2018. június 3., vasárnap

M.G. Brown: Kavargó rózsaszirmok


Kavargó rózsaszirmok


Sziasztok! :) Ismét véleménnyel érkeztem, egy olyan könyvről, amit már majdnem fél éve megkaptam. Még januárban kezdtem bele az olvasásába, és vagy nem tudtam rávenni magam, hogy folytassam, vagy szokás szerint csúnya időhiányban szenvedtem.
Akkor olvastam egy bejegyzést az írónő blogján a recenziós példányokról. Bevallom, nekem eddig gőzöm se volt róla, hogy lehetséges ingyen könyvet kérni, egy kis véleményért cserébe, teljesen új volt a számomra. M. G. Brown, avagy Barna Hajnalka arról panaszkodott, hogy hiába küld recenziós példányt az olvasóknak, azok arra sem veszik a fáradtságot, hogy reagáljanak rá. Gyorsan kaptam a lehetőségen, írtam neki, így még aznap átküldte nekem PDF-ben a Kavargó rózsaszirmokat.
A bejegyzésem SPOILERT tartalmaz, mert máskülönben nem is tudnék róla írni.

Fülszöveg:
Mi történik velem? Feladom a legbecsesebb kincsemet azért, hogy egy rejtélyes idegen pofátlan módon belerángasson az angyalok és boszorkányok titokzatos világába. Abba a világba, amitől szülőanyám – mesterien szőtt hazugságokkal – egész életemben próbált távol tartani. Nem elég, hogy hibát hibára halmozok, felrúgva ezzel az egész korábbi életemet, még menekülnöm is kell, nem beszélve a felderítésre váró családi titkokról, melyek az életemet vagy a halálomat jelenthetik. Engem persze a szerelem sokkal jobban érdekel. De vajon ki lesz az igazi? Az, aki megszerezte a testem vagy az, aki fogva tartja a lelkem? A nevem Catherine Elwood, habár már ebben sem lehetek teljesen biztos.

Nem győzött meg, ez alapján biztosan nem olvastam volna el. Így, hogy már végeztem az egésszel, nekem sántít a fülszöveg. Nézzük meg jobban. Az angyalok és boszorkányok elcsépeltek, ahogy a vámpírok, vérfarkasok, démonok, alakváltók is. A „mesterien szőtt hazugság” kamu, hiszen a lánynak senki nem hazudott, hiába állítja folyton az ellenkezőjét. Ám mégis mi a legfontosabb? Ami még az életnél és a halálnál is lényegesebb? Mi más lenne, ha nem a szerelem. A könyv kilencven százalékát ez teszi ki, hiába érdekesebb a másik téma.
Amikor nekiálltam az olvasásnak, faltam a sorokat, valóban lekötött, érdekes volt, bírtam Catherine-t, ezért is gyűlöltem meg a végére. Ő a második olyan főszereplő, Katniss Everdeen könyves változata után, akinek a halálát kívántam.
Catherine egy nagyon okos, intelligens lány volt, aki a Szent Teréz Leánynevelő Intézetben sínylődött. Nem voltak barátai, a könyveinek élt, a tanulásnak és semmi másról nem volt hajlandó hallani, egészen addig, amíg a balsors össze nem hozta egy fiúval, Daviddel. David titokzatos, megnyerő kisugárzása felkeltette a lány érdeklődését, izgalmasnak találta, ráadásul úgy tűnt, hogy a fiúnak komoly szándékai vannak. Többször is elhívta randira, amire Catherine sorozatosan nemet mondott, de egyszer véletlenül mégis összejött a találkozó. Itt elhangzik egy olyan gondolatsor a lány szájából, amit muszáj leírnom, mert imádtam!

„– Irtózom a gyilkosságoktól meg a haláltól, a vágott virág pedig halott. Sokkal jobban szeretem, ha ott hagyják őket, ahová valók: a természetben. Igazán csak ott gyönyörűek. Meg amúgy is, ha valakinek virágot adsz, akkor azt azért teszed, mert pozitív érzelmeket táplálsz iránta. Ergo, szereted, legalábbis kedveled őt. A szeretet pedig a legélőbb dolog a világon. Maga az életerő, az élet értelme. Fejlődik, nő, áthat mindent és mindenkit. Miért prezentálná ezt az érzést valaki egy halott dologgal? Miért vennéd el valaminek az életét egy olyan érzelem kifejezésére, ami maga az élet? Én ebben sosem találtam logikát.”

Igen, szóval ő Catherine. Mérföldekkel túlszárnyalja gondolkodásban, beszédstílusban a korát, emellett határozott, mégis szerény, meghúzódó. Azt mondja meg nekem valaki, hogyan válik egy ilyen főszereplőből, akkora kurva, mint a Mount Everest?! Komolyan felidegesített. Ahogyan telt az idő, egy idióta, neveletlen, alpári, hisztis picsa lett, aki rohadtul nem hasonlít önmagára.
Davidet is utáltam, és ez a végére se változott. Ő hülyítette meg Catherine-t ennyire. A lány végre veszi a bátorságot, kiszökik Davidhez, ám elszámolja magát, késve ér vissza az intézetbe. Ennek meg is issza a levét, egy bizonyos Anna nővér nyilvánosan megszégyeníti, majd megvereti a többi tanulóval. Ez a rész mélységesen felháborított, még a talpam is ökölbe szorult az olvasása közben, minden pofont éreztem, amit a lány kapott, de nem tanult belőle, másnap ismét kilógott, hogy átmehessen Davidhez. Itt következett a másik letaglózó dolog. Lefeküdnek egymással, jobban mondva a fiú szabályosan megerőszakolja a csajt. Le van szarva, hogy jóképű, le van szarva, hogy az elején meggyőzően adta elő magát, ezt akkor sem teheti egyik lény a másikkal. (Direkt nem embert írtam.) Az is lényegtelen, hogy Catherine szűz-e még, vagy sem. (A lány azt állítja, hogy az, David meg azt, hogy nem.) Mérhetetlenül felháborított, és ezek után értetlenül álltam a további események előtt.
Catherine kifordul önmagából, kiszökik az intézetből az éjszaka közepén, hogy bulizni menjen Daviddel, ám előtte még összefekszik egy pultos fiúval, Sammel, akit csupán néhány órája ismer. Az intim együttlétre egy kocsma pultján kerül sor. Ehhez nem fűznék semmit, ha nem baj. Sam merőben más volt, mint David, és én neki szurkoltam, sőt, még mindig úgy gondolom, hogy neki kellett volna Catherine mellett kikötnie, hiába gyanakszom az eltitkolt vadász életére.
A Sammel történt szex után felbukkan David, a főszereplőnk szenved egy sort: csak nehogy rájöjjön a fiú a megcsalásra. Sajnos nem jön rá, ezért elmennek bulizni, ahol Catherine leissza magát a sárga földig, hány és bepisil. Nagyon jól szórakoztam rajta, az írónő tökéletesen át tudta adni a jelenetet, kellőképpen vicces, egyben ciki rész volt.
 A Szent Teréz egy gusztustalan hely, ezért nem is csodálkoztam, amikor Catherine másnap elmenekül onnan, és hát hova máshova menne, mint Davidhez, aki megrontotta, erőszakoskodott vele, rongyként kezelte (valószínűleg ezután is úgy fogja), megalázta. Egyszóval, tökéletes élettárs-jelölt. Én, a magam részéről inkább az intézetet választottam volna, egy ilyen alak helyett.
Amíg Davidnél lakik, rendszeresen jár vissza Samhez szexelni, közben David is folyton „kezelésbe veszi”, akár egy tárgyat. Itt kezdett elmenni a kedvem az egésztől. Sírhatnékom volt, olyan gyászosnak találtam a helyzetet, a főszereplő hozzáállásával együtt. Naponta egy-két fejezetnél többet nem is bírtam olvasni. Képtelen voltam szabadulni attól a meglátástól, hogy Catherine magának csinálta a bajt, halmozta a szart maga körül, aztán meg szenvedett a kritikán aluli sorsa miatt. A tetőpont az volt, amikor kidobta Samet, mint macskát szarni, de természetesen előtte még dugtak egyet búcsúzásképpen. Davidet választotta, mert a fiú, nem meggyőző módon, szerelmet vallott neki, ráadásul nála lakott, szóval a lánynak más lehetősége nem is lett volna.
Ezek után felgyorsultak az események, kiderült, hogy Catherine boszorkány, a fiú pedig angyal. Igen, a szünet nélkül erőszakoló pasas egy angyal, aki tulajdonképpen az emberekért van. Hiteles. Csak a miheztartás végett:

„David úgy hajolt oda hozzám, hogy szabályosan belepasszírozott az ágyba.
– Megbaszlak – suttogta bele a fülembe kéjesen.
Olyan hangosan sírtam fel, hogy szerintem az egész háztömb hallotta. Ez az egyetlen, átkozott szó, nem beszélve a tálalási módról, elég volt hozzá, hogy a világ legmegalázottabb nőjének érezzem magam. Egy olyan nőnek, akit még annyiba se néznek, hogy leköpjék.
– Kussolsz! – kurjantott, miközben felemelkedett rólam, majd visszarántott az eredeti testhelyzetembe. – Le az ágyra! – tenyerelt bele a hátamba, hogy a mellkasomat belepasszírozza a matracba.”

Ez csupán egyetlen kiragadott részlet volt, a sok hasonló jelenet közül, ahol megmutatkozik David angyali oldala. Imádni való, én is hozzá költöznék legszívesebben.
Szóval ott tartottunk, hogy kiderülnek a titkok Catherine körül, sőt, hirtelen még a vadászok is üldözni kezdik. Nem részletezem a kalandot, a lány a végén a kórházban köt ki. Kiszáll a testéből, és kívülről nézi végig, ahogy az orvosok vizsgálgatják. Ennél a résznél a hajamat téptem, szörnyen felháborított Catherine.

„– Ha elfogad egy bókot, kisasszony, maga nagyon szép – trillázta az egyik ápolószerű akárkicsoda.
Magát meg képen tudnám hányni…
Tipikus ír pasas volt, temérdek szeplővel és nagy, bamba, kék szemekkel. Eléggé vérszegénynek tűnt, ami azért mégiscsak megbotránkoztató, ha az ember kórházban dolgozik. Senki nem figyelt fel a vashiányára? Határozottan kontárok kezei közé kerültem.
– Na, lássuk, miből élünk! – lépett hozzám közelebb a másik.
Ez meg valami bevándorló izé lehetett, mert jól beszélt ugyan, de enyhén érződött az akcentusán, hogy nem az anyatejjel szívta magába a nyelvet.
(…)
A fickók nem igazán teketóriáztak. Egy az egyben kibontották rajtam azt az undorító köpenyt, hogy totál pucéran díszelegjek előttük, magatehetetlenül.
– Ideje lenne felkelni, nem gondolja, Catherine kisasszony? – beszélt hozzám az ír.
De, basszus, gondolom! Felkelek, aztán lerúgom a fejedet szexuális zaklatásért, te undorító féreg!
– Nem sokára elmúlik az altató hatása, úgyhogy rendesek leszünk, és megajándékozunk egy nagy adag fájdalomcsillapítóval. Mit szól? – pofázott hozzám a betolakodó.
Adjál anyádnak! Engem meg hagyjál lógva! Fúj, tuti kiverik rám a budiban… Blee…
Az ország-foglaló pasas valami folyadékot fecskendezett az infúzióba.
(…)
– Csinálunk egy EKG-t, oké? – kérdezte az ír hapsi.
Mi a szar aaaz?
A fickók telepakolták a végtagjaimat valamiféle tapaszokkal, amik egy furcsa géphez csatlakoztak. Elborzadva figyeltem a thrillerbe beillő jelenetet.
Hé! Pipacsfejű! Eszedbe se jusson megfogni a cicimet!... És megfogja… Hát én beszarok… Hé! Ez szexuális zaklatás, te seggarc! Hogy van pofád összefogdosni egy magatehetetlen nőt?
(…)
Amint magamhoz térek, az lesz az első dolgom, hogy beperelem ezt a kórházat, amiért megsértették a jogaimat és megaláztak női mivoltomban, miközben szexuálisan zaklattak és csöveket dugtak a vaginámba.”

Catherine-nek kicsit furcsa a gondolkodása. Az nem alázza meg, amikor David erőszakolja, és a lány sem alázza meg saját magát azzal, hogy Samhez megy oda egy ilyen szöveggel: „Dugj meg”, viszont az felháborítja, hogy a kórházi dolgozók a munkájukat végzik. Davidet nem akarta beperelni? Ja, nem, mert ő végül szerelmet vallott neki és hopp, már el is van felejtve minden!
Itt végleg elvesztettem a karakterbe vetett csekélyke hitemet, amit meg leművel az ébredés után, arra szavak sincsenek.

„– Szép jó reggelt, harapós kisasszony! – turbékolt egy női hang mellettem.
– Ki a franc maga? – morogtam morcosan, amint tudatomra ébredtem.
Kinyitottam a szemeimet, és fájdalmasan nyugtáztam magamban, hogy nem rémálmok kínoztak, valóban kórházban vagyok. Egy ötvenes évei végén járó, hájas ápolónő olyan lelkesen vigyorgott rám, mintha élete leghatalmasabb csodája lenne, hogy hozzám szólhat, és jó reggelt kívánhat nekem. Fél percig elemezgettem a lógó, hájas sonkákat, amik akkorára nőttek, hogy az asszonyságon majd’ szétcsattant a gusztustalan egyenruha. Fintorogva elhúztam az orromat, miközben szólásra nyitottam a számat.
– Maga is szexuálisan akar zaklatni? – fojtottam el egy öklendezést.
– Mit mondasz, szépségem? Kicsit már nagyot hallok – gurult oda mellém a hatszáz kilójával.
Basszus! Vajon hányadikon vagyunk? Ajánlom nekik, hogy bírja a terhelést a vasbeton gerenda!
– Előre szólok, asszonyom, hogy nem bukom a mackós-típusra, a csajokra pedig még úgy sem!
– Hoztam neked finom hamikát!
Lerakott elém egy tányért, amibe undorító dolgok voltak belepakolva. Olyan volt az egész, mint a híg fos egy kis körítéssel. Ebben a pillanatban visszasírtam a Szent Terézes kosztot.
– Esélytelen, hogy én megegyem ezt a moslékot!
(…)
– Szétütöm a fejed, köcsög! – fenyegettem meg a nővért. – Úgy merd a számba nyomni ezt a ganét, hogy megcsaplak!
– Catherine! – ingatta a fejét tehén asszonyság. – Eszegessünk, oké?
– Biztos, hogy nem! – álltam ellen. – Maga talán megenné? – csattantam fel. – Uh… – mértem végig a hájas alkart, ami felém meredve tartotta a kanalat. – Hülye kérdés volt. Én kérek elnézést!
(…)
– Magának van hivatástudata?
– Ha nem lenne, már megőrültem volna – mondta jelentőségteljesen.
– Akkor hozzon nekem hamburgert! De marhát! – emeltem a képébe a mutatóujjamat.
– Ez nem így működik, lelkem. Az étrendet a doktor úr szabja meg.
– Szarok arra a seggfejre! – törtem ki. – Egye meg ő ezt a csatornából kimert moslékot! Ha nem hoz nekem hamburgert, a maga lelkén fog száradni, ha éhen halok!
– Azt úgysem hagynánk.
– Cselekvőképes, felnőtt ember vagyok! Nem kényszeríthetnek rám semmiféle kezelést! – közöltem öntudatosan. – Hozzon nekem hamburgert!”

Jól hallottuk, ő egy cselekvőképes, felnőtt ember. Az eddigi, közel kétszázötven oldalon nem ezt mutatta. Hogy jön ahhoz, hogy egy nővérrel így beszéljen, aki csak jót akar neki? Leírhatatlanul felháborított ez a minősíthetetlen stílus. Érdekes, akkor nem volt ekkora a pofája, amikor Daviddel szemben kellett volna kiállnia.
Miután elzavarta a nővért, megjelent nála egy nyomozó, akit szintén el akart küldeni a picsába, ám amikor látta, hogy a férfi nem tágít, undorító hazugsággal etette.

„– Elég! – csattantam fel. – David egy ujjal sem ért hozzám, soha! A sérülést én okoztam magamnak, véletlenül! És ne beszéljen múlt időben! Még mindig a párom!
– A szülei szerint rendszeres nemi erőszakot is elkövetett önön a párja – gúnyosan ejtette ki a „párja” szót. Az arcomat fürkészte. Nyilván arra volt kíváncsi, hogy hogyan reagál a tudatalattim a szavaira. Elcseszte…
– A szüleimre ráférne, ha egymáson követnének el néha némi erőszakot, uram – vetettem oda majd lehunytam a szemeimet.
– Kisasszony, az édesapja határozottan állította, hogy az a férfi megbecstelenítette és fogságban tartotta hónapokig.
Olyan indulat lett úrrá rajtam, hogy azon sem lettem volna meglepődve, ha felrobbantom a kórtermet magam körül. Kattant az agyam, és már nem volt visszaút.
– Warwick nyomozó! Valamit el kell mondanom önnek!
– Hallgatom!
– Az apám… – egy pillanatig haboztam.
– Igen, hölgyem?
– Az apám pedofil.
Próbáltam olyan meggyőzően hazudni, amennyire csak tellett tőlem. (…) Holott, valóban sosem nyúlt hozzám egy ujjal sem.
(…)
– Nyúlkált a bugyimba. És a pólóm alá… Magának akar. Csak magának, hogy folytathassa a perverzióját. Ezért szöktem el. Félek tőle, uram. (…) Van fogalma róla, milyen érzés az, amikor éjszakánként rettegve hunyja le a szemeit? Simogatott ott. Nem tudhattam, melyik este oson be a szobámba… Puszilgatta a cicimet. Azt mondta, azért, mert szeret, és azt akarja, hogy jót érezzek – csuklott el a hangom, persze direkt. – És azt is mondta, hogy ez a mi titkunk, és nem mondjuk el senkinek. Évekbe került, mire rájöttem, hogy ez nem normális. Szeretné tudni, hogy miket csinált még velem ezek után, vagy beéri ennyivel is?”

Szerintem pedig, te vagy a nem normális, anyukám! Ez nem játék. A Catherine által kitalált vaskos hazugság valakinek a valósága. Ilyen váddal nem dobálózik az ember, akármennyire utálja az apját. Nem, ez elfogadhatatlan! Na, és a gondolatai…

Hogy lehetek ilyen bolond? Egek! Haha…
– Ha igaz, amit mond…
– Maga a nyomozó, derítse ki! Ja, és mivel nem kaptam tájékoztatást a jogaimról, gondolom, ez nem egy hivatalos kihallgatás.
Bumm! Még összekaszabolva és fájdalomcsillapítókkal telepumpálva is kemény vagyok.”

Csillag, te soha nem voltál kemény, csak egy hisztis picsa, akinek a Szent Terézben lenne a helye. Nem hiába küldtek oda a szüleid. Ez a hazugság pedig túlmutat a „bolondság” kategórián. Ez már patkányság.

„Pedofilia… Istenem, mekkora marha vagyok… Muhahaha!”

Remélem, büszke vagy magadra. Muhahaha… -.- Hol van David varázslatos kardja, hogy leszúrjam? Ezúttal végérvényesen!
Ha már az angyal barátunknál tartunk… David beállít hozzá az éjszaka közepén, és közli vele, hogy el kell mennie, magára hagyja. Catherine olyan hisztit levág emiatt, hogy azt hittem, eret vágok. Könyörög neki, siránkozik, szerelmet vall, de hála istennek Davidet nem hatja meg a cirkusz, elbúcsúzik tőle. A két kezem összetettem, hogy ez is megtörtént!
Amint kiszabadul a kórházból, a szülei hazaviszik. Megismerhetjük az apját, aki veri a családját (mellette viszont bigottan vallásos), és az anyját, aki tűri ezt. Talán az anyját bírtam egyedül az egész történetben, amikor meg megmutatja, milyen egy határozott, erős nő, örült a szívem. Kiállt a lánya mellett. (Mellesleg megjegyzem: Catherine nem érdemelte meg, hogy megvédje, mert előtte vele is kifogásolhatóan beszélt.)

„– Állítsd le magad! – emelte meg a kezét anyu, hogy fenyegetően mutasson Alfredre.
– Fogd be a pofád! – förmedt rá anyura, miközben kirángatta a nadrágjából a szíját. – Majd én tiszteletre nevelem a fattyadat, ha te már képtelen voltál rá!
– Ha hozzá mersz érni a lányomhoz, megöllek! – lépett egyet anyu, egyértelműen közém és a félelmetesen vicsorgó Alfred közé ékelve magát.
– Azt mondtam – kapta el anyu arcát – hogy befogod a pofádat! – parancsolt rá, majd akkorát lökött anyun, hogy az elterült az ágyon. – Hasra! – hajtotta kettőbe a szíjat, hogy félelmetesen megrángassa azt előttem.
– Takarodj a lányom szobájából! – ugrott talpra anyu, és teljesen behúzódott elém.
Akkora pofon csattant az arcán, hogy szerintem még a szomszédok is hallották.
(…)
Anyu nem sírt, és nem könyörgött. Mondhatni, méltósággal tűrte az újra és újra lecsapó Alfred minden ütését.
(…)
– Kifelé! – rántotta meg a kezemet sürgetően anyu. Olyan lendülettel fordult le rólam, mintha éppenséggel nem megverték, hanem megmasszírozták volna. Jelét sem mutatta megtörtségnek sem lelkileg, sem fizikailag. – Gyerünk már! – hajította oda a felszólítást, miközben az összegörnyedő Alfred mellett termett, és akkorát rúgott az ágyékába, hogy tátva maradt a szám.
– Megmondtam – csavarta ki Alfred kezéből a nadrágszíjat – hogy egy ujjal érj a lányomhoz, és megöllek, te féreg!
Istenem, tényleg megöli…
Nem is az, hogy a szíjjal, egyenesen a csat részével ütlegelte Alfredet, de olyan eleganciával és profizmussal, hogy azt hittem, a pofám leszakad.”

Igen, ő Anya!
Catherine a verést követően megszökik otthonról, és elhatározza, hogy elmegy valahogy a nagyanyjához, akiről pontosan nem is tudja, hol lakik, csupán halvány támpontjai vannak, ezért random embereket szólít le az utcán.

„Szabályosan letámadtam egy ázsiai picsát, akinek egy szavát sem értettem ugyan, de úgy tettem, „mintha”, ő pedig készséggel meg is nézte nekem a telefonján, hogy hogyan tudom elérni a következő úti célomat. A furcsán csivitelő, vékonyka kis csaj nagyot nőtt a szememben a segítőkészségével. Máris nem utáltam annyira, amiért rátelepedett a nyakunkra ahelyett, hogy otthon próbált volna boldogulni.”

Nem tudtam eldönteni, hogy itt sírjak, vagy nevessek. Kicsit se rasszista.
Pörgessük fel az eseményeket, mert soha nem érünk a végére, ahogy Catherine sem a nagyanyjához. Kínzóan lassan talál el a faluba, végigagonizálja az utat, amikor pedig nagy nehezen eléri az úti célját, találkozik egy fiúval, jobban mondva a csávó nekimegy, amíg a lány az utcán ücsörögve kesereg.
Catherine, az újonnan felvett szokásához híven, azonnal rágerjed az ismeretlenre, mert annak van pöcse. Aki egy kicsit is jól néz ki a környezetében, arra csimpaszkodik. Később a nagyitól megtudjuk, hogy a fiút Danielnek hívják. Úgy tűnik, Catherine-t kísértik a klisés pasinevekkel megáldott adoniszok.

„Az éjsötét hercegem nem engedte, hogy visszatérjek a józanság talajára. Összemosódott a Daniel nevű pasassal, hogy egy irtózatosan szexi Adoniszt szüljön világra a képzeletem. Akármennyire ódzkodtam a fiúzás gondolatától, képtelen voltam tagadni magam előtt, hogy a lábaim közé zuhanó fickó baromi szexi volt. Bezuhanhatott volna újra, mondjuk… meztelenül…
JÉZUS MÁRIÁM! ŐRÜLT VAGYOK!

VAGY CSAK KIÉHEZETT. Ja, bocs, a nagybetű indokolatlan.
Néhány napig vendégeskedik a nagyinál, amikor kimerészkedik a házból, és mit ad Isten, Danielbe botlik. Egy darabig beszélgetnek, kiderül, hogy kiskorukban ismerték egymást, együtt nőttek fel, és a csaj már akkor is hisztis picsa volt.
Catherine még aznap áthívja magukhoz Danielt, majd nem tököl sokat, megcsókolja, miután a régen eltűnt, ám most előkerült medáljuk összekapcsolódik. A kis affért követően a nagyi kiteríti a kártyáit, bevallja, hogy ő is boszorkány, meg a lány anyja is, sőt, azt is, hogy ő vette el az erejét annak idején, ezért nem tudott addig varázsolni. Talán jobb is volt, hiszen amint kezdi a csaj visszakapni a boszorkányerőt, katasztrofálisan használja. Ez nem is lenne probléma, hiszen még kezdő, de olyan nagy mellénnyel van közben, hogy a pofám leszakadt. Folyton hangoztatja, hogy boszinak lenni menő, az ősei is menők voltak, ő is az akar lenni, csak halvány fingja sincs, mekkora hatalommal jár ez. Ha eddig nem volt hatalmas a pofája így is, ezután az, összeveszik maga körül mindenkivel, mert eltitkolták előle a múltját, a sorsát, aminek már ő is a részese. Felpofozza Danielt, aki úgy nyomul a csajra, hogy közben barátnője van. Catherine emiatt kicsit felháborodik, ám aztán meggondolja magát, mondván: nem ő a megcsalt fél.
Végül is nem csodálkozom annyira ezen a hozzáálláson, hiszen az előző pasiját is szarrá csalta. Hadd ne fejtsem ki a véleményemet erről. No, mindegy. Kiderül, hogy Catherine körül majdnem mindenki boszorkány, Daniel lazán félredobja a barátnőjét, és minden happy.
A befejezéssel szintén nem voltam megelégedve, mert konkrétan le sincs zárva rendesen ez a kötet. Oké, hogy ez a borzalom több részes, de az nem jó, hogy csak úgy végeszakad, lóg a levegőben az egész.

„– Semmi olyat nem fogok tenni, amire gondolsz – pöckölte meg az orromat.
Álszent. Tuti biztos voltam benne, hogy legszívesebben maga alá gyűrt volna. Vagy ha nem, akkor nagy bajban voltam.
– Akkor se tennéd meg, ha nem lenne rajtam a törölköző?
 Akkor se tenném meg, ha szétvetett lábakkal fetrengenél az ágyamban. Akár ki is próbálhatod! – vigyorgott a képembe, és sajnos úgy tűnt, hogy komolyan meg van győződve arról, hogy ellent tudna állni nekem.
Ez de gáz! Nem gerjed rám… Uh…
– Nem vagyok az eseted, igaz? – biggyesztettem le szomorkásan az alsó ajkamat.
– Nem, tényleg nem – rázta meg a fejét. – Csak úgy poénból dobtam ki miattad a csajomat.
– Ezer oka lehetett – vontam vállat duzzogva.
– De csak egy volt – mutatott rám jelentőségteljesen.
Oké, ez fura. Davidnek és Samnek bejöttem, ezt pedig hamar ki is nyilatkoztatták. Daniel viszont… hát… nem úgy tűnik, mintha komolyabban megmozgatnám a fantáziáját…
– Tudod – kezdtem – nem vagyok szégyenlős.
– Én sem – vonta meg a vállát derűsen.
Miért is lennél? Egy Adonisz vagy…
– Nagyon nem vagyok szégyenlős.
– Az jó, mert én sem vagyok az – mosolygott rám dús ajkaival.
Na, jó! Lássuk a medvét!
Leengedtem magamról a nedves törölközőt, és hagytam, hogy megpihenjen a derekamnál. Az, hogy honnan szereztem önbizalmat ehhez a mozdulathoz, rejtély, de megtettem. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit fog csinálni. Ha valóban kibírja, akkor tényleg kislánynak tart, vagy csak egyszerűen nem jövök be neki.
– Hát… – kezdte, miközben végignézett rajtam, pont úgy, ahogy egy férfi megnéz egy számára izgató nőt. Csak arra tudtam gondolni, hogy nem mutathatom ki neki, hogy mennyire zavarban vagyok.
– Hm? – pislogtam rá, magabiztosságot mímelve.
– Tényleg nem vagy szégyenlős. Mondjuk – járatta rajtam végig a szemeit ismételten – nincs is okod szégyenlősködni. A francba! – nyögött fel. – De jó vagy, cica… De, akkor sem! – ragadta meg a derekamat, és egy gyöngéd csókkal kényeztette az ajkaimat.
Mi van? Ennyi? Le se tepersz?
– Én nem értelek – húzódtam el tőle zavartan. – Pucér vagyok.
– Látom – vigyorodott el.
– Kövér vagyok, vagy mi?
– Kövér? – horkant fel úgy, mintha a legnagyobb butaság hagyta volna el a számat. – Inkább girhesnek mondanálak.
– Akkor ez a baj? Túl vékony vagyok? Aj, kicsi a mellem, igaz?
(…)
– Miért nem kezdesz ki velem? – húztam el tőle a fejemet, hogy a szemébe nézhessek.
– Nincs rá okom – simította a fülem mögé a hajamat. – Ha csak le akarnálak fektetni, már korábban megtehettem volna.
– Az igen! Ezt mégis miből gondolod?
– Hát… – mutatott végig rajtam. – Nem hiszem, hogy nagy lenne az ellenállás.
– Nem, tényleg nem – szaladt ki a számon.”

Ebből, úgy érzem, ennyi is elég volt. Catherine feltette a pontot az i-re, konkrétan felkínálkozott Danielnek, akit jóformán alig ismer. Most egyébként a fiúra fel kéne nézni, hogy nem döntötte meg a lányt, vagy mi? Az egész jelenet abszurd, meg Catherine kifakadása is, mert valaki nem volt hajlandó azonnal megdugni, mint Sam vagy David. Lehetne ennél szánalmasabb? A végén meg be is vallja: hát igen, nem ellenkezne, simán odadobná magát a fickónak. Daniel helyében, én ennél a pontnál döntöttem volna úgy, hogy hagyom a francba a lányt, mert egyértelműen akárkivel könnyen elmenne, aki egy kicsit jobban néz ki, vagy mond neki néhány szép szót.
Komoly lelkierő kellett ahhoz, hogy befejezzem a könyvet. Az a legszomorúbb az egészben, hogy a fogalmazása nagyon jó, majdnem kifogástalan. Még ha leszámítjuk magát az angyalos-boszorkányos témát, amit már rengetegen feldolgoztak előtte, számtalan különböző formában, akkor is lehetett volna élvezetes a történet. Egyes egyedül Catherine Elwood szerénytelen személye rontja el. Ennyire tenyérbemászó karakterrel még nem találkoztam. A külső alapján ítél; aki már kövér, az neki nem szimpatikus, aki ázsiai Írországban, az már ingyenélő… Fúj! Hatalmas a pofája a semmire, mindenkivel összeveszik, mindenkit megbánt, az összes tűrhető kinézetű pasira gerjed és mesterien ért a látványos szenvedéshez. Hangoztatja, hogy az egész élete hazugság, holott ez nem teljesen igaz, senki nem hazudott neki, csupán meg akarták védeni attól a világtól, amibe beleszületett.
Eddig egyetlen szót nem ejtettem a személyes gondolatairól, pedig azok irritáltak a legjobban. Komolyan eltöprengtem azon, hogy van-e ember, aki így agyal magában. Megjátszott, művi az egész, ezekkel a közbeszúrt „Juuuuj!”, „Blee…”, „Brr…” megnyilvánulásokkal. Erőltetett. Amennyire kedveltem az elején, mert komolyan tettszett a könyv, annyira gyűlöltem meg a végére az egészet. Például Danielről nem is tudunk jóformán semmit, csak annyit, hogy állítólag jól néz ki, együtt nőttek fel, valamiért kapcsolódnak egymáshoz, ezért el kell hinni, hogy meg van írva a kapcsolatuk, ami nem igazi kapcsolat, semmi szikra nincs köztük. Karakter szempontjából David és Sam élőbbek voltak, mint ez a műmájer Daniel.
A címe viszont roppantul tetszik, nagyon találó. Két fontos eseményt is szimbolizál, ugyanis amikor kidobta Samet, kapott a fiútól egy cserepes virágot (ha már neki nem jó a vágott növény), amit a földhöz csapott hálából, utána pedig az ereje első megnyilvánulása volt a rózsaszirom. Tökéletes cím választás! 
Maga a történet egy jó példa arra, hogy milyen emberek ne legyünk. Senki ne legyen olyan, mint Catherine Elwood!
Köszönöm, ha elolvastátok ezt a hosszú véleményt, a tietek is szívesen fogadom!
Puszi: Anett

2018. május 27., vasárnap

Alternatív érettségi - Rikki

Sziasztok!


Nagyon rég nem jelentkeztem bejegyzéssel, ezért az áttörést ezzel a szórakoztató kis kihívással szeretném elérni. A kihívóm Anett, aki bloggertársam és egyben a legjobb barátnőm is. Jobban belegondolva 3 éve, egy blogger kihívással kezdődött minden, ahol egymás írásait véleményezve barátkoztunk össze. Még a mai napig hálás vagyok a rengeteg önzetlen segítségéért és az őszinte véleményéért. Remélem nem kell bemutatnom az aktuálisan futó, szerintem nagyon szórakoztató romantikus történetét, a Gyűlöllek szeretniket. Nagyon ajánlom annak aki bírja a humort, a kendőzetlen őszinteséget és a káromkodást. Szóval bátran lesetek be hozzá!

Ennek az alternatív érettséginek három tárgya van: random tények, emlékek és fantázia. Ezeknek a "tételeit" Ágoston oldalán megtalálható kérdésekből raktam össze, illetve itt található a részletes szabályzat is. Minden témához a 10 legszimpatikusabb kérdést tettem be. Úgy, hogy kezdjünk is neki!

Random tények:



1. Mi a legfurcsább visszatérő álmod?

Régen sokszor álmodtam azt, hogy a rokonaimmal elmentünk szánkózni, aztán a szánkóról mindenki egyszer csak köddé vált. Egyedül maradtam a végtelennek tűnő havas domboldalon, miközben a távolból a nevemen szólongattak. Amikor pedig a hang irányába mentem, elém ugrott egy hatalmas nagy oroszlán és széttépett. 
Igen, azt hiszem ez tényleg nagyon fura álom. 
Most már csak azt álmodom, hogy folyton dolgozom.

2. Tejre a müzli, vagy müzlire a tej?
Müzlire a tej, mert mindig csak annyi tejet öntök, hogy az ellepje a müzlit. Ez olyan, mint a húsleves kérdés. Nem bírom végignézni, ha valaki előbb szedi ki a levet és utána tesz bele tésztát. Az olyan...fura.

3. Van olyan dolog, amitől félsz, de mások számára ez a félelem érthetetlen?
Talán én vagyok az egyetlen, aki nagyon fél az űrlényektől. Rendesen rémálmaim szoktak lenni az inváziójukról, amiből úgy riadok fel, hogy halálfélelmem van. Szörnyű érzés! Bár szerintem ez egy gyerekkori emlékre vezethető vissza, amikor is kiskoromban véletlenül láttam a Nyolcadik utas a halál egyik véres jelenetét, majd rá pár évre egy X-akták részt.

4. Van olyan videó, ami minden alkalommal megnevettet? Melyik az?
Ó, hogyne! Pár hete láttam először az I'm gonna prank my Dad videót, és már annyiszor láttam, hogy egyből röhögni kezdek, ha már csak a kisfiú hangját meghallom a videó elején.


5. Mi a legjobb és legrosszabb tulajdonságod?
Szerintem az a legjobb tulajdonságom, hogy mindenkivel kedves vagyok és segítőkész, a legrosszabb pedig a lustaságom vagy inkább motiválatlanságom. Már egy éve azzal küzdök, hogy kéne mozognom, sportolnom valamit, de az elhatározás maximum egy-két hétig tart. Ugyan ilyen hadilábon állok az írással is.


6. Ki a példaképed, és miért? Ha bárkit választhatnál, akivel leülhetsz ebédelni, őt választanád?
Ezt a kérdést csak azért tettem be, mert bármilyen meglepő, nekem nincs példaképem. Nincs olyan ember, akire egy picit is hasonlítani szeretnék, vagy akire felnéznék. Viszont azt tudom, hogy milyen nem akarok lenni, és milyenné nem akarok válni. Ehhez pedig rengeteg jó elrettentő példát látok nap, mint nap. 


7. Van olyan dolog az életedben, amit eddig soha nem mondtál el senkinek? (Ez egy igen/nem-jellegű kérdés, nehogy leírd magát a dolgot!)
Volt, de azóta számomra két nagyon fontos embernek már beszéltem róla. 


8. Van valami olyan szokásod, amivel véded a környezetet?
Szelektíven gyűjtöm a szemetet. Illetve nem szemetelek az utcán, a parkban és az erdőkben sem.


9. Mi a kedvenc társasjátékod?
Activity, főleg ha mellé lecsúszik pár feles. Garantált a nevetés!


10. Van olyan étel, vagy ital, ami Magyarországon nem kapható, de odavagy érte?
Van egy kedvenc csokikrémem, amit eddig csak a horvátoknál láttam. Hirtelen nem jut eszembe a neve, de vetekszik a Nutellával.

Emlékek:


1. Melyik telefonod volt veled a legtöbb ideig? Melyikhez köt a legtöbb emlék?
Az egyik kedvencem és örök szerelmem egy Sony Ericsson W595 volt. Csúsztathatós előlappal, az akkoriakhoz képest jó kamerával és ami plusznak számított, hogy walkman mobil volt. Bővíthető tárhellyel, szuper basszussal, egyszóval mindent tudott, amire nekem szükségem volt. Vele készítettem el a legtöbb régi emlékekkel kapcsolatos képeimet és videóimat. Végigkísérte az egész gimis éveimet, nyári táborozásaimat, nyaralásaimat, és fesztiválozásaimat. Szóval életem eddigi legnagyobb élményeimet vele örökíthettem meg. 


2. Kaptál már beírást az ellenőrződbe? Ha igen, miért? (Vagy miért kaptad a legtöbbet?)
Leginkább csak dicseretekért kérték el az ellenőrzőmet, mert alapjáraton a közösségi feladatokban aktív és jó magatartású kislány voltam. Viszont arra emlékszem, hogy elsős vagy másodikos lehettem, amikor azért kaptam beírást, mert a folyosó közepén lehúztam az egyik osztálytársam (fiú) nadrágját. Ennek annyi volt az előzménye, hogy direkt belesett a szoknyám alá, hogy meglássa a bugyimat, majd gúnyolódni kezdett rajtam. Erre felbuzdulva én is akartam látni az övét, amit természetesen nem hagyott, mert az már nem olyan buli. Így egy rövid kergetés után az iskola folyosóján elkaptam és lerántottam róla a nacit, hogy én is kinevethessem a kocsis bugyiját.


3.Az utóbbi években mennyi volt a leghosszabb idő, amit Facebook nélkül töltöttél, és milyen alkalomból? Mit csináltál helyette?
Azt hiszem két hét volt talán a leghosszabb az elmúlt pár hónapban. Elegem lett a sok magamutogatásból, egymás baszogatásából, ostoba kiírásokból, az önsajnáltatásból és abból, hogy kb. a wc-n ülve selfiznek az emberek. Szóval le is töröltem a telefonomról az alkalmazást, és csak annyira használom, hogy messengeren elérjem az embereket. Hogy mit csináltam helyette? Dolgoztam, a barátaimmal voltam, szántam magamra és a páromra is időt, játszottam, olvastam, filmeket és sorozatokat néztem. Tudjátok mit vettem észre? Hogy jól érzem magam és egyáltalán nem hiányzik az, hogy görgessem a hírfalat.


4. Mi volt a legértékesebb dolog, amit valaha nyertél?
Egy mesekönyv, amit tombolán nyertem egy író-blogger találkozón, és azt is csak azért mert túl sok könyv megmaradt és úgy voltak vele, hogy akkor kihúzzák a megmaradt számokat is.


5. Mi volt általánosban a kedvenc online- vagy videojátékod?
Heroes 3, Sims, Tomb Raider és az Age of Empires. Csupa retro játékok.


6. Melyik volt életed legjobb bulija, és mi tette azzá?
Amikor először kijutottam a VOLT fesztiválra és élőben láthattam az egyik kedvenc külföldi zenekaromat. Sosem éreztem olyat mint akkor. Számomra ez volt életem legnagyobb bulija.


7. Melyik tárgyat tanította a kedvenc tanárod, és mitől vált a kedvenceddé?
Biológiát és földrajzot tanított, még általánosban. Egy fiatal, szigorú de mégis laza tanárnőnk volt, de nagyon jól megtanította a tananyagot és havonta elvitt minket kirándulni. Úgy érzem miatta szerettem meg a biológiát, és ez hatással volt a későbbiekre is. A gimiben már érettségi tantárgynak vettem fel és most az egészségügyben dolgozom.


8. Mi volt a legérthetetlenebb indok, amiért véget ért egy barátságod?
A gimiben 3 évig volt egy barátnőm, akiről a végzős éveinkben kiderült, hogy csak azért barátkozott velem, mert nem talált jobbat nálam. Ehhez nem tudok mit hozzá fűzni.


9. Mi volt életed első könyve, amit elolvastál?
Ha nem veszem figyelembe a kötelező olvasmányokat, akkor az első könyv, amit magamtól olvastam el, az a Harry Potter. Ez volt a lavina, ami megindította az olvasás iránti vágyamat.


10. Mi volt a legötletesebb nicknév, vagy felhasználónév, amit megadtál?
Bevallom eddig nem volt valami kreatív ötletem, de a jelenlegi felhasználó nevem a Rikki McRaven, nagyon tetszik és szerintem jól cseng.

Fantázia:


1.Ha bármilyen frizurád lehetne, milyet választanál?
Hosszú és dús hajam lenne, és türkizkékre festetném, vagy fekete alapon türkizkék melírokat tetetnék bele. Csak azért nem ilyen a hajam, mert a főnököm nem tolerálná.


2. Mi az álommunkád, amivel negyven évig szívesen foglalkoznál?
Szívesen lennék fotós, aki sok helyre eljutna, hogy szép vagy éppen meghökkentő képeket készíthessen a világról. 


3. Ha mindenképpen népszerű lennél a jövőben, de te választhatnád meg, mivel válsz azzá, mit választanál?
Örülnék, ha egy jó hírű rendező lennék, akinek a filmjeit mindenki elismeri. Valószínűleg horror, thriller vagy dark-fantasy lenne az én műfajom.


4. Ha írtál/írnál regényt, az miről szól(na)?
Egy meglévő trilógiám van, aminek a háromnegyedét már megírtam, és már csak a végével szenvedek. A történet egy lány démonná válásáról szól, aki tulajdonképpen már születése óta az, de eddig csak emberként élte a hétköznapjait. Ez a lány képes lesz arra, hogy a sötétben bujkáló démonokat kiemelje, hogy elfoglalják az emberek birodalmát.


5. Szerinted van élet a Földön kívül? Mi történhetne, ha hirtelen felvennék velünk a kapcsolatot?
Szerintem van, és ha felvenné velünk a kapcsolatot, én biztosan szívinfarktust kapnék a félelemtől vagy hónapokig inváziókról álmodnék. Az emberiség nem tudom, hogyan reagálna rá. Biztosan lesz olyan, aki támogatná a dolgot és lesz olyan, aki meg tartana az egésztől.


6. Mi tesz egy barátságot igazzá?
Az önzetlenség, az őszinteség, a kölcsönös bizalom, az empátiára való hajlam, a másik támogatása, az együtt töltött idők öröme, az hogy bármikor számíthatok rá. Nehéz pontosan megfogalmazni, de szerintem attól lehet valaki igaz barát, hogy a számunkra elvárt dolgokat mi is biztosítani tudjuk a másik félnek.


7. Mik a feltételei egy működő fiú-lány barátságnak?
Szerintem ez csak úgy működhet, ha az illető egyáltalán nem az esetem, testvéremként szeretem, vagy meleg. Nekem volt egy fiú legjobb barátom, akivel mindent megtudtam beszélni, nem az a haveri viszony, mint más fiúknál. Ez sokáig nagyon jól működött. Csak azért szakadt meg a kapcsolat közöttünk, mert az egyetemen rossz körökbe keveredett, eléggé elzüllött, aztán már nem volt rám többet kíváncsi.


8. Szerinted működhet kapcsolat szegény és gazdag családból származó fiatalok között? Tegyük fel, hogy mindketten most végeztek az egyetemmel, és mindketten most kezdtek el dolgozni, hasonló kaliberű munkát.
Amennyiben mindkettejük egyenlőként tekint a másikra, szerintem semmi akadálya ennek. Főleg ha együtt kezdenek egy új és közös jövőt, ahol a nulláról indulnak. Illetve, ha nem hagyják azt hogy a család beleszóljon az életükbe. 


9. Ha te lennél a Facebook elnöke, mit változtatnál meg rajta?
Szívem szerint letörölném az egészet, és csak egy olyan lehetőséget hagynék rajta, ahol az ember privátban beszélhet/cseveghet/megoszthat dolgokat az ismerőseivel.


10. Hogyan változna a világ, ha kiszivárogna, hogy tíz évünk van hátra egy meteor becsapódásáig?
Biztosan sokan elkezdenének bunkereket építeni a föld alá, hogy felkészüljenek a világvégére, hátha túlélik. Akadna olyan is, aki nem foglalkozna vele egészen addig, amíg szűkösen nem közeledne azaz idő. Ezzel arányosan pedig növekedne a pánik, a bűnözés és a gyilkolás.

Azt hiszem ennyi lenne az én érettségim. A legtöbb kérdés, amúgy nagyon elgondolkodtatott, így ezt a bejegyzést órákig írtam. Bár lehet az is közrejátszott, hogy éjszakás voltam előző nap és amikor felkeltem tiszta ködös volt az agyam és egy épkézláb mondatot nem tudtam elsőre összerakni. 
Viszont a kihívás további feladata részemről itt megakad, mert nem terveztem további embereket kihívni. Úgy vagyok vele, hogy aki kedvet érez rá, az nyugodtan csinálja meg, és tegye fel a saját oldalára.

Legyen további szép napotok!

Rikki



Alternatív érettségi


Sziasztok! :) Nemrégiben kaptam egy kihívást Ágostontól (akit poénból Áginak hívok, mire megkaptam, hogy nem vagyok valami kreatív :D). Nagyon meglepődtem, mert általában ezekben nem szoktam benne lenni. Hirtelen azt se tudtam, melyik blogra írjam a kis bejegyzésemet. (Amúgy is most keltem, egy elég rossz álomból, ahol háború folyt a pénz miatt, szóval még nem vagyok teljesen képben.)
Ágoston blogját, a Felnőtt szemmelt, amennyire az időm engedi, szoktam olvasni. Igen érdekes bejegyzésekkel szórakoztatja a követőit, és legtöbbször egyetértek vele. Egy nagyon kreatív, érdekes, vicces, jó fej fiúnak ismertem meg. Érdemes követni őt! :)
Nekem is lesznek kihívottjaim, amiket majd a végén találjátok. Essünk is neki!
Ezen az "érettségin" három tárgy szerepel, amikhez húsz kérdés tartozik: random tények, emlékek, fantázia. Ezekből legalább tízet meg kell válaszolni, lehet csemegézni.

Random tények (mert ez nagyon érdekel mindenkit :D):
1. Vannak olyan szavak, amik felidegesítenek, ha meghallod őket?
Vannak! A mai szlengektől felmegy a vérnyomásom. Például a "kráss". ki tudok ezektől szaladni a világból. "Az érzés, amikor..." kezdetű megszólalásoktól is.
2. Van olyan könyv, vagy film, amit kötelezővé tennél az iskolában? Miért?
Én a Harry Potter-sorozatot tenném kötelező olvasmánnyá, de úgy hallottam, hogy az már néhány iskolában kötelező, szóval erről lecsúsztam. A Harry Potterből rengeteget lehet tanulni, mind emberileg, mind írástechnikailag. Könnyű a nyelvezete is, olvastatja magát, ráadásul viszonylag mai írás, nem úgy, mint a Kincskereső kisködmön (amit jó mélyre suvasztottam a könyvespolcon, hogy ne is lássam), vagy a Kőszívű ember fiai. Szerintem nem ilyenekkel kéne fárasztani a tanulókat.
3. Mit tudsz a legjobban főzni?
Abban a kivételes esetben, ha főzésre vetemedek, akkor általában minden sikerül, de a lecsó megy a legjobban :D Amúgy gyűlölök főzni, nálunk a párom dolga, én megcsinálok itthon minden mást. Ezen általában mindenki megbotránkozik :D
4. Ki a példaképed, és miért? Ha bárkit választhatnál, akivel leülhetsz ebédelni, őt választanád?
Két példaképem van. Az egyik természetesen J. K. Rowling, mert az ő kitartása csodálatra méltó, a másik Stephen King. King nem az adott trendek szerint alkot, hanem ahogy ő elképzeli. Nála lehet izgulni, hogy a regényében ki hal meg legközelebb, hiszen van, amikor még a főszereplőt is kinyírja. Kiszámíthatatlan. King úgy ír, ahogy eddig csak kevesen. Igaz, szeret mellébeszélni, a szereplők múltjáról felesleges infókkal rakja tele a sztorit, nagyon aprólékos, viszont ez adja a pluszt, ettől mások az ő regényei.
5. Fagyi, vagy jégkrém?
Jégkrém, mert az több :D Imádom, és teljesen meg voltam őrülve télen, amikor sehol nem tudtam venni :D
6. Napfelkelte, vagy naplemente?
Mostanában mind a kettőt utálom, mert rendszeresen a munkából bámul végig őket, de inkább napfelkelte. Imádok madárcsicsergésre elaludni :D
7. Mi a kedvenc társasjátékod?
A Gazdálkodj okosan :) Azon nőttem fel, és még a mai napig szoktam játszani vele, csak az a baj, hogy hosszú, órákig tart. Még a Ki nevet a végént bírom, ahol nagy élvezettel ütöm ki az ellenfelem bábuit :D
8. Szereted a tűzijátékot?
Meglepő, de nem. Semmi értelmét nem látom, ennek ellenére most már második éve csináljuk mi is, mert a párom durván imádja, ebből kifolyólag rendszeresen vesz is, a szomszéd nagy bosszúságára. (Pont tegnap takarítottam, és egy csomó tűzijátékot találtam eldugva a polcon.)
9. Van olyan dolog az életedben, amit eddig nem mondtál el soha senkinek? (Egy igen, vagy egy nem is elég, ne írd le konkrétan!)
Természetesen van, ahogy mindenkinek, bár eléggé őszinte és nyílt vagyok. Igazából senki sem ismer.
10. Mi a legjobb és legrosszabb tulajdonságod?
A legjobb talán a kitartásom. Sok energiát emészt ez fel, de kifizetődő. Nem mindig voltam kitartó, csak pár éve, amióta magamra maradtam, másfél éve. A legrosszabb? Sok van :D Az egyik héten is megkaptam, egy számomra ismeretlen embertől, hogy már évek óta blogol, és az én nevem alatt soha nem olvasott egyetlen jó szót se :D Ide sorolnám az őszinteséget. Nem mindenki értékeli.

Emlékek:
1. Melyik telefonod volt veled a legtöbb ideig?
Az előző, Sonym, négy évig, de az már akkor rossz volt, amikor megvettem :D Úgy kezdte, hogy folyamatosan ki-be kapcsolgatott. Szoftverhibás széria volt, mégis évekig bírta, mert türelmesen bántam vele, nem csaptam a falhoz minden egyes lefagyásánál :D
2. Az utóbbi években mennyi volt a legtöbb idő, amit Facebook nélkül töltöttél? Mit csináltál helyette?
Egy hét volt a leghosszabb, a munka miatt nem volt rá időm, se energiám, szóval dolgoztam helyette, meg éltem az életem. Előtte négy nap, mert besokalltam az emberektől, és ki akartam kapcsolódni. írtam, olvastam, keresztrejtvényt fejtettem. Akkor hirtelen annyi szabadidőm lett, hogy azt sem tudtam, mit csináljak Facebook nélkül, de felszabadító volt. Szerintem mindenkinek ki kéne próbálnia.
3. Mi volt általánosban a kedvenc online-vagy videójátékod?
A Harry Potter második része :D Még tavaly is játszottam vele. Imádom az ilyen mászkálós, ügyességi játékokat. A második, amivel képes voltam egész nap játszani, az a Need for speed volt, csak ott a gép megszenvedte a dolgot, mert rendesen ütöttem, amikor a versenyben második lettem :D
4. Mi volt a jeled az óvodában?
Fa, mert az apám asztalos volt. Kreatív...
5. Melyik volt életed legjobb bulija, és mi tette azzá?
Régebben, még nyolc éve minden hétvégén buliztam, ám sajnos a felére nem emlékszem, mert annyira be voltam rúgva. Az az időszak nem is tett jót a gyomromnak, kikészítette az alkohol, így mostanra teljesen felhagytam az ivással, vele együtt a bulizással.
6. Előfordult már, hogy olyan ember tetszett meg, aki évekkel azelőtt nem? Mi változott?
Előfordult, sőt, most vele vagyok :D Felnőttünk, ezért változott meg a hozzáállásom. Ő már évek óta szeretett, próbálkozott, sikertelenül, aztán két évre megszűnt a kapcsolat, majd egyszer csak felkerestem. Beszélgettünk, és kialakult a dolog. Erről a másik blogomon hosszabban is írtam :)
7. Mi volt az indok, amiért legutóbb letiltottál valakit?
Elmesélek egy elég érdekes sztorit. Még évekkel ezelőtt volt egy srác, aki felkeresett Facebookon, hogy ő erotikus történeteket szokott írni, és szeretné kikérni a véleményemet. Belementem, elolvastam az írását, ami olyan hiteles volt, mint egy olcsó pornó-film. A végén a beszélgetés oda futott ki, hogy milyen bugyi van rajtam, én milyen pózban szeretem, stb. Akkor tiltottam le, amikor leírta, hogy most egy időre eltűnik, mert kiveri rám... Azonnal megszabadultam tőle.
8. Mit tartasz a legnagyobb dolognak, amit eddig elértél?
Azt tartom a legnagyobbnak, hogy minden szar ellenére, ami ért, még mindig itt vagyok, és talpra álltam. Meg tudok élni, vannak terveim, álmaim, és ki merem jelenteni, hogy felnőttem, nem szorulok senki anyagi támogatására.
9. Melyik volt a legemlékezetesebb születésnapod?
Amikor itthon rúgtam be, áthívtam egy fiút, akit két napja ismertem, meg az egyik haveromat, és együtt tömtük magunkba a tortát. Kaptam aputól egy marcipánt, ami két szexelő embert ábrázolt, csak a fejük, meg a lábuk lógott ki a takaró alól :D Tizennyolc voltam, és utána a néhány napja ismert fiúval öt évig egy párt alkottunk. Ő mesélte el nekem később, milyen volt a tortám, mert nem emlékeztem rá. Vicces emlék :)
10. Mi volt a legértékesebb dolog, amit valaha nyertél?
Sajnálatomra eddig soha nem nyertem semmit, a túrórudin kívül xD Szóval az volt a legértékesebb.

Fantázia:
1. Mi az az esemény, amit a legjobban vársz? Hány nap van még addig?
A két napos szabadságomat, mert akkor végre írhatok egész nap. Jövőhét utáni héten lesz, de már egy hónapja várom :D Olyan, mintha soha nem akarna eljönni.
2. Mi az álommunkád, amivel negyven évig szívesen foglalkoznál?
Természetesen az írás. Az is a célom, hogy ez legyen az állandó munkám.
3. Ha írtál/írnál regényt, az miről szól(na)?
Sok történetet írtam már. Még az Alkonyat-láz előtt, vámpírosat, ami rossz lett; akkor tizenhárom éves voltam. Most romantikusat írok, ami abszolút nem a zsánerem, és nem is tervezek több hasonlót. Készül még egy Harry Potter fanfiction, ami szintén olvasható lesz a másik blogomon, a mostani sztorim után. Az az írás, amivel komolyabb céljaim vannak, egy pszicho-thriller. Őt már kiadásra szánom.
4. Mit gondolsz a tévé és a nyomtatott újság jövőjéről?
Nincs jövője. Az internet mindent kiszorít, az embereknek nincs igénye a nyomtatott újságra, kivéve, ha be akar vele gyújtani. A tévével ugyanez a helyzet. A neten már mindent meg lehet nézni, így feleslegessé válik.
5. Szerinted van élet a Földön kívül? Mi történhetne, ha hirtelen felvennék velünk a kapcsolatot?
Van, ez szinte biztos. Imádok a világűrrel foglalkozni, ami hatalmas, rejtélyes, megfejthetetlen. Nem hiszem, hogy jó lenne, ha sikerülne felvenni a kapcsolatot. Ehhez még fejletlen az emberiség, simán kiírtanának minket, és elfoglalnák a bolygót. Bár, amit mi teszünk a Földdel, talán még jobban is járna, ha nem élnénk rajta.
6. Ha egy durva buli után arra a tudatra ébrednél, hogy megcsaltad a barátod/barátnőd, akivel évek óta együtt vagy, viszont 100%, hogy ez csak úgy derülhet ki, ha te magad elmondod, elmondanád?
Igen! A legfontosabb az őszinteség, vállalnám a tettem következményét. Nálam a hűség szent, és a másiknak joga van tudni róla. Rettenetesen szégyellném magam.
7. Ha létezne Dumbledore Merengője, te hogyan használnád? Gyakran belemerülnél? Mit néznél legszívesebben vissza?
Nem merülnék bele gyakran. Ami jó volt, az már elmúlt, ami rossz volt, azt meg nem akarom visszanézni, szóval én nem használnám. Hú, ez eléggé depressziósan hangzott :D
8. Ha lenne egy Facebook-oldalad, vagy Instagramod, esetleg YouTube-csatornád százezer követővel, akik mind harmincas-negyvenes szülők, mit mondanál nekik?
Azt, hogy ne korlátozzák a gyerekeiket, ne akarják a saját elképzeléseiket rájuk erőltetni. Sok szülő a gyerekével akarja bepótoltatni azokat a dolgokat, amik az ő életéből kimaradtak. Irányítani akarnak, nem nevelni.
9. Mi a célod a blogoddal? Mekkora olvasottságnál éreznéd azt, hogy ennél már nem szeretnél többet?
Ez jó kérdés. Az ember mindig többet akar, neki nem elég az, ami van. Nekem a célom, nem a minél több feliratkozó, hanem a szórakoztatás, gondolkodtatás.
10. Hogyan változna a világ, ha kiszivárogna, hogy tíz évünk van hátra egy meteor becsapódásáig?
Sokkal több lenne a bűnözés, hiszen úgyis mindenki meghal tíz év múlva. A kis embereket nem érdekelnének a következmények, a nagyobbak pedig őrült tempóban próbálnának megoldást találni, hogyan térítsék el a meteort. A világ most se jó, akkor meg még rosszabb lenne, hiszen a pánik az emberből ezt hozza ki. Persze nagy általánosságban.

Remélem, tetszett ez a kis érdekes "érettségi". Én nagyon élveztem a kreatív kérdéseket :)

Az én kihívottjaim:

Rikki, akit ezzel szeretnék az írásra sarkallni :)
Thea, akire felnézek a kitartása miatt, és az írásai miatt.
Nadin, remélem elfér a rengeteg blogon egy plusz bejegyzés :D Amúgy sem volt ötleted, mit írjál.
Ágoston, nem tudom, hogy te megcsináltad-e a tesztet, de érdekelnének a saját válaszaid is. (Ha már írtál hasonlót, akkor tárgytalan.)
Daremo, egy ideje már nem hallottam rólad, pedig hasznos bejegyzéseket írsz :)
A végére belinkelem még egyszer az eredeti kérdéssort, hogy tudjatok válogatni belőle. Kellemes vasárnapot kívánok! <3

2018. május 22., kedd

Bosszúállók: Végtelen háború


Sziasztok! :) Régóta nem jelentkeztem már, aminek a borzalmas időhiány az oka. Most viszont mégis itt vagyok, egy rendhagyó bejegyzéssel, ugyanis még egyetlen filmről sem írtam véleményt eddig.
Idén jött ki, az új Marvel film, a Végtelen háború. Ahogy olvasgattam a Facebookon, elég sok rajongót megbotránkoztatott a végkimenetele. Engem is ez sarkallt arra, hogy írjak róla.
VIGYÁZAT: SPOILER VESZÉLY!
Nem mondom magamat rajongónak, sajnos a Polgárháborút sem láttam még, de tervben van. Valószínűleg ez a film sem villanyozott volna fel, ha a párom nem akarja velem megnézni. Minimális szinten vagyok csak képben a mellékszereplőkkel (például a Fekete párduccal), így nekem túlságosan töményre sikeredett. Úgy éreztem, a Marvel mindenkit bele akart zsúfolni egyetlen filmbe, ami nálam hatalmas káoszt eredményezett. Rengeteg ember, akció akció hátán, hirtelen jelenetváltások, és indokolatlan infantilizmus jellemezte ezt a filmet.
Az, hogy beszuszakolták a Galaxis őrzőit is, szerintem nagy baklövés volt. Abszolút nem illettek bele (bár nem bántam, mert imádom a kis nyuszit :D ), komolytalanná tette az egészet. Szeretem a humort, a Marvel-filmek sajátossága (Ultront ezért is bírtam annyira), viszont ez már számomra is sok volt, egyes jeleneteknél túltolták. (Itt például arra gondolok, amikor a zöld Shrek-csaj megígérteti a barátjával, hogy ha Thanos elkapja őt, akkor inkább ölje meg. Percekig erről beszélgetnek, aztán megjelenik a nagy melák haverjuk mögöttük, aki éppen hangosan csámcsogva eszik, és előadja, hogy ő most éppen tökélyre fejleszti a láthatatlanságot. Természetesen jól szórakoztam rajta, csak a két jelenet nagyon nem passzolt.)
Mérhetetlenül komolytalanná vált az egész, sűrűnek találtam, sokszor csak kapkodtam a fejemet ide-oda, vagy jelenetekre kikapcsolt az agyam, és meredten bámultam magam elé.
A másik, ami kicsapta nálam a biztosítékot, az Tony Stark ruhája, amibe Tony lassan már nem is kell, mert a ruha önmagában is él. Hatalmas túlzásokba estek ezen a téren is.
Ám amiért mégis elégedetten keltem fel az ágyról a stáblista megjelenése után, az a vége volt. Megbotránkoztató lehet, de én egyetértettem Thanosszal. Kegyetlen belegondolni, de a túlnépesedés ellen nincs más megoldás.
Itt következik a SPOILER, ugyanis a Marvel meglépte azt, amit eddig kevesen, és ezért tőlem kaptak egy hatalmas pacsit. A Bosszúállók, a lándzsás beduinokkal és az űrmajmokkal együtt, nem jártak sikerrel! Képtelenek voltak legyőzni Thanost. Kész felüdülés volt ezt látni a rengeteget happy enddel záruló film után. Imádtam őket, emiatt a húzásuk miatt, egy szinttel feljebb lépett nálam a Marvel, a Deadpool 2 után, pedig még eggyel :)
Persze, mind tudjuk, hogy ennek még lesz folytatása, amiben valószínűleg visszaszerzik a köveket a herezacskóállas meláktól, visszafordítják az időt, és mindenki boldog :D
Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a rövidke bejegyzést. Kíváncsi vagyok a ti véleményetekre is! :)

2018. február 21., szerda

Kritika- Szívlövés




Sziasztok! :) Ismét kritikával jelentkezem, amit szintén tavaly kért tőlem, Sabina Korga. (Nagyon szép neved van :3) Amint megnyitottam a blogot, azt sem tudtam, melyik történetet kezdjem el, hiszen az oldalon három is található. Végül mindet átolvastam, mert nem hosszúak.
Maga a blog érdekes, hiszen Sabina a történetek alakulásába bevonja az olvasóit is, szavazásokat hoz létre, miként folytatódjanak, vagy akár mi legyen a szereplők neve. Ezt szimpatikusnak találom, tetszik az ötlet! :) 
Attól tartok, ez a kritika nem lesz hosszú, úgyhogy kezdjünk is bele.

Kinézet: Azonnal megfogott, hiszen nem blogspot, más az elrendezés, gyönyörű az egész. :) A szokatlan mindig bejön :P

Történetek: Szeretném a sztorik közül a leghosszabbal kezdeni, ám ez is csupán három fejezetes, plusz a prológus. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet róla írni, mert bőven van róla véleményem.
A Szívlövés rettenetesen kusza, irreális, összecsapott. Szeretem az in medias res kezdést, de itt utána sincs megmagyarázva semmi. A legnagyobb probléma a hisztérikus főszereplővel, Anna Korikkal van. Már az elején furán néztem, amikor Anna gondolataiba nyerhetünk bepillantást, amint kiszól az olvasóhoz.
„Szerencsére megtehetem, mert anyámtól jó géneket örököltem és így is vékony alakom van, ami – szerintem teljesen elfogadhatatlan módon – feltétele annak, hogy ebben a ruhaboltban robotoljak. Igen, utálhattok ezért. De talán nem fogtok annyira, ha elmondom, hogy a külsőm az egyetlen jó dolog, amit tőle kaptam.”
Már miért utálnák az emberek azért, amiért vékony, aztán meg gyorsan elkezd magyarázkodni, hogy a szép kinézete ellenére neki mennyire rossz sorsa van.
Miközben így morfondírozik munka közben, megtalálja a főnök, és felhívatja az irodájába. A tehetős, elegáns férfiről egyből Christian Grey jutott az eszembe, pontosan olyan a személyleírása. Elkezdenek a munkáról beszélgetni, majd a fickó rányomul, mire Anna teljesen jogosan kiakad, ám olyat mond, amitől megint értetlenül pislogtam.
„De most csak egy undorító férget látok, aki nem tud máshogy csajt felszedni, csak úgy, hogy a saját alkalmazottjává teszi őket és nem ad nekik más választást.”
Teljesen ártatlanul kérdezem: ezt a következtetést miből vonta le? Miért feltételezi azt, hogy csupán azért vette őt fel dolgozni fél éve, mert fel akarja szedni?
Anna sírva elrohan, miközben olyan dolgokat gondol, amit nem tudtam hova tenni.
„Inkább attól kerültem padlóra, hogy úgy éreztem, én már sosem lehetek senki. Mindig, mindenki egy tárgyként fog rám tekinteni, és ugyanolyan gusztustalan sorsra jutok, mint anyám.”
Semmit nem tudunk a főszereplőről, így érthetetlen az, ahogyan vélekedik magáról, semmi előzménye nincsen, ami megalapozná ezt! Miközben sír a wc-ben, utána megy az egyik kolléganője, aki azt hiszi, hogy „megdugta” a főnök, majd nyugtatni kezdi. A nő szerint ez nem nagy dolog, Mr. Grey2 már mindenkit felpróbált közülük, így juthatnak előre a csajok a ranglétrán. Anna hisztizik, kiabál, hogy ez mennyire undorító, aztán elszalad onnan is.
Már otthon kesereg, amikor felhív egy Kevin nevű valakit, akiről semmit nem tudunk. Én azt hittem, hogy az egyik haverja, akinél közben csaj van, mert behallatszik a telefonba, de a következő fejezetben kiderül, hogy a pasija. Az utolsó mondat pedig érthetetlen: „Úgy látszik, minden összeomlik. Mégis hogyan jutottam el idáig?” Álljunk meg! Miért omlik össze minden? Mert másik munkahelyet kell keresnie? Emberek milliói teszik ezt nap, mint nap!
A következő fejezetben kapunk egy idegenvezetést Luxemburgról, ám előtte még felkeltette az érdeklődésemet egy mondat:
„Nincs munkám, az egyetemet nem tudom fizetni, a barátom egy agresszív idióta, aki, ha teheti, megcsal, és ha ez nem elég, 8 nap múlva utcára kerülök.”
Mi? Hogy mi? Addig értem, hogy nincs munkája, bár még nem mondott fel, de feltehetően nem lesz. Az is oké, hogy ki fogják rakni az albérletből, mert nem tudja fizetni, na de a többi információ? Eddig nem úgy volt, hogy nem tanul? És a barátja miért agresszív, és miért csalja meg, és miért van vele egyáltalán? Túl sok a kérdés. Később kiderül, hogy Anna négy éve él Luxemburgban, előtte meg arról van szó, hogy nincs kint senkije a pasiján kívül, akit ott szedett fel. Nehogy azt mondja már, hogy ennyi idő alatt egyetlen emberrel sem barátkozott, vagy találkozott, aki segíteni tudna neki!
Nagy unalmában elmegy sétálni, majd felhívja a pasiját, és lezajlik egy díjnyertes párbeszéd közöttük.
„– Szia! Mit akarsz? – vette fel a telefont nem túl kedves hangnemben.
– Szia! Azon gondolkodtam, hogy esetlen pár napra beköltözhetnék-e hozzád, mert valószínű, hogy ki fognak lakoltatni – mondtam olyan cuki hangon, amennyire csak tőlem tellett.
Pár hosszú másodpercig néma csend volt a vonal másik oldalán, amelyet egy hatalmas sóhaj szakított félbe.
– Cica… – kezdte, majd egy kis hatásszünetet tartott – már beszélni akartam veled kettőnkről.
Tudtam, mit fog mondani, de szánalmasnak találtam, hogy így bepánikol attól, hogy nem tud majd más nőket felhívni magához és inkább szakít velem.
– Ne folytasd, nem lényeg, majd beszélünk – vágtam közbe gyorsan.
Leraktam a telefont, és nem is hívott már vissza.”
Ez most komoly? Kevin azt mondja, hogy beszélni akar kettejükről, mire a csaj egyszerűen rábassza a telefont? Ebből nem derült ki, hogy Kevin pánikolt volna, vagy az lenne a baja, hogy a lány oda akar költözni, szimplán dumálni akart. De a poén az, hogy Anna úgy köszön el: „majd beszélünk”. Mikor? Itt lett volna a lehetőség! Ah, istenem.
Ezután Anna elindul, ám nem ér haza, mert útközben egy gyilkosság szemtanúja lesz. Elrohan, de a gyilkosok utána futnak, majd el is kapják, amikor már éppen megnyugodna. Berakják egy kocsiba, mire ő… ezt figyeld!... elalszik. Kajak képes volt elaludni a kocsi hátsó ülésén, miközben éppen idegen rabolták el?! Normális esetben, ez lenne az ember utolsó gondolata, hogy aludjon!
Bedugják egy sötét szobába, aztán jön valaki, akit az idegenek főnöknek hívnak. Azt még megjegyezném, hogy a fickók, egy ilyen helyzetben még véletlenül sem mondanák ki a társuk nevét, ha már lebuktak. Na, amint felbukkan a „főnök”, Annának kinyílik a csipája, visszaszájal a férfinek, nem hogy inkább csöndben maradna, ráadásul még fel is pofozza a „főnököt”. Na, ez aztán mindent vitt. Ezek után a férfi nem lövi le ott helyben, hanem szobát ad neki! Egy minilakosztályt. Meg sem büntetik, amiért szemtanúja volt egy gyilkosságnak, semmit nem csinálnak vele, a csaj meg örül a fejének, mert legalább nem az utcán kell élnie. Egy illatos, habos fürdés után újra elalszik az ismeretlen helyen.
Amíg békésen szunyókál, betekintést nyerhetünk a „főnök” magánszférájába is. Itt szeretnék megállni, mert egy olyan érdekes párbeszéd zajlik le közte, és az egyik „embere” között, hogy amellett nem lehet elmenni:
„– Tony! Utána néztél Anna Koriknak?
– Igen, főnök. 26 éves, az apjáról nem találtam semmit, az anyja valahol Dubai-ban van a legutóbbi hírek szerint, de nem tartják a kapcsolatot. Magyarországon született, de 4 éve itt él.
– Pontosan hol?
– Hát, igazából sehol. Nem tudta fizetni az albérletet, így elküldték, mert az állásából kirúgta az a seggfej Viktor Klang.
– Nem adta be a derekát a lány, mi?
– Úgy tűnik.
– Akkor nincs senki az életében?
– Találtam egy ex-pasit, de az infók alapján egy barom volt, aki verte is néha. Hol együtt voltak, hol nem…”
Ezeket mégis honnan az atya úristenből derítették ki? Egy: még nem lakoltatták ki a csajt. Kettő: a pasija még nem az exe. Három: az anyja Dubaiban van a „hírek szerint”. Milyen hírek szerint? Négy: kitől tud Kivenről ez a Tony ilyeneket? Ja, bocsánat, az „infók alapján”, de milyen infók? Ilyen híres Anna, hogy mindenki róla beszél, vagy mi van?
Egyébként elég érdekes, hogy a bűnözők ítélik meg a másik embert :D „seggfej Viktor”, az expasi egy barom.
Ezt követően a „főnök” bemegy Annához, amíg az éppen alszik. Na, látjátok! Ezért nem szabad nyugovóra térni egy idegenektől hemzsegő, ismeretlen épületben!
„Miért nem fél ez a lány? Két válasz lehetséges. Vagy nagyon hülye, vagy nagyon kemény csaj. Van egy olyan érzésem, hogy az utóbbi.” –> nekem meg van egy olyan érzésem, hogy az előbbi :D
Miután Anna felébred, éhes, ezért lemegy kajálni a földszintre, mintha otthon lenne, majd legnagyobb döbbenetemre a „főnök” szolgálja ki. Ezt még egyszer. Tessék?!
„– Jó reggelt! Éhes vagy? – próbált úgy érdeklődni, hogy közben elfojtsa a nevetését.
– Nem, köszi, megvagyok – fogalmam sincs miért mondtam ezt, úgy viselkedek, mint egy durcás tini.
– Muszáj enned. Ülj le az étkezőben és hozok neked valamit.”
Uh, a nagyon veszélyes, kemény bandavezér, akinek most már a neve is kiderül: Alessandro alias Alex. Szóval Alex visz neki zöldségeket, frissen facsart narancslevet, tojást, bacont és magvas kenyeret. Azt a hét meg a nyolcát! Micsoda egy úriember, kár, hogy teljesen hiteltelen.
Ott ér véget a fejezet, hogy Alex döntés elé állítja Annát. Vagy megölik, mivel szemtanú, vagy csatlakozhat hozzájuk. Hát, nem kérdés, hogy a lány melyiket fogja választani.
Végre vége, ez a három fejezet is sok volt belőle. Nincs felvezetés, a karakterek csapnivalóak, az egész szörnyen irreális, semmi nincs kifejtve rendesen, a környezetleírásokon kívül. Anna, huszonhat évesen még mindig úgy cirkuszol, mint egy gyerek. Lehetne sokkal erősebb is.

Ezután már csupán kíváncsiságból olvastam el a másik két történetet, abban reménykedve, hogy ott jobb lesz a helyzet, de nem. Ugyanazzal az irritáló fő karakterrel találtam magamat szemben, csak az egyikben Melinda volt, a másikban meg Emma.
A Kitépve alapja érdekes lehetne. Amennyit a prológusból és az első fejezetből megtudtam, az az, hogy kiderül, hősünket adoptálták. Feltehetően onnan jönnek rá, hogy az anyja kórházba kerül, és a lánytól vesznek vért, ami talán segíthet neki, bár ezt csupán feltételezem. Megjegyzem, vérvétel közben Melinda mellett végig ott van a barátnője, aggódik, erre mit kap viszonzásul? Hát, nem köszönömöt, hanem Melinda kiakadását, hogy miért kérdezgeti mindenki öt percenként, hogyan érzi magát. Tényleg felháborító. Hogy merészelnek érdeklődni iránta az emberek?

A Háttérzajban viszont bőven van potenciál! A jövőben játszódik, egy nyomozónőről szól, aki nyakik benne van egy gyilkossági ügyben. Sajnos ebből csupán egy prológus került fel eddig, de már ebben is lenyűgözött az okosház, ami bemutatásra került.
Viszont azt nem értettem, hogy olyan embert szeret a nő, aki nem is létezik. Miért? Robot, vagy titkolja a kilétét?
Összegzés: A fogalmazását jónak találtam, a helyesírással sem volt probléma. Minden rendben volt, magukon a történeteken kívül. A legfőbb bajt a karakterek jelentették, de erről már esett szó fentebb. Javasolnám a cselekmények újra gondolását, átírását, kibővítését, mert így majdhogynem élvezhetetlen :/ Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, és sok sikert kívánok a továbbiakban!