag vagy csak direkt úgy kérdezi, hogy még hirtelen azt se tudjam megmondani, hogy fiú vagyok-e vagy lány! - kihúzta magát és csípőre tett kézzel állt a férfi előtt. Hangjában egy csepp félelem sem tükröződött.
- Most vagy el mondja vagy nem, különben elégtelen - indult el az asztala felé a tanár, hogy beírhassa a lány jegyét. 
- Micsoda? Hogy lehet valaki ennyire szívtelen?! - kiáltott utána - Miért kell ennyire szemétkedni? Biztosra veszem, hogy már egy jó ideje nem volt nővel. Ezért ilyen aljas, rajtunk vezeti le a feszültséget - folytatta Hella. Már-már egy kicsit messzire is ment. Az osztály többi tagja tátott szájjal bámulta Mr. Wildman-t, aki ökölbe szorított kézzel s földbe gyökerezett lábbal fortyogott a dühtől. Azonnal megpördült tengelyén, egyenest a lányra meredt szikrázó szemeivel, szinte ölni lehetett volna azzal a tekintettel.
- Kifelé! - sziszegte fogai közt. Érződött, hogy magába fojtotta haragját. Még senki nem látta ilyen idegesnek a férfit. 
- Tessék? - értetlenkedett a lány. Nem kellett több se Mr. Wildman-nek, teli torokból rákiabált. 
- Azt mondtam, KIFELÉ!!!
Hella egy pillanatra még levegőt is elfelejtett venni. Szó nélkül összeszedte a cuccát és megindult a terem ajtaja felé, ügyelve arra, hogy nagy ívben elkerülje a tanárt. 
- Az elégtelen garantált, és az igazolatlan óra is! - fújtatott, mire Hella gyűlölködve visszanézett és egy káromkodás kíséretében bevágta maga mögött az ajtót.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése