2017. március 4., szombat

10+1 dolog, amit csak a fekete imádók érthetnek

Sziasztok!
Az előző, 10+1 dolog, amit csak a rockerek érthetnek listám úgy láttam, nagyon tetszett nektek, így most hoztam nektek egy hasonló listát, de ezúttal a fekete imádókhoz szólnék. Szerintem mind ismerjük ezeket a szituációkat. :D
Remélem ezúttal is tetszeni fog ez a kis lista. :)

1. Tök mindegy, milyen meleg van, te biztos a fekete rövidnadrágodban és a kedvenc fekete toppodban feszítesz.




2. Utálod, amikor a szüleid (valószínűleg anyukád), vagy az ismerőseid neki állnak pampogni, hogy miért vagy állandóan feketében. 


3. Amikor tényleg, de tényleg megpróbálsz színesen öltözködni, és órákon keresztül azon gondolkozol, milyen szín illene a legjobban a kedvenc fekete nadrágodhoz. Természetesen végül felhagysz korábbi elhatározásoddal és arra jutsz, hogy a fekete.


4. Ha mégis felveszel valami színt - például pirosat - papagájnak érzed magad.



5. Amikor két hétig folyamatosan csak fekete ruhákban járkáltál, és a harmadik héten is így akarsz, hiszen olyan jól érzed magad bennük... Aztán kinyitod a szekrényt és rájössz, hogy minden fekete cuccod mosásban van, vagy épp a vasalatlan kupacban hever. Így hát valami színeset kell felvenned...


6. ...Ezért arra a következtetésre jutsz, hogy nincs is otthon elég fekete cuccod.


7. Míg a normális embereknek az ünneplő ruhák  és az elegancia színét a fekete-fehér összeállítás jelenti, szerinted semmi sem lehet elegánsabb, mint a fekete ceruzaszoknya, fekete ing, fekete blézer és természetesen a fekete magassarkú kombó.  


8. Az a harc, amit minden reggel a dezodoroddal vívsz, hogy véletlenül se hagyjon fehér foltot a fekete pólóidon.


9. Amikor elhatározod, hogy most igenis színes dolgokat fogsz vásárolni, de mit ad isten, pont akciós volt az a fekete nadrág...


10. És amikor mégis találsz valami színes dolgot, ami tetszik is, úgy érzed, mintha meghazudtolnád önmagad. 


A plusz dolog pedig ugyanaz, mint az előző, 10+1 dolog amit csak a rockerek érthetnek cikkem hetedik pontja.

+1 Amikor a fekete ruháid miatt megkérdezik: "Atya ég, ugye nem gyászolsz? vagy "Nem kellene elmegyógyintézetbe menned?" vagy "Vannak otthon egyáltalán színes ruháid?"


És a végére még pár kép a kedvenceim közül :D








2017. február 21., kedd

10 feldolgozás, amit szeretek

Sziasztok!

Mivel én is nagy zenebolond vagyok, gondoltam megosztok pár kedvelt zeneszámot. Sabina korábban már tett ki hasonló bejegyzést, így aki még nem látta nézzen be oda is!
Azért választottam a feldolgozásokat, mert szeretem ugyanazt a dalt több féle előadásmódban meghallgatni. Tudom, akad olyan is aki inkább az eredetit pártolja, hiszen azaz igazi, de aki vevő egy kis újdonságra, azokat szívesen elkalauzolom az én tízes listámon.


1. Smells like teen spirit

Ez az a szám aminek rengeteg cover és remix verziója megtalálható a neten. Van egy pár olyan remix is, amit nagyon szeretek, de inkább nem tettem ki, mert a Nirvana rajongók biztosan vérszemet kapnának tőle. Így maradtam a The Gallows, azaz Akasztófa c. filmben elhangzott dalnál.




2.  Paint it black

Ez is egy régi rock klasszikus, és ezt a feldolgozását már pár filmben is hallottam, de már meg nem mondom melyikben. Véletlenül akadtam rá a youtube-on, és azóta nagy kedvenccé vált. Számomra olyan hangulatot ad át, amire jól lehet írni.


A Punk Goes Classic Rock egy olyan album, ahol ismert előadok ismert számokat játszanak el a saját stílusukban. Így született meg a VersaEmerge verziója is:



3. Umbrella

Ki ne ismerné Rihanna egyik leghíresebb számát, az Umbrellát! Viszont epic műfajban is ennyire népszerű? Íráshoz és trailer készítéshez szívesen ajánlom ezt és az ehhez hasonló dalokat.


4. Radioactive

Pentatonix. Lindsey Stirling. Radioactive.
Szerintem ide nem kell semmit hozzáfűzni. Ez a szám úgy tökéletes, ahogy van!


5. Blame

Ismeritek Brad Kavanagh-t? És az Anubisz házának rejtélyei Fabianjét? Nos, Brad nem csak színészkedéssel, hanem a zenéléssel is kacérkodik. Bár számomra a többi feldolgozásai kicsit nyálasak, de a Blame-t egyszerűen imádom.


6. Sweet dreams

Szerintem ez a feldolgozás híresebb lett, mint maga a Sucker Punch film. Imádom alapból az eredetit, de Emily Browning hangja és ez a sötét sejtelmesség teljesen a rabjává tett.


7. Gangsta's Paradise

Itt valamiért a blogger nem találta a fent lévő youtube videót, ezért kénytelen voltam linkkel beilleszteni a Falling In Reverse féle Gangsta's Paradise-t.
Róla azt érdemes tudni, hogy ez is a Punk Goes albumsorozat feldolgozása gyanánt készült.

8. Pumped up kicks

Tényleg már 6 éve, hogy bejárta a világot ez a szám? Az együttest magát nem követtem sosem, de arra emlékszem, hogy hónapokig ez a dal járt a fejemben. Illetve milliónyi cover készült belőle.
Ezért elhoztam nektek a két kedvencemet, amik mindig fel tudtak dobni, ha picit rossz passzban voltam.




9. Nothing else matters

A Metallica megalkotott valami csodálatosat, és szerintem ezt a szintet megtartotta az Apocalyptica is. Csak hunyjátok le a szemetek, és hallgassátok!


10. Alejandro

Emlékszem amikor még a csapból is ez a dal folyt. Igazából egy két számát bírom Gagának, a sulis időszakok jutnak róla eszembe. Főleg az egyik osztálytársam, aki bemutatott ezeknek a nagyszerű srácoknak.





Remélem tetszett nektek ez a kis összeállítás. Ismertétek mind, vagy akadt olyan ami számotokra is újdonság volt? Illetve, ha ismertek ezeknél jobb feldolgozásokat, várom a kommentekben a linkeket!

Legyen szép napotok!






2016. december 31., szombat

Üzenet az egy évvel idősebb önmagamnak



Sziasztok!
Új év alkalmából én nem egy szokásos évösszegző posztot hoztam Nektek. Helyette inkább átgondoltam, mit üzennék az egy év múlva ezt olvasó önmagamnak, és ezeket a gondolataimat összefoglaltam egy levél formájában.
Remélem érdekesnek fogjátok találni, és ha valahol magatokra ismertetek, akkor annak egy pacsit küldök :)

Ti mit üzennétek az egy évvel idősebb éneteknek?

Kedves Sabina,

Újabb egy év telt el. Kevesebb, mint huszonnégy óra múlva megkezded a 2018-as évedet, ami több szempontból is hatalmas kihívás lesz neked. Először is, májusban végre te is betöltheted a tizennyolcadik életévedet. Addigra már az összes osztálytársad nagykorú lesz, már csak te várakozol arra, hogy végre legálisan ihass alkoholt és vehess vizet a dohányboltban anélkül, hogy páros lábbal rúgnának ki onnan. Az alkoholfogyasztást illetően nem intelek óvatosságra hiszen tudom, hogy felesleges lenne, és csak a szemedet forgatnád a szentbeszédemet olvasva, szóval inkább nem koptatnám emiatt a billentyűzetemet.
Ha jól sejtem, angolból már megszerezted a felsőfokú, franciából pedig a középfokú nyelvvizsgádat és idén ősszel az emelt szintű angol érettségivel is farkasszemet néztél. Remélem mindegyik úgy, vagy még jobban sikerült, ahogy azt vártad – hiszen tudom, hogy mindig a rosszabbra számítasz – és a nagy tanulás közepette néha büszkeséggel néztél végig azon a sok ócska papíron és azt érezted, hogy „Igen, ez a rohadt sok munka végre meghozta a gyümölcsét”. Remélem ez nem maradt el, de ha mégis, akkor most tedd ezt meg. Ezek a vizsgabizonyítványok is azt mutatják, hogy képes vagy rá, és hogy büszke lehetsz magadra. Ezt ne felejtsd el. Pláne azért, mivel tudom, hogy már most görcsben áll a gyomrod a közeledő érettségi vizsgák miatt. Hidd el, már én is így érzek, pedig még másfél évem van addig, szóval nem akarom elképzelni, hogy mit érzel most. Természetesen megértem az idegességedet, hiszen ezeken a vizsgákon múlik a jövőd. Igen, mindketten tudjuk, hogy szinte lehetetlen bejutni a jogra. De szeretném, ha megpróbálnád. Ha elsőre nem vesznek fel, még ősszel javíthatsz az érettségiden és megpróbálhatsz felvételt nyerni a keresztféléves képzésre. Ha nem sikerül, a tavaszi félévben még el tudsz végezni egy OKJ-s képzést, vagy még egy nyelvet alap szinten megtanulni és újból megpróbálhatod nyáron. De ha akkor sem sikerül, kérlek hagyd abba az önmarcangolást és menj el egy másik egyetemre. Te is tudod, hogy mindenképp ki kell kerülnöd abból a légkörből, ahol most vagy, különben végleg fel fog emészteni.
Ahogy ismerlek, 2017. december 31-én éjfélkor ezúttal sem fogsz a filmbéli éjféli csókkal átlépni az újévbe. És bár tudom, hogy ez sosem zavart, de ha most esetleg mégis felmerülne benned az a bizonyos gondolat, higgy nekem: Nem fogsz egyedül meghalni. ;)
Tudom, hogy már lement a szalagavató és az utolsó gimis osztálykirándulás is. Remélem mindkettő jól sikerült, és minden egyes pillanatát kiélvezted és megélted. Igen, tudom, hogy ezt a mondatot mindig egy legyintés kíséretében elhessegetjük a fülünktől, mondván, hogy ha majd felvesznek az egyetemre, majd akkor megéljük a pillanatot. De a szíved mélyén te is és én is tudom, hogy az egyetemet is végig fogod gürizni. Így hát majd ott is csak legyintesz, hogy ráérsz majd mindenre egyetem után. De gondolj bele: egyetem után keményen kell dolgoznod azért, hogy munkát kapj, amikor pedig találsz, akkor pedig azért, hogy meg is tudd tartani az állásodat. Nem lesz több időd, mint amennyi most van. És remélem, hogy te ezt az egész „Éljük meg a pillanatot” dolgot jobban meg fogod tudni valósítani, mint én most. Pedig igyekszek, hidd el.
Mit is mondjak még?
Sok mindent megtanultam ebben az évben, szóval ha valamelyiket esetleg elfelejtetted volna, itt egy kis emlékeztető:
- Sírni nem szégyen. Nem azt jelenti, hogy gyenge vagy.
- De azért ha nem muszáj, ne mások előtt tedd. Megszívtad már egyszer emiatt.
- Ne várj túl sokat az emberektől. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden ember a velejéig gonosz, de ne legyél naiv. (Bár tudom, hogy sosem voltál az.)
- Nem gáz, ha érzéseid vannak valaki iránt. Tudom, hogy nehéz ezt elhinni, de így van.
- Attól, hogy te egy adott módon állsz hozzá egy emberhez, az nem garantálja azt, hogy ő is ugyanúgy fog állni hozzád.
- Ne hagyd, hogy befolyásoljanak. Amit Ő mond, vagy amit éreztet veled, nem igaz. Hiszen te is tudod, hogy ha nem küzdesz az álmaidért, akkor valószínűleg egész életedben olyasvalakinek fogsz dolgozni, aki megtette. Ezt pedig te sem akarod, ugye?

2016. december 26., hétfő

Novella karácsonyra

Sziasztok! 
Ma van karácsony utolsó napja, tehát remélem már mindenki elfáradt a sok rokonlátogatásban illetve bejgli evésben, és van ideje leülni, és elolvasni egy karácsonyi novellát. :D
Tudom, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, amit mindenki imád, de a körülbelül 12 éves énemnek anno eszébe jutott, hogy mi van, ha valaki nem szereti a karácsonyt? Ha valakinek ez a nap nem a szeretetet jelenti?
Így hát most ezt a novellát hoztam el nektek, ami erről szól.
Nem hosszú és közel sem tökéletes, de a minap találtam meg a gépem memóriájának legmélyebb bugyraiban, és számomra tök jó volt végig olvasni, hogy mit és hogyan írtam négy évvel ezelőtt.
Remélem érdekes lesz számotokra. :)
És ha olvasnátok még egy karácsonykor játszódó, de közel sem karácsonyi hangulatú, kissé beteg novellát, azt itt megtehetitek.
Jó olvasást! :)


Karácsony 

Tudom, hogy most azt gondoljátok, hogy a boldog karácsonyi ünnepekről fogok írni. Arról, hogy milyen szépen ragyog a karácsonyfánk, hogy mennyire boldogok vagyunk, és arról, hogy mennyi ajándék vár Szenteste a fa alatt. De nem. Azért nem erről írok, mert nálunk nem ilyen a karácsony. Inkább elmesélem azt, hogy a szüleim egész nap veszekedtek, hogy én egész nap sírtam, és azt, hogy ez nálunk nem a szeretet ünnepe. Éppen ellenkezőleg; a gyűlöleté.
Mindig a fenyőfa vásárlásánál kezdődik a pokol. Anya mindig apára és rám bízza a vásárlást. Azt mondja, hogy azt válasszuk ki, ami nekünk tetszik. Megvesszük, majd hazavisszük. Persze neki nem tetszik. Elkezd velünk kiabálni, hogy miért vettük meg nélküle. Mi meg csak állunk. Nem értjük. Tűrünk.
Másnap már nem szid minket. Azt parancsolja, hogy díszítsük fel a fát nélküle, mert neki nincs kedve. Először az égőket rakjuk fel milliméter pontosan, hogy biztosan tetszen neki. Persze hiába minden próbálkozásunk, mert neki semmi se jó. Ordítás… Amikor már nem bírom tovább, felkapom a csizmámat és a kabátomat, majd sírva az utcára rohanok. Ahogy benézek a házak ablakán, látom, hogy a nappalikban ott csillog a karácsonyfa, a gyerekek pedig fülig érő mosollyal az arcukon segítenek édesanyjuknak a mézeskalácssütésben. És akkor elgondolkozom, hogy nálunk miért nem ilyen szép a karácsony? Miért nem boldog mindenki? Miért a gyűlölet és a veszekedés nehezíti a levegőt, miközben szeretet is lebeghetne benne? Újra kitör belőlem a zokogás…
Ma van karácsony napja. Tegnap, amikor hazaértem a karácsonyfa már nem állt a nappaliban, hanem a ráaggatott díszekkel az udvaron hevert. Anya nem szól semmit. Este elindulunk a templomba. Ő nem jön velünk, mert utál templomba járni. Én könyörgök neki, hogy jöjjön el, mert hetek óta arra várok, hogy halhassa a versemet. Nemet mond.
Amikor hazaérünk, a karácsonyfa helyén várnak az ajándékok. Egy zsebnaptár, meg néhány füzet. Minden gyerek ugrálna örömében. De én nem. Csak üresen bámulok magam elé, és a többi gyerekre gondolok, akik az évnek ebben az időszakában a legboldogabbak. Vacsora után felmegyek a szobámba. Zokogva fekszem le a jéghideg, bevetetlen ágyra. A magány és a szomorúság fagyos ölelésben tart egészen addig, amíg el nem alszom. Egész éjjel rémálmok kísértenek egy szomorú, lelketlen karácsonyról.
Persze ez csak egy kitalált történet. Egy gyerek karácsonya sem lehet ilyen.
Ugye…? 

2016. december 17., szombat

Legendás állatok és megfigyelésük


Megfogadtam, hogy ezt a filmet premieren fogom megnézni, ez azonban mégsem jött össze, és csak most pótoltam be ezt a sajnálatos elmaradásomat. Harry Potter mániás lévén ugyanis kötelességemnek éreztem minél hamarabb megnézni ezt a filmet, ami után évek óta sóvárgott a lelkem. Pénteken eljött hát az igazság pillanata, beültem a filmre. Őszintén szólva nem vártam tőle katarzist, hiszen tudtam, hogy azt az érzetet, amit anno a könyvek nyújtottak nekem, nagy valószínűséggel nem fogja tudni visszaadni. És őszintén meg kell, hogy mondjam: nem is volt baj, hogy nem voltak nagy elvárásaim.
Lássuk.
A történet szerint Goethe Salmander, a Harry Potter világából ismert Legendás lények (Tudom, hogy a magyar fordításban az „állatok” szó szerepel, de az én agyamban akkor is lények vannak és kész) és megfigyelésük című tankönyv írója Nagy-Britanniából Amerikába utazik, kezében egy mindenféle különös lényt tartalmazó táskával. A probléma adott: a mágikus lények elszabadulnak, így hajtóvadászatot kell utánuk indítani. Másik szálként pedig az amerikai Mágiaügyi Minisztérium nyomoz egy elszabadult sötét varázslat után, ami már jó ideje rettegésben tartja a város mugli (khm... magnix) lakosságát. A megmagyarázhatatlan események következtében természetesen felerősödik azoknak a szélsőséges csoportoknak a hangja, akik szorgosan hirdetik, hogy mindezen események mögött fekete mágia áll. Tehát ha a Minisztériumnak nem sikerül ezt a problémát záros határidőn belül megoldania, akkor nagy esély van rá, hogy a varázslók lelepleződnek az emberek előtt, ez természetesen pedig háborúhoz vezetne. A háttérben pedig fel-fel sejlik Grindelwald is, de róla majd később beszélnék.
Elsőként kezdeném a film pozitívumaival, mert hál’ Istennek jó pár van belőlük.
Először is a film kezdetével, mégpedig a Warner logóval és a háttérben szóló, minden Harry Potter imádó lelkét megmelengető Hedvig’s theme-el kezdeném. Remélem nem kell megmagyaráznom, miért nyugodott meg a lelkem és éreztem valamiféle földöntúli örömöt, amikor megláttam – illetve hallottam – ezt a kezdést. És az utána jövő újságcikkek csak fokozták ezt az érzést. Akkor tudtam, hogy lehet bármilyen szar ez a film, ezért a két percért megérte megvenni a mozijegyet. Már a kezdés visszahozta a Harry Potter hangulatot, és bár nagyon sok embertől hallottam, hogy a Harry Pottert el fogják egy idő után felejteni az emberek, ott, a moziteremben ismét meggyőződtem róla, hogy soha, de soha…
A hangulatot tehát abszolúte hozza a film – végig. A zene és a látványvilág egyaránt nagyon ott vannak, csillagos ötöst érdemel mindkettő. Ez a film azon kevesek közé tartozik, amit megéri 3D-ben nézni. A látvány végig igazodik a filmhez, tehát teljesen külön világot ad azoknak a részeknek, ahol a lényeket mutatják be (sokkal világosabb színeket használ, és az egészet olyan meseszerűvé formálja) és azoknak, ahol a városban járunk, ahol a sötétebb dolgokról van szó. Külön kezeli, de egyiket sem igénytelenül formázza meg.
Szereplők terén először is szeretném leszögezni, hogy egytől-egyig minden színész kifogásolhatatlan alakítást nyújt. Eddie Redmayne, Colin Farrel, Katherine Waterston, Dan Fogler, Jenn Murray egyaránt kiválóan hozzák a karaktereiket, mindegyik tökéletesen élethűnek tetszik a vásznon. A probléma tehát nem a színészekben gyökeredzik, hanem némelyik karakter megírásában.
A főszereplő például egyszerűen nem főszereplő. Legalábbis számomra nem. Igen, Eddie ismét sikeresen megformálta a visszahúzódó, különc, de jószívű zsenit – mind tudjuk, hogy ehhez nagyon ért – de én a forgatókönyvből hiányoltam valamit. Valahogy nem éreztem, hogy ő lenne a középpontban, hogy köré épülne a film, sőt, úgy egyáltalán, karakterfejlődést sem éreztem nála. Szerintem egy ilyen főszereplőt akkor lehet valóban hitelessé formálni, ha a végére valahogy kilép, vagy legalább elkezd kilépni a saját komfortzónájából. Így azonban, hogy végig egy helyben toporog egyértelműen látszik, hogy ezt a filmet nem ő vitte el a hátán – habár eredetileg neki kellett volna. Nem egy főszereplőt látunk benne, hanem egy mellékszereplőt a sok közül.
De akkor ki viszi el a hátán az egész filmet?

Nos, ahány kritikát olvastam, annyiféle választ kaptam. Ez mindenkinek szubjektív véleménye, de abban mind egyetérthetünk, hogy akárki lehet ez a személy, az biztos nem Goethe. Lehet a szürke kisegér szerepből kilépni próbálkozó Tina, vagy a kicsit flúgos, de mégis bűbájos nővére, vagy akár a tipikus „rosszkor voltam rossz helyen” mugli, Kowalski is. Mindannyiuknak van valamiféle karakterfejlődése és egytől egyig szerethető karakterekről van szó. Számomra azonban egyértelműen a „sötét világ” (ezentúl így fogom hívni) karakterei vitték el a fődíjat – nem is én lennék, ha nem a sötét dolog lenne a kedvencem… A Colin Farrel alakította szereplőhöz például sokáig nem tudtam, hogyan is viszonyuljak, mert időről-időre el tudott bizonytalanítani. Lehetségesnek tartottam, hogy csak egy túlbuzgó detektív karaktert személyesít meg, aki ugyan bármire képes, hogy elérje céljait, de alapvetően nem mondható velejéig romlott embernek, de a másik oldalon meg ott volt az a lehetőség is, hogy tényleg ő a film velejéig romlott karaktere. A másik kedvencem pedig az Ezra Miller által megformált Credence volt. Szerintem az egész karakter zseniálisan volt felépítve, a személyisége és hogy mit, miért tesz kifogástalanul voltak megmagyarázva. Egyszóval nagyon tetszett. Kár, hogy a két kedvenc karakterem, és úgy az egész „sötét világ” aránytalanul keveset voltak a vásznon.
És itt érkeztünk el a film szerintem legnagyobb hibájához, az aránytalansághoz.
A film egyszerűen rosszul van megírva. Alapvetően két pólusra osztható az egész, a már sokat emlegetett, eseménydúsabb „sötét világra”, és a lényeket bemutató, kevésbé izgalmas, sokkalta meseszerűbb részre. Ezzel nem is lenne probléma, mert a két világ a film végén egészen jól összeolvad (lehetett még volna ezen a találkozáson kicsit finomítani, de alapvetően nem volt vele probléma), de a meseszerűbb világ sokkalta nagyobb terepet és több időt kapott a filmben, mint az ellenpólusa. És mivel ebben a világban alapvetően kevesebb dolog történik, a film sajnálatos módon néhol meglehetősen unalmasnak és hosszúnak hat. Ezt az aránytalanságot nagyon sajnáltam, hiszen a szívemhez közel álló sötét oldal (ha ha ha, Star Wars utalás) nagyon kevés időt kapott az építkezésre, így egy kisebb űrt hagyva bennem. Annak ellenére, hogy a lények tényleg nagyon-nagyon aranyosak és szépek (légyszi vegyetek nekem egy főnixet), sokkal kevesebb idő is elég lett volna nekik, és a tőlük elvett időt pedig a „sötét világban” lehetett volna további építkezésre felhasználni.
Ez az aránytalanság a film utolsó tíz percére is igaz. A forgatókönyvíró ugyanis ekkor zúdítja a nézőre az összes csavart valaha. Igen, jól hallottátok. Több, mint másfél óráig csak a felvezetésről szólt a film. (Nem véletlenül mondtam, hogy minden tekintetben aránytalan.)
Ezek számomra egyébként jól működtek, bár azt az ominózus, utolsó nagy csavart én is felvont szemöldökkel néztem végig.

SPOILER
A Colin Farrel alakította nyomozónkról/detektívünkről (már nem emlékszem a pontos tisztségére) ugyanis kiderül, hogy nem az, akinek eddig hittük, hanem ő Grindelwald. Grindelwaldot pedig a körülbelül száz évvel öregebbnek tűnő Johnny Depp játssza. Ugyanis ha megnézzük, hogy ez a film mikor játszódik, és hogy a Harry Potter mikor játszódik, akkor rájövünk, hogy Grindelwaldnak itt sokkalta fiatalabbnak kellene lennie, mint amilyen idősnek ábrázolták. Teljesen fehér hajával és megviselt arcával azonban nem igazán tudunk mit kezdeni, mivel az ő karaktere a jóval később játszódó Harry Potter történetekben is megjelenik. Szóval itt az időt nem vették figyelembe és csak remélni tudom, hogy később ez nem lesz egy hatalmas nagy hiba forrása.
SPOILER VÉGE

Szóval egy közel sem hibátlan filmről beszélünk. Az egészre az aránytalanság lenne a legmegfelelőbb jelző, ami a két világ ábrázolásában, a karakterekben, valamint a történetvezetésben egyaránt megmutatkozik. Végső soron azt tanácsolnám, ha hozzám hasonló nagy Harry Potter fan vagy, mindenképp nézd meg, mert bizonyos részeknél meg fogja melengetni a lelkedet, de ne várj tőle katarzist. Szóval csak óvatosan. ;) 

A végére pedig a kedvenc állatkám *.*


2016. október 31., hétfő

Dracula története

Sziasztok!

Ahogy tegnap ígértem, ma elhoztam Nektek Dracula történetét. Az ő nevét hallva manapság valószínűleg rögtön az Alkonyat-széria vagy más modern vámpírfilmek egy-egy emlékezetes jelenete jut eszünkbe. Én most azonban nem Forksba, az esős amerikai kisvárosba, hanem az erdélyi Törcsvárra kalauzollak Benneteket.
Itt, mindössze 30 km-re Brassótól magasodnak egy olyan kastély falai, amelyben román és magyar királynők egyaránt szívesen időztek, és amelyről feminin, lágy külseje ellenére igen sötét történetek láttak napvilágot.  A 100 méteres hegyen álló ép, restaurált kastély ma rengeteg látogatót vonz: fehér falak, sötét gerendák és piros cserepek megnyugtató összhangja rombolja szét az ideérkezők minden bizonnyal véres illúzióit. Az impozáns épületet nem csak a Drakula néven emlegetett Vlad Tepes legendája emelte be a köztudatba, hiszen a történelemben játszott szerepe éppolyan fontos, mint a bizonytalan lábakon álló rémtörténet.
Az évente mintegy 450 ezer idelátogató turistát azonban feltehetően nem a vár stratégiai szerepe vagy a kusza tulajdonosi szálak vonzzák.
A Dracula nevet egyszerűen apjától örökölte, aki a Sárkányos Lovagrendben való tagsága miatt vette fel annak idején a „Dracul” (magyarul sárkány, démon vagy ördög) nevet. Halála után fia megtoldotta ezt egy 'a' betűvel, az így kapott Dracula jelentése pedig mindössze annyi: Dracul fia.

Fiatal korában túszként a törökök fogságába került, ahol ellesett egy gyötrelmes kivégzési módot, a karóba húzást. E barbár büntetés során az áldozat testén kihegyezett fakarót vagy vas lándzsát szúrnak keresztül, majd felállítva a földbe ássák, hogy lassú kínok között szenvedjen ki rajta.
1448-ban Vlad valószínűleg 18 éves volt csupán, amikor a törökök a havasalföldi trónra ültették, de ő két hónap múlva egy keresztény kolostor falai közé menekült. Miután a törökök bevették Konstantinápolyt, az ortodox kereszténység fővárosát, Vlad 1456-ban visszatért öröklött trónjára, és ettől kezdve négy évig példátlanul leleményes kegyetlenséggel uralkodott. Egy alkalommal minden ok nélkül feldúlt egy vele baráti viszonyban álló várost, ennek 10 ezer polgárát megkínoztatta, sokat karóba is húzatott. Ekkor tett szert új ragadványnevére: Tepes, vagyis "karóbahúzó". Leghírhedtebb tömegmészárlását 1640 Szent Bertalan napján követte el, ekkor az egyik erdélyi városban 30 ezer embert húzatott karóba.
Vajon Drakula közönséges szadista volt, vagy kegyetlen pusztításai mögött politikai indítékot kell keresnünk?
A válasz valószínűleg: is-is. Amikor a török udvar követei nem vették le jelenlétében a turbánjukat, megparancsolta, hogy szögezzék a koponyájukhoz, ez nyilvánvalóan a függetlenség arcátlanul merész kinyilvánítása volt. Bármily barbár volt, hírnevet szerzett a keresztény Európában, számos Duna menti várat foglalt vissza a törököktől, és seregével csaknem a Fekete-tengerig hatolt.
Az érem másik oldala, hogy miután visszafordult csapataival, a saját népe akarta hamisított levelekkel gyanúba keverni, hogy összejátszik a törökökkel. Drakulát Corvin Mátyás magyar király, se szó, se beszéd, tizenkét évre lecsukatta. Lehet, hogy maguk a havasalföldiek undorodtak meg saját uralkodójuk büntető módszereinek bámulatos változatosságától, amelybe az elevenen megfőzéstől és megnyúzástól az égetésig és a csonkításig minden belefért.
Börtönévei alatt Drakula, aki fondorlatosan elbűvölő személyiség lehetett, összebarátkozott őreivel, akik segítőkészen ellátták egerekkel és más kis állatokkal, hogy a cellájában karóba húzhassa őket csak úgy, a maga örömére. 1474-ben kiszabadult. Két évvel később (immár harmadszor) bejelentette igényét a havasalföldi trónra, de két hónappal ezután, 45 éves korában, mikor ismét részt vett egy törökök elleni csatában, megölték. Fejét levágták, és mézben konzerválva trófeaként küldték a szultánnak, testét jeltelen sírba temették.

A végére pár érdekesség:
-Egy régi hiedelem az egyszerű népek körében még ma is tovább él, miszerint Drakula, a hős vezér valamilyen módon visszatér, ha országa súlyos veszélybe kerül.
-Lugosi Béla magyar színész (a filmvásznon minden idők leghíresebb Drakulája) vagyont keresett szerepével. Amikor 1956-ban, hetvenhárom évesen meghalt, kívánságára abban a vörös szaténszegélyes fekete köpenyben temették el, amelyet a vámpír szerepében viselt.
-Bram Stoker ír szerző 1897-ben Drakula címmel kiadott egy horrorregényt. A mű a világ leghíresebb vámpírfiguráját teremtette meg Drakula személyében, mely a mai napig hatalmas sikernek örvend.






2016. október 30., vasárnap

Mi is az a Halloween?


Szerrrrrrvusztok!

"Jéé, te még élsz?" kérdezhetitek, teljesen jogosan.
Nos, igen, élek, és visszatértem. Elnézéseteket kérem, de az utóbbi 1-2 hónapban ki sem látszottam a sok töri faktos esszéből és nyelvvizsga feladatból, de végre lenyelvvizsgáztam, szóval újult erővel térek vissza Hozzátok, hogy boldogítsalak titeket cikkeimmel.
Mivel itt a Halloween, és én imádom a morbid dolgokat, és emiatt nem akarok kimaradni idén sem a feelingből, gondoltam, írjunk egy Halloweeni témájú cikket, mert miért ne...
Azt hiszem, ez is egy tipikusan olyan ünnep, amit nagyon sokan tartanak, de kevesen tudják, honnan is ered valójában. Így elhoztam nektek Halloween rövid kis történetét.
Holnap pedig jön Drakula története. (Ha már Halloween, akkor szörnyek meg vámpírok,  akik nem csillognak, meg minden...)

Jó olvasást. ^.^


Mióta ünnep a Halloween?

A jeles nap több száz éves hagyományra tekint vissza. Valószínűleg a kelta kultúra újévi ünnepéből, a Samhain-ból ered, mely november 1-jére esik. Az ősi monda szerint az ezt megelőző éjjelen a legvékonyabb a választóvonal az élők és a holtak világa között. Az eltávozott lelkek ilyenkor útra kelnek, szabadon kószálnak az élők között egészen addig, amíg meg nem találják egykori lakhelyüket, és ekkor megpróbálnak visszatérni az élők közé, ez pedig összezavarhatja az emberek világát. Hogy ez ne történhessen meg, az emberek étellel tisztelegtek, és állatokat áldoztak a holtak előtt.
(Szerencsére, ma az állatok feláldozását már kihagyjuk...)

A lámpás története

Még mindig nem derítettünk azonban fényt arra, hogyan jönnek ide a töklámpások. Én ezen a kérdésen sokáig el sem gondolkoztam, de egy tök érdekes háttérsztorit találtam. :D Az ünnep ezen, része már a különböző rémhistóriákat nagyon is kedvelő angolszász nyelvterületeknek köszönhető. A töklámpások angol nyelvterületen elterjedt neve: Jack O’Lantern.
Jack a hiedelem szerint egy részeges, ám tréfás és leleményes kovács volt. Olyannyira, hogy még az ördögöt is megviccelte; mikor az eljött érte, hogy elvigye, Jack felzavarta őt egy hatalmas fa tetejére, aztán keresztet rajzolt a fa törzsére. Mivel az ördög köztudottan irtózik a kereszt érintésétől, nem tudott lejönni a fáról. Jack csak azután engedte le az alvilági figurát a fáról, miután az megígérte, hogy nem kísérti őt többé. Amikor Jack meghalt, a mennyországba nem engedték be iszákossága és csínytevései miatt, ám a pokolban sem találhatott otthonra, mert az ördög is haragudott rá, amiért korábban túljárt az eszén. Ezért csak odadobott Jacknek egy izzó fadarabot a pokol tüzéből, hogy legalább vak sötétben ne kelljen kóborolnia az idők végezetéig. Jack beletette a mécsest egy kivájt fekete retekbe (más források szerint marharépába) és azóta bolyong lámpásával a mennyország és a pokol között. Amerikában azonban nagyon praktikusak voltak, és Jack marharépáját a célnak sokkal inkább megfelelő, és nem mellesleg látványosabb tökre cserélték.

Mi a helyzet itthon?
Napjainkra már itthon is egyre inkább felkapottabb  a Mindenszenteket megelőző nap (pontosabban este) hangulata.
Az amerikai szokás szerint ugyebár halloweenkor az ajtó előtt jelmezbe öltözött gyerekek jelennek meg, akik házról-házra kopogtatva az angol “Trick or treat!” (szabadon fordítva “Csokit vagy csalunk!”) kiáltással szólítják fel a lakókat arra, hogy ők igenis csokit akarnak kapni. Itthon ez nem ennyire elterjedt, inkább a Halloweeni bulik terjedtek el a fiatalok körében, akik az évnek ebben az időszakában minden sminktudásukat előkapják, és sugar skull vagy az idei Halloweeni bulikon valószínűleg legnépszerűbb Harley Quinn inspirálta sminket varázsolnak maguknak, és barátaikkal töltik együtt ezt az ünnepet. (Tényleg, ha esetleg valaki szervez egy Halloweeni bulit, hívjon már meg... Évek óta ki akarom magam festeni full feketére :'( )

Éés igen, tudom, hogy minden évben megy ez a Halloween vs. Mindenszentek harc, de erre ezzel a képpel válaszolnék: