2015. szeptember 7., hétfő

Kritika- Evolution-A leszármazottak

Úgy érzem, hogy ez a mostani kritikám hosszúra fog nyúlni, annak ellenére, hogy csupán nyolc fejezetről van szó, és viszonylag nem is hosszúak. Tegnap nekiálltam, és három-négy óra alatt „ledaráltam” az egészet (a végére zombi lettem), és most nagy levegőt veszek, majd belevágok a kritikába. Lesz miről írnom.

Kinézet: Egy bajom van a fejléccel: nem illik a történethez! Láthatunk egy virágos koszorút viselő lányt, aki kitakarja az egészet, ezen kívül a háttérben a lány mellett felfedeztem az egyetlen épületet, ami kapcsolódik a témához, a többit meg nem tudtam hova rakni. Mégis kék, ami nagyon tetszik, szóval most gondban vagyok :D De nem is érdekes, nem értek hozzá, meg nem is a design a fontos! Azért még megemlíteném, hogy a „Navigáció” apróra sikerült :/ Részletkérdés. Ahol néztem egy nagyot: „A blogot szerzői jogok védik! A másolás következményeket von maga után!” Nos, szeretném meghallgatni mik azok a következmények. Igen, csúnya, undorító dolog a másolás, de addig semmi értelme ilyet kiírni az oldalra, amíg ténylegesen le nem védeted a sztorit. Ha ez mégis megtörtént, akkor bocsánatot kérek. Összességében a kinézet kellemes, a szöveg jól olvasható, és szeretem a kéket :P

Történet: Ez az a rész, ahol litániát szoktam írni :D Az elején kapunk egy prológust, ami ehhez a sztorihoz nagyon jól passzol, de nem ebben a kivitelezésben, ugyanis utána az következő rész folytatódik tovább, így a prológus lehetne első fejezet is. Kifejtem bővebben. Ez a prológus így jó, ahogy van, de kiszedném belőle azoknak a gyerekeknek az ismertetését (Damian, Kara, Elliott) akiket a főszereplőnk, Cat még nem is ismerhet! Az első fejezet ugyanott folytatódik, ahol a prológus véget ér. Úgy kellene megoldani, hogy az első a központban játszódik, amikor már ismeri a többieket. Ekkor kéne bemutatni őket, néhány mondatban említeni csupán a megérkezést, hogyan szerzett barátokat.
Az eleje tökéletes! Megjelenik Christina Pierce a tizenöt éves Caitlinnél, és közli vele: ő egy különleges gyerek, ezért elvinné magával egy központba, ahol a hozzá hasonlóakat tanítják, vizsgálják. Az édesanya teljesen természetesen reagál, nem akarja elengedni a lányát, mert félti, ám Caitlin azonnal beleegyezik a dologba. Eléggé érdekes, nem biztos, hogy mindenki ilyen gyorsan rábólintana. Nézzük reálisan a helyzetet: felbukkan egy idegen, azt állítja, hogy van különleges képességed, erre te fenntartások nélkül hiszel neki, megbízol benne? Ugye, hogy nem? Miss Pierce azt állította, hogy tanítják őket, a központ saját iskolájába fognak járni, de honnan lehet azt tudni, hogy ez igaz? Lehet, hogy elviszik otthonról, egy laborban különféle kísérletet végeznek rajta amíg meg nem hal. Cat bevallja az anyjának, hogy soha nem voltak barátai a suliban, boldogtalan és nem érzi jól magát a bőrében. Erre az anyja rögtön beleegyezik a költözésbe. Ez is félig abszurd, de lépjünk tovább.
Az első fejezetben megérkeznek a központhoz, belépnek az ajtón, ahol egyből egy igen érdekes látványban van részük. Egy lány fekszik a társalgó padlóján, a karjából dől a vér, mert ráesett egy üvegasztalra, közben a mellette ülő fiú zokog. Itt meg is említenék néhány dolgot: Cat helyében most fordultam volna vissza pánikszerűen, de ez mellékes. Ami lényeg, hogy a felhasított karú lánynak leírod az öltözékét, ami azért fura, mert ebben a szituációban az lenne az utolsó, amit az ember szemügyre venne, hogy a sebesültnek milyen színű a csizmája/pulcsija. De a következő mondatokat muszáj megemlíteni.
„– Damian, hogy lehetsz ennyire értelmetlen? Hogy nem jutott eszedbe, hogy Kara ráeshet az asztalra? Nem igaz, hogy nem számoltad ki, hogyha megijeszted olyan szögben ugrik, hogy egyenesen az asztalra esik? Hihetetlen!” -> Ott kezdeném, hogy az „értelmetlen” szót nem emberre szokták mondani, így itt helytelenül használtad. A másik a rengeteg szóismétlés, de amin fennakadt a szemem: miért nem számoltad ki? :D Így van, miért nem végeztél el egy matematikai egyenletet ott helyben, hm? Mire véljem ezt Damian? Értem én, hogy zsenikről van szó (amit rendszeresen ki is hangsúlyozol), de ezek a mondatok akkor is abszurdak.
Miután Kara elment az orvoshoz, Damian pedig a pszichológusához az őt ért sokk miatt, addig Catet körbevezeti Elliott, egy matekgénusz. A fiú majdnem húsz soron keresztül magyarázza, hogy melyik emeleten mi található, ami túl sok információ, nem csak Catnek, hanem az olvasónak is. Száraz és felesleges! ”Tehát balra vannak a lépcsők, amiket igazából senki sem használ. Az itt lévő ajtó az egyes számítógépterembe vezet, szemben vele van egy női és egy férfi mosdó. Az egyes számítógépszoba mellett egy edzőterem van és egy csocsóasztal. Ezzel szemben találsz egy könyvtár-féleséget. Hatalmas választék, remekül elrendezve, van természettudomány, matematika, emberismeret, pszichológia, történelem és regények is, szóval sok minden.” Ez így megy tizennyolc soron keresztül. Nem kell! Az olvasó elunja az életét is, mire végigrágja magát rajta, arról nem is beszélve, hogy rohadtul nem jegyez meg belőle semmit. Következő, abszolút felesleges párbeszéd:
„ – Gondolom Christina holnap részletesebben eligazít.
– Mármint Miss Pierce-re gondolsz? – kérdezek vissza.
– Igen, de Christina a keresztneve, itt mindenki így szólítja.
– Fura. Nekem sosem engedte meg, igazából megtiltani sem tiltotta meg, de nekem alapjáraton az a normális, ha magázódom. Nem tudom, miért – magyarázom, mire Elliott nem válaszol, csak kifejezéstelen arccal néz rám.” -> Senkit nem érdekel, hogy a csaj tegeződik, vagy magázódik! Sallang, egy az egyben törölhető. Helyette elég, ha Cat csak megjegyzi magában: milyen fura, hogy Miss Pierce-t mindenki tegezi. Az egész írás tele van ilyen felesleges dolgokkal, még fel fogok sorolni belőlük néhányat.
„Egyébként miért kerültél ide? Zseni nem lehetsz, mert, hát, izé, látszik rajtad, hogy nem vagy okos.” -> Ha beleteszel ilyen dadogás-félét, akkor azokat ne vesszővel válaszd el, hanem pontokkal. Amúgy sem illik a párbeszédbe, mert... hát... izé... mert nem... izé. Ugye, milyen idegesítő?
Ezek után Elliottal összevesznek, hogy ki az okosabb. Ez is felesleges. Kiemelnék még hibákat.
Szóismétlés: „A hatalmas épületre ki van írja... Az épület nagyjából húsz emelet magas...” és „mágneskártyát tart az ajtó melletti panelhez, mire az ajtó kattan egyet. Az ajtó mögött...” meg „A nappali két végében egy-egy TV van, ami elé egy kanapé és két fotel van helyezve. Van egy hi-fi torony is, és a fal mellett végig polcok állnak, és csak az ajtók helyei vannak kihagyva. A polcokon végig filmek és zenék találhatók. Csak az egyik TV van bekapcsolva, két fiú videójátékot játszik.” A kiemelt szavak mind ismétlések.
„A kíváncsi látogatók szemei elől függöny lepi el a felhőkarcoló tartalmát.” -> nem jó a szóhasználat. A „lepi el” helyett fedi el, vagy takarja. Ellepni a víz szokta a parti köveket dagálykor, vagy a lebegő, zöld vízihullát. Ráadásul a felhőkarcolónak nincs tartalma, az a doboznak van.
„társalgó-helyiség” -> nem kell kötőjel, sőt, még a helyiség sem. Simán csak társalgó.
Igen, az értelmetlen Damiant már írtam :D
„esztétikus látványt előidézve” -> az előidézést más környezetben használjuk, hasonló a helyzet, mint a függönynél. Itt a helyes, az a kölcsönözve.
„laza mosolyt erőltetett a szájára” -> Ha valaki erőlteti a mosolygást, az már nem laza, ráadásul nem szájára, hanem arcára.
„néhány órákig” -> óráig, bár szerintem ez csak elírás.
A második fejezetben megismerhetjük a többi gyereket, persze csakis Cat szobájának pontos, tíz sorba nyúló ismertetése után. Elég, ha csak utalsz a berendezésre, nem kell leírni, hogy mi hol van. Egy lakberendezőt esetleg érdekelne, de egy olvasót már nem biztos. Amúgy azt hiszem, hogy a harmadik fejezettől már át is ugrottam ezeket a részeket. Elliott szobája Cat mellett van, így megvárja a lányt, és együtt mennek le az ebédlőbe, ahol ismét részletes leírást kapunk mindenről, bemutatod Damiant és Karát (aki roppant bunkó mindenkivel), Elliott barátait, a zseniket és a fejezet Kara féltékenységével zárul, mert Cat többet lóg Elliott-tal a kelleténél. Itt is volt egy érdekes mondat: „– Csak nem vagy féltékeny? Elliott nyilván több időt volt velem mióta itt vagyok, ami fél napja van, mint veled fél év alatt...” (Mekkora arca lett hirtelen Catnek.) Honnan tudja, hogy Kara mióta van ott? Amúgy később kiderül, hogy egy éve, de ez mellékes.
Hibák: „ismét ásítás jön ki belőlem” -> Ismét ásítottam. (Még jó, hogy csak az ásítás és nem egy Alien jön ki szerencsétlenből.)
„önálló életre kell” -> kel.
A Thomasnak nem a „Thom” a becézése, hanem simán Tom.
Durva szóismétlés: „– Öhm... Sajnálom Elliott, nem tudtam, hogy ez a te helyed... Már csak Karáék mellett volt hely, ha tudtunk volna, hogy ez a te helyed, akkor odaü... Tudod mit? Mi lelépünk!” Jobb is, mert még egy ilyen helyzet, és kiszaladok az udvarra.
A harmadik fejezet is tartogat érdekes dolgokat. Úgy indul, hogy Catnek kell egy pszichológiai karton, amit teljesen logikusnak gondolok, továbbá a dokival folytatott vizsgálatot is. Abszolút jó, nincs benne hiba, de sajnos rövid ideig tart. Utána visszatér a lány a tömegbe, és újból kezdődnek az erőltetett párbeszédek, kezdve Damiannal a liftben. Belépnek az ebédlőbe, ahol megtudhatjuk, hogy ki mit eszik, ráadásul úgy, hogy a mondat oda sem illik a szövegkörnyezetbe. „Damian percekig csak néz rám, aztán végül leesik neki is, és a következő pillanatban már ketten fuldoklunk a nevetéstől. Ő fasírtot kért zöldbabfőzelékkel, én pedig pörköltet nokedlivel.” :D Mennyire következik egymásból a két mondat... Még egy teljesen felesleges gondolatsor, tele szóismétléssel, túlmagyarázással és elírással:
„Én is üdvözlöm Elliottot, aki felajánlja, hogy üljek oda hozzájuk. – De mi van akkor, ha a zsenik elkezdenek beszélgetni valami fizikai jelenségről, vagy másodfokú matekegyenletekről, én pedig csak kukán fogok ott ülni mert azt sem fogom érteni, hogy miről beszélnek, hozzászólni meg végképp nem fogok tudni? – fut át az agyamon a gondolat az agyamon. Habozva ugyan, de beleegyezem.”
Szóval mégis odaül hozzájuk, és nem igazolódik be a gyanúja. Sokan bemutatkoznak neki, akiket még én sem jegyeztem meg, így jogos, hogy Cat sem. Ebéd után felmennek Elliott szobájába, ahol érdektelen dolgokról beszélgetnek, a jegyeikről, majd amint a lány kilép a helyiségből, egyből Karával találja szemben magát, aki bevallja, hogy múltkor tényleg féltékeny volt Catre Elliott miatt.
„– Végül is, megtudhatom mit csináltál Elliott szobájában?
– Öhm, hát én az ágyán ültem, ő pedig odahúzta az ágy mellé a székét és odaült, és arról beszélt nekem, hogy simán lehetnék okosabb is. Ez pedig abból jött, hogy hármas vagyok a reál tárgyakból. Ezt beszéltük meg. Ennyi volt.” -> Igen kimerítő válasz :D Nem tudom, normális esetben mindenki csak annyit mondott volna: beszélgettünk. Nem hiszem, hogy akárki is ilyen alaposan leírta volna a szituációt, hogy itt ültem, ő meg ott stb. Remélem érted. Plusz, Kara nem vallaná be, hogy szerelmes Elliottba, hiszen még nem is ismeri Catet, aki jóban van az említett fiúval, szóval logikus esetben nem bízna meg benne, utána pedig még el is hívja edzeni. Irreális.
Hibák: „fél óra múlva értelmes külsővel várom az ajtó előtt” -> Milyen az az értelmes külső?
„Az asztalunknál pontosan tizenegyen ülnek, hat lány és öt fiú.” -> Ki az aki megszámolja, hogy hányan ülnek az asztalnál? De amúgy a többi fejezetben is megmutatkozik Cat számolási mániája. Akkor még illene is a szövegbe, ha ez lenne a képessége, de nem.
„válaszolok kissé megbántóan” -> helyesen megbántottan, bár ez is furcsa.
Elliott megkérdezi, hogy mi a baja a lánynak, amit nem tudtam hova tenni, hiszen előtte nem utaltál rá, hogy akármi baja is lenne.
A pszichológusnő levele Miss Pierce-hez nagyon tetszett :D Jót nevettem rajta ;)
A fejezet végén pedig megjegyzed, hogy Kara és Damian legjobb barátok, de ezt be kellene mutatni, nem leírni. Így nem hiszem el, hogy azok, mert Kara egyáltalán nem viselkedik úgy Damiannal. El kell hitetni az olvasóval, hogy az úgy van, amit írsz. Kevés, ha csak annyi áll ott, hogy legjobb barátok. Mutasd be, hogy mitől azok és elhiszem.
Következik a negyedik fejezet, amit két részre bontottál, mert egybe sok lett volna, én mégsem elemzem őket külön. Tetszett, hogy nem írtad le Cat első hetét, amit vizsgálatokkal töltött, orvostól orvosig mászkált. (Az első fejezetben is így kellett volna eljárni a szereplők ismertetésével!) leírtad, hogy milyen teszteket végeztek el rajta, ez így teljesen jó volt, de nagyon rövid. Az első hét után végre kezdődik neki a suli, ami nem is hétköznapi értelemben vett iskola, inkább oktatásnak nevezném. Nincs külön épülete, a hatalmas központ egyik folyosóján találhatóak a termek. Ismét Elliott kíséri mindenhova, unalmas párbeszédekkel gazdagítva a történetet.
Végig olyan érzésem volt, mintha a blog egy számítógépes játék lenne. Rikki odáig van az úgynevezett visual novel játékokért, ami nagyrészt párbeszédekből áll, és van benne néhány küldetés. Inkább olvasni kell, mint játszani vele. Na, ez a történet pont olyan. A szereplők folyton utasítgatják Catet, küldözgetik ide-oda. „Most pedig siess az ebédlőbe, mert itt az ebédidő.” vagy „De most menned kéne. Nem lenne jó, ha még többet késnél az első napon.” Élénk a fantáziám, így elképzeltem, amint megjelenik a főszereplő feje fölött az új „küldetés”: Menj az ebédlőbe, és ismerkedj! :D
Nagy megszállottja vagyok a „mászkálós”, ügyességi játékoknak, így a Harry Potternek is :D Az utolsó mondat, amit Elliott mondott engem arra emlékeztet, amikor rossz irányba megyek Harryvel, és rám szólnak: „Nem kéne bájitaltanra menned? Piton professzor már vár.” Valami ilyesmi. :D Cat anélkül nem tudja, hogy mit csináljon? Mindent a szájába kell rágni. Miután Elliott elküldi órára, Kara a lelkére köti, hogy hazudja azt, elromlott a lift, amiatt késtek. Ennek ellenére néhány perccel később Cat leblokkol, és nem tudja, hogy mit mondjon a tanárnak... Komolyan? Ennyire sötét a csaj? De azt azért megszámolja, hogy tizenkét pad van a teremben :D Fontos adat. Ha ez még nem lenne elég, logikai hiba is van benne. Először a tanár azt sem tudja, hogy az új diák kicsoda, pedig már értesülnie kellett volna róla, továbbá a lánytól kéri el a kartonját, ami természetesen Catnél van. Nem értek hozzá annyira, de azt még én is tudom, hogy ezeket a pszichológiai kartonokat normális esetben nem adják oda a „betegnek”, hanem elteszik egy gondosan lezárt fiókba, mert nem publikus. A lány helyett a tanárnak kellett volna megkapnia!
Viszont, Cat képességének a bemutatása (fokozott koncentráció) nagyon jó lett, tetszett, bár nem tudom, hogy ez miért hasznosabb, mint a többieké. Szerintem semmi értelme a képességének, ahogy ő is fogalmazott már többször is, ezzel szemben remekül leírtad! Úgy gondolom, hogy Damian és Kara képességei nem a legjobb emberhez kerültek, konkrétan felcserélődtek. Damian felfokozott érzelmei egy lányhoz illenének, míg Kara fájdalomtűrése inkább fiúhoz! Damian roppantul idegesítő a folytonos nevetési kényszerével, ami annyira hihető, mint egy „Magyarország jobban teljesít!” szövegű plakát. Miután a fiú a nagy hahotázástól nem tudja elmondani, hogy mi is volt a hatalmas poén tárgya, bejön a tanár, elkezdődik az óra és kapunk egy ígéretet, miszerint szünetben majd elmondja. Alig várom. Kicsöngetnek, és végre megtudhatjuk.
„– Tehát, mielőtt mélyen tisztelt Ariel Sheila félbe merészelt szakítani engem, azt akartam elmesélni, hogy Kara és én a falnak támaszkodva álltunk, Kara pedig lehülyézte az egyik professzort, aki pont akkor jött a folyosón és meghallotta. Csak éppen nem Karát szidta le, hanem az egyik tizedikes lányt, mert azt hitte ő volt – mesélés közben elneveti magát.” Ugye, milyen vicces? Az angoloknak biztosan.
Ezek után megbizonyosodhatunk róla, hogy Cat tényleg nincs agyilag a helyzet magaslatán:
„Abban a pillanatban észreveszem Kara mögötti falnak támaszkodó Elliottot. Egyedül áll és egy könyvet tanulmányoz. Valami furcsát látok rajta. Nem tudom mi az, de valami más, valami nem olyan rajta, mint szokott lenni. Pár percig elnézek Kara válla fölött, és őt bámulom. Próbálok rájönni, hogy most mitől más, és végül leesik: egy fekete keretes szemüveget visel.” -.- Komolyan? Ennyi ideig tartott? Hm, valami rohadtul más rajta... nem is tudom... talán az a hatalmas nagy szemüveg a fején, ami eddig nem volt ott?
Várjunk, lesz ez ennél jobb is.
„– Mit olvasol? – érdeklődöm, miközben nekitámaszkodom a falnak Elliott mellé.
– Le dictionnaire francais – válaszol én pedig értetlenül meredek rá.
– Francia szótár – hangos röhögésben tör ki. És tényleg - esik le.
– Mégis, hogy lehet ezt az alapvető dolgot nem tudni? – szidom le magam fejben.
– Te nem tanulsz franciául? – Elliott szakítja félbe gondolatban történő önbíráskodásomat a kérdésével.
– De igen, csak nem jutott eszembe! – védem magam, és a hatás kedvéért dobbantok is egyet.” -> Ebben a pár sorban rengeteg a hiba, kezdve azzal, hogy: „És tényleg – esik le.” Mi esik le és honnan? Rengeteg blogban látom ezt a kifejezést, mert így beszélünk, ez a szleng, de ne írjuk le, kérlek! Rettentő rosszul hangzik. „És”-sel nem kezdünk mondatot. Cat tanul franciául, de hirtelen nem jutott eszébe? Mi? Az hogy tanulja a nyelvet, vagy nem tudta lefordítani a mondatot? Ami a legviccesebb, hogy még ebben a fejezetben megjegyzi: „a francia a kedvenc tantárgyam, ez az, amiből a másik suliban is dicséretes ötös voltam” Ugye nem kell magyaráznom, hol a baki?
Megjegyzem, hogy a nagymamám még a rendszerváltás előtt oroszt tanított hosszú évekig. Most már lassan harminc éve annak, de még mindig tökéletesen beszéli a nyelvet. Ennyit a felejtésről.
Ezután a kis beszélgetés után Elliott témát is vált, talán rájön, hogy a lánynak túlságosan magasröptű a gondolkodása, amit ő már nem tud követni, így elmennek egy automatához, ami előtt hatalmas sor kígyózik. (Az az egyetlen kajaautomata az egész épületben?) Miután egyből a sor elejére engedik őket, mert Elliott akkora ász, hogy ha kell még a tengerek is arrébb húzódnak az útjából, Cat felméri a választékot:
„Végignézem a kínálatot és megakad a szemem egy rántott húsos, salátás szendvicsen.
– Ezt kérem! – mutatok az üvegen keresztül a szendvicsre.” Mint egy óvodás :D „Eszt kéjem!” Ennyire bonyolult kimondani a nevét az ételnek? Akkor megérteném, ha kínai étteremben kéne rendelnie xD
Miután nekiláttak a kaja gusztustalan módon való elfogyasztásának (Elliott leeszi magát és a padlót), odamennek hozzájuk a fiú barátai, és elhívják őket a városba. Cat erre rábólint, ami azért lesz érdekes, mert utána meg visszakozik, mondván: túl sok neki a tömeg, nem szokott ahhoz hozzá, hogy barátai legyenek. Kérdem én: akkor miért fogadja el a meghívást? Inkább örüljön neki! Ha így folytatja, nem is lesznek. Az egyik lányt megkérdezi, hogy kit hogyan is hívnak, mire a másik felsorolja a neveket: „A lány aki beszélt, ugye most középen ül, Nicole, tőle jobbra a szőke, vasalt hajú Nadia és a balra lévő lány Cynthia.” Annyira jó, hogy az olvasó már megint nem tud eligazodni közöttük. Cat érti, aminek örülünk, csak mi nem értjük, mert nem vagyunk ott! Rossz a magyarázat, csak neveket kapunk, de azt irdatlan mennyiségben. Kevesebb szereplővel kellene dolgoznod.
Szünet után visszatérnek a terembe, ahol elkezdődik az irodalom óra, az olvasó pedig meg is tudhatja, mi is az az irodalom: „Irodalom óra. Az óra amin megismerhetjük a múltban élő emberek által alkotott regényeket, verseket.” Irodalomból elemeznek, ami nem tartozik Cat erősségei közé, így Elliottal egy nagyon frappáns, ám erőltetett puskázási műveletet hajtanak végre... Óra után a többiek lemennek a városba, amire előzőleg a lány is igent mondott, de most hirtelen nem ér rá, közben olyan bensőséges dolgokat oszt meg Damiannal, amit az ember minimum egy hónapos (de inkább kettő) ismeretség után mond... „Neked van egy húgod, akivel tudtál beszélni, akkor is, ha barátaid nem is voltak. Nekem még ennyi sem jutott. Nekem még a szüleim sem voltak ott, hogy segítsenek. Anyu csakis a karrierjével volt elfoglalva, apu meg... ő azért fordított rám némi időt, de ez sem volt valami sok. Mióta anyuval külön mentek, még ennyit sem, ugyanis csak kéthetente találkozunk. Igazából még barátaim sem voltak, nem tudom, milyen az, mikor valaki csak úgy odamegy hozzád beszélgetni, vagy tanácsot kérni. Ez nekem furcsa és félek. Félek az ismeretlentől.” Túlságosan kitárulkozik a fiúnak, amit én nem gondolok valósághűnek.
Bánata elsírása után elszalad, aztán meglátja, amint Elliott az egyik lánnyal teszi féltékennyé a másikat, igen gagyi módon, amit én nem tudok hova tenni. Itt van egy durva szóismétlés: „Én nem ezt az Elliottot ismertem. Valójában nem is ismerem Elliottot. Egy hete ismertem meg, és azt hittem ismerem. Pedig nem.”
A francia órát kivételesen élveztem. Dolgozatot írnak, ami tökéletesen, érthetően van átadva, szinte én is ott ültem a főszereplő mellett! Mivel tudjuk, hogy Cat dicséretes ötös franciából, nem lepődünk meg, hogy ő lesz a leghamarabb kész. Igazán jók a tanárok bemutatása, jellegzetesek, fantasztikusan megragadtad a karakterüket, mind Hudsonnál, mind Dr. Winclernél! Köszönöm, végre egy olyan írás, ahol tanulnak és leckét is írnak! :) Tetszik, hogy Cat be akarja pótolni a hiányosságait.
Hibák: „intelligencia-szint” -> nem kell kötőjel, egybe írjuk.
Pink nadrág helyett inkább rózsaszín :)
A szereplők ne „durcizzanak”!
„Kizárólag a tevékenységre koncentrálunk.” -> Az evésre koncentráljanak, ne a tevékenységre. Csak egyszerűen!
„lényegre tör”-> tér.
Az ötödik fejezet elejét nem tudtam hova rakni. Álmában a lány összeverekszik a gonosz énjével, legalábbis én így értelmeztem :D Valószínű, hogy a későbbiekben ez meg lesz magyarázva. A kérdése meg kinek szól? -> „Miért teszed ezt velem?” Egyedül van a sötét szobában... Felriad, és ki akar menni futni, mikor rájön, hogy engedély nélkül nem hagyhatja el az épületet. Ám hirtelen beugrik neki, hogy ott van edzőterem is. (Mintha nem járt volna már ott legalább egyszer.) Így lemegy az edzőterembe, ahol Karával találkozik össze. Addig futnak, amíg be nem csöngetnek, így Cat egész nap az izzadt ruhájában van (fúj). Megtudhatjuk, hogy Damian művész, verseket ír és egy rövid ideig még focizott is. Töri órán a lány megint elbambul, belefeledkezik egy papírgalacsinba, így nem hallja, hogy a tanár szól hozzá. Komikus szituáció lehetne, ha nem lenne ennyire erőltetett. Kerestem neked egy valóban vicces jelenetet az Édes élet című blogból:
„– Feleljünk! – kezdte el a tanár az óráját köszönés nélkül. – Demeter! Jöjjön!
Remegő lábakkal sétáltam a tanár elé.
Ez tényleg nem az én napom...
– Kezdjük egy egyszerűvel – kezdett bele. – Melyik Magyarország északi szomszédja?
Nagy csend.
Basszus...
Komolyan nem tudom... Basszus!
Segítségkérően a hozzám legközelebb ülő emberre tekintettem, remélve, hogy ő tudja... Zsolti mélyen a szemembe nézett, és egy ország nevét tátogta.
Horvátország.
– Horvátország – mondom ki hangosan magabiztosan.
Kár volt.
Az egész osztály röhögésben tört ki, beleértve a tanárt is, aki majdnem leesett a székről emiatt.” Megmosolyogtató, nem elkapkodott, átérezhetjük a főszereplő szorult helyzetét. De azt nem tudtam megérteni, hogy Cat elbambul, a tanár megkérdezi tőle, hogy mikor volt a Függetlenségi Nyilatkozat, mire benyögi: 1920. A megszégyenülés után a matektanár kihívja őt a teremből Elliott-tal együtt, mert nem tudott öt percet várni a kicsöngetésig, majd közli velük, hogy ezentúl a fiú fogja őt korrepetálni. (Hajjaj.)
A Thomasos részt abszolút nem értettem :D Azért kell eltávolítani a fiút a két fiatal közeléből, hogy kettesben lehessenek? Mert ha ez a szitu, akkor eléggé feltűnően csinálták! Diszkréten kellett volna kezelni, ezt az ügyet. Amúgy meg, ez is felesleges szerintem. Tesi előtt bemegy a wc-be, ahol ismét belebámul a saját tükörképébe, majd a hatodik fejezetben rosszul lesz, úgy kell visszacipelni az orvoshoz.
Hibák: „joga matrac” -> jógamatrac
„Nekem zavarja a fülem.” -> bántja.
Szóval a következő fejezetben az orvosnál van, aki először lányos zavarában nem tudja eldönteni, hogy tegezze-e, vagy magázza. „Magas a pulzusod, valószínűleg ezért szédültél meg. Ha megnyugszol enyhülni fog a fejfájás is.” Következő mondat: „Most pedig menjen vissza a szobájába és nyugodjon meg! Írok egy igazolást önnek.”
Az ismeretlen fiú, aki elvitte az orvoshoz, felkíséri a szobájába, majd ott elkezdenek hülyéskedni, párnákat hajigálni. Cat valószínűleg elfelejtette időközben, hogy ő rosszul van és pihennie kéne. Aztán a lány elmeséli a fiúnak (akiről kiderül, hogy Ericnek hívják) a történteket, mire az csak ennyit válaszol: „Hű.” Cat felkel az ágyból, a fürdőbe megy, Eric is vele tart. A következő mondatot nem tudom hova tenni: „Hé, figyelj én nem úgy gondoltam, vagyis...” Mit nem úgy gondolt? Azt, hogy hű?
Na, itt is van egy érdekes dolog: „Nagy sóhaj keretében támaszkodok a mosdóra, Eric ekkor lép be. Megtörlöm az arcom és Eric szemébe nézek. – Hagyjuk. – Arcomra mosolyt erőltetek, majd egy könyvet felkapva visszadőlök az ágyamra.” -> Mi? A fürdőben van az ágy? o.O Kimaradt egy momentum, ami ebben az esetben lényeges, hiszen anélkül eléggé érdekes a helyzet.
Elérkeztünk az utolsó két fejezethez, ami őszintén szólva meglepett. Sokkal kevesebb a hiba, nincs annyi túlmagyarázás és még érdekes is. Cat felkel az éjszaka közepén, majd rájön, hogy kihagyta a vacsorát. Igaz, hogy tilos elhagyni a szobájukat takarodó után, ő ennek ellenére mégis kimegy. Bizony, az éhség nagy úr. Azt hiszi, hogy rajta kívül már senki nincs ébren az épületben, így furcsállja, hogy a lift mégis működik. Miért furcsállja? Egy olyan központról beszélünk, ahol tudósok dolgoznak a laborokban éjt nappallá téve, vizsgálják a gyerekeket. Egyáltalán nem furcsa, ha rajta kívül más is talpon van még. Én Cat helyében inkább elbújtam volna, nehogy lefüleljenek. Nem, ő utána megy a settenkedőnek, a vaksötétben. Egy másik kérdés: Miért van full sötét mindenhol? Az elején leírtad, és végig céloztál rá, hogy a falak mentén hatalmas üvegablakok húzódnak, ennél fogva nem lehet teljesen sötét, de annyira, hogy a csaj a telefonjával világítson! Ha más nem, akkor a Hold besüt az ablakokon. Vagy ha függöny van előttük, akkor meg kell említeni, hogy az összes függöny össze volt húzva, bár azt én megnézem, hogy ki készít akkora függönyt xD
Miután követte a bóklászót, kiderült, hogy Christina Pierce az. Kihallgat egy érdekes beszélgetést, miszerint az egyik érzékeny lelkületű gyereket kínozni akarják, vagy akár megölni. Cat megijed, eldobja a telefonját, persze a zaj miatt menekülnie kell. Bebújik a takarítószerekkel teli kis kamrába, ahol elalszik. Na ne o.O Tényleg elalszik? Ilyen helyzetben én még a saját ágyamba sem tudnék aludni, nemhogy a hideg padlón, Miss Pierce közelében!
A lány ezek után egy éles sikításra riad, ami a takarítónő száját hagyja el, mikor rátalál. Miért? Ilyen félelmetes a csaj? Cat bead a nőnek egy átlátszó kamu dumát, hogy ő csak egy felmosót keresett, és véletlenül bezárta magát. Látszólag a nő elhiszi, aztán persze, hogy Miss Pierce-hez viszi, aki azonnal átlát a szitán. Bár neki már egy jobb szöveggel készült, és sírást is imitál, de még így sem győzi meg a nőt. Szobafogságot kap.
Itt tart a történet. Az utolsó két fejezetben látszik, hogy rengeteget fejlődtél, csupán egy bajom van vele. Minden átvezetés nélkül kezdtél bele az akcióba. Tudom, hogy ez azért van, mert folyamatában írod a részeket, ráadásul idő közben meg is változtattad a végét, ám az egész zavaros, és az olvasó a halálunalomból belecsöppen egy akciódús cselekményfolyamba, aminek semmi előzménye nem volt.
Nagy izgalommal kezdtem a blog olvasásába, de a végére már csak fáradtságot éreztem. A párbeszédek vontatottak, mesterkéltek, egyáltalán nem viccesek. Cselekmény szinte nincs is, izzadságszagú az egész. Ha azt mondom, hogy érződik, sokat dolgoztál egy-egy fejezeten, nálad nem jó értelemben gondolom. Az volt a benyomásom, mintha egy túljátszott színházi darabot néznék, egy kisiskolás színjátszókör előadásában. Mindenki önkéntelenül nevet, ütögetik egymást, próbálnak viccesek lenni, de nem jön össze nekik. Cat buta, nem csupán a zsenik között, hanem még az én mércémmel nézve is. Túlságosan ki van hangsúlyozva Elliott okossága, nehogy valaki idő közben elfelejtse. Damiant sajnálni kéne, de inkább hat szánalmasnak.

Fogalmazás: Az utolsó két fejezet alapján azt mondom, hogy fejleszthető. Rengeteg a szóismétlés, de tényleg rengeteg. Ennyit még nem is láttam, pedig azért olvastam már jó pár blogot és könyvet. Mindig leírod, hogy ki milyen ruhában van, mit esznek éppen, hogy van berendezve az adott helyiség. Olyan információk, amik fontosak ugyan, mégis próbáljuk a szövegben elrejteni. Nem úgy, hogy erre volt az asztal, arra volt a TV (ami persze minden helyiségben megtalálható, még az edzőteremben is o.O), hanem csak szép óvatosan. „Leültem az ágyamra, és kinéztem a velem szemben lévő ablakon.” Például. Nem úgy, hogy a lány belép a szobába, aztán egyből leírod, hogy mi hol található. Így van ez a ruházattal és az étellel. Nem muszáj leírni ezeket, csak akkor ha jelentőségük van.

Helyesírás: Hatalmas nagy hibákat nem találtam benne. Elírást, mellégépelést ritkán. Amit láttam, hogy bizonytalan vagy a párbeszédeknél. Nem kell pont a mondat végére akkor, ha az a gondolatjel után folytatódik tovább -> „—Elmentem a boltba – mondta Alex.” A boltba után nem kell pont, mert a „mondta Alex” még hozzá tartozik. Viszont itt kell, sőt, a gondolatjel után nagybetűvel folytatjuk! -> „—Te most menj el innen. – Beletelt néhány percbe, mire felfogtam.” Természetesen ez két külön mondat, így kell a pont, és a nagybetű.
Örömmel tapasztaltam, hogy a számokat betűvel írtad, plusz pont! Szerintem nagyjából a vesszők is a helyükön voltak, de erre nem mernék megesküdni, mert én sem vagyok biztos magamban ezen a téren.  
A páros szerveket egyesszámban kell írni -> szeme, keze, füle stb.

Szereplők: Mindenki nagyjából ugyanolyan, kivéve Damiant, mert ő aztán nem hasonlít senkire. Kifejezetten ellenszenves volt az összes, mesterkéltek, műviek. Catről már elmondtam a véleményem: buta. Elliottot nem értem minek foglalkozik még mindig vele. Érzem, hogy sajnálni kéne, amiért ki volt rekesztve világ életében, de egyszerűen nem tudom. A képessége fura, olyan mintha percekre kikapcsolna az agya, csak egy pontot bámul semmi másra nem reagál. Azonban érződik, hogy kezd megváltozni, úgy gondolom továbbfejlődik valamilyen szinten. Sok szereplőt megemlítesz, csak tudnám, hogy miért. Apránként kell bevonni őket a történetbe, nem bedobni húszat, hogy az olvasó elmerüljön a tengerben. Még a főbbek sincsenek eléggé kidolgozva, hát még az a Nadia akit megemlítettél :D Azt sem tudom, hogy ki az. Random nevek, nem társul hozzájuk arc, kinézet.
A tanárok viszont zseniálisak lettek! Ha a többiek is így lennének megalkotva, megemelném a nem létező kalapomat. Mindnek van személyisége, szigorú, félénk stb. Jól érzékelteted ezt!

Összegzés: Nem is tudom, mit mondhatnék így a végére. Eleget pofáztam már. Javaslom, hogy ha majd teljes egészében készen lesz a történet, az elejét írd át, vezesse fel a cselekményt. Rossz az infóadagolás, óvatosan, lassan kell leírni a dolgokat, nem egyből az olvasóra zúdítani, aztán bogozza ki ha akarja. Legyél logikus, következetes, senki ne „durcizzon”, ne „essenek le” neki a dolgok. Kínosan figyelj a szóismétlésekre, de ne ess át a ló túloldalára. Például az ágyból ne legyen alvó alkalmatosság és hasonlók, mert az már nevetséges. Az alapötlet tökéletes, megéri kidolgozni. Látom, hogy fejlődsz, nem is kicsit! :)
Én erre most adok egy gyenge hármast. Nagyon sok az átírni való. Sok sikert a továbbiakban!  


2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon szépen köszönöm, a kritikát! Mosolyogva olvastam végig, és azt is köszönöm, hogy rávilágítottál ezekre a hibákra és egyáltalán foglalkoztál a történetemmel.
    Igyekszem apránként javítani a hibákon.

    Hálás köszönet,
    Nicolette.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :) Nincs mit! Semmit nem bántásból írtam, örülök, ha hasznodra fog válni :)

      Törlés