2015. szeptember 27., vasárnap

Kritika- Lélekvándor



Ma nagyon hasítok, ezért itt van az újabb kritikám, mégpedig egy roppant jó blogról, a Lélekvándorról. Hoppá, lelőttem a poént :D Ez a blog is hasonlít az előzőhöz, az Álomfelhőhöz. Itt is vannak novellák, versek szép számmal. A téma is ugyanaz, a fájdalom, a halál, a melankólia. Nem vagyok nagy versszerető, sokszor nem is értem őket :D De az itt olvasható írásokba beleszerelmesedtem *.* Dorothy, nagyon jól megragadtad az érzelmeket, tökéletesen át tudtad adni nekem, megszerettetetted velem a verseket. Biztosíthatlak, hogy még vissza fogok járni, és elolvasom az összeset :3 Most sajnos csak tízre jutott időm, ahogy a novellákból is, csakhogy kerek legyen.

Novellák: A régebbi novelláiddal kezdtem, amik a felsorolás elején voltak, aztán rájöttem, hogy a frissekkel jobban jártam volna talán. A régiek is nagyon jók, csak észrevettem néhány hibát, amit később korrigáltál. Itt gondolok a szóismétlésekre, meg arra, hogy az írásjelek után gyakran elfelejtettél szóközt tenni. Imádom a stílusodat, közel áll hozzám az a morbidság, kegyetlenség, amik az írásaidat jellemzik. Nem is tudnék kedvencet választani, mindegyik tetszik, mindegyik jó valami miatt.
A Felcsapnak a lángok, rettentően aranyos. A férfi ott marad a kislánnyal a toronyszobában, és az örökkévalóságig játszanak, miközben rájuk omlik az épület. Csak azt nem értem, hogy miért nem próbáltak elmenekülni? Talán lett volna még esélyük :(
Az Elisabeth azért fogott meg, mert az elején felkészültem egy romantikus novellára, a végén pedig az állam a padlón koppant! Külön tetszett, hogy külső szemlélőként kezded, dőlt betűvel, majd hirtelen átváltasz közeli E/3-ba. Változatos, jó döntés ;) Viszont meg kell jegyeznem, hogy felfedeztem igeidő váltakozást benne, ami nem éppen jó. A Miss után nincs pont, csak akkor, ha úgy írod: Ms. Bár szerintem ezt te már tudod, mert az Elisabethet három éve írtad, azóta pedig sokat fejlődtél! A figyelmen kívült külön írjuk, a kívül pedig rövid ü.
A Véres éjszakákat pislogás nélkül olvastam. Abszolút a hatása alá kerültem, mert démonos, és szeretem a démonos írásokat :3, ráadásul át tudtam érezni a lány helyzetét. A sok szörnyűség ellenére, amit a fiú elkövetett, mégis szerette, és hatalmas lelkierő kellett neki ahhoz, hogy megölje. Ezt nem is tudta feldolgozni, ezért utána halt.
A Reménytelen boldogság, bevallom számomra kicsit erőltetett volt, mint a főszereplő arcán a mosoly. Ennek ellenére szintén tetszett, az, hogy a végén a döglött hal láttán megtört, összeomlott, csodás volt! Tényleg ilyen a gyász. Az elején az ember próbálja tartani magát, aztán egy kis apróságnál borul a bili. De azt nem értettem, hogy azért miért szólták meg az iskolában, mert mosolygott? Szívszorító történet :(
Az Apám keze: Megérdemelte a két részt, de én hiányolok egy harmadikat is. Végig valamiért azt vártam, hogy felbukkan az apja bosszúszomjas szelleme, és még a kivégzés előtt, ő öli meg a „hálátlan” fiát. Abszolút egyet értettem a fiúval, jogos reakció volt a gyilkosság! Lehet, hogy nekem nem lett volna bátorságom hozzá, de az biztos, hogy én is elgondolkoztam volna egy ilyen opción.
Talán a Halálos csókot mondanám a legjobbnak. Itt érződik a fejlődésed, egyetlen hibát sem találtam benne!
Az összes írásod megkapó, zseniális! Nem túlzok, nekem nagyon tetszett :) Fel is iratkoztam, hogy még visszatérhessek. Igazi öröm volt a számomra, hogy olvashattam az írásaidat! Az osztályzatom ötös alá, az apró hibák miatt. Gratulálok, sok sikert és semmiképp ne hagyd abba *.*

Egy kis kedvcsinálónak, másolok néhány verset :) A Lélekvándort mindenkinek ajánlom figyelmébe!

Sötét romantika

Jónak kellett volna lennem,
s miattad válnom rossznak.
Szépnek kellett volna lennem,
s átalakulnom valami jobbnak.
S ő miattam jobb lesz,
gyengéd, finom, törődő.
De én maradok a régi, a durva,
a selejt, az öldöklő.
Csúf vagyok, de ő szépnek talál,
egy rózsának a réten.
Pedig nem vagyok más, mint
egy kósza árnyjáték a fényben.
Ő jónak talál, finomnak,
törékeny s csodás álomnak,
Pedig én csupán egy csúnya velejárója
vagyok ennek a gyönyörű átoknak.

Hozzá láncolva

Azt hiszed elmúlt,
Azt hiszed vége,
Azt hiszed nem fogsz,
már küzdeni érte.
Azt hiszed egy álom,
Azt hiszed nincs már,
Azt hiszed bután,
hogy többé már nem fáj.
Azt hiszed szürke,
Azt hiszed kopár,
Azt hiszed, hogy elfogytak
a könnyeid is már.

Tudod, hogy van még,
Tudod, hogy folytatod,
Tudod, te tudod, hogy

őt még akarod.

4 megjegyzés:

  1. Ez a Sötét romantika c. vers valami brutál jó!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? :3 Azért másoltam be, engem is ez fogott meg a legjobban, persze a második után szorosan *.*

      Törlés
    2. Kedves Anett!

      Nagyon hálás vagyok a kritikáért, köszönöm, hogy időt fordítottál a blogomra. Hihetetlenül jól esett, amit írtál, nagyon örülök, hogy megfogott a blogom! Rettentő jó érzés, köszönöm! :3

      Erika, nagyon örülök, hogy tetszett a vers! :3

      Törlés
    3. Nincs mit, tényleg ígéretes ;)

      Törlés